Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen – jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.

Pataki Márton közölte: azt kívánják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát.

Véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni – tette hozzá.

A népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés legrosszabb esetben októberben kezdődhet, és az országgyűlési választásokkal egy időben lehetne megtartani a referendumot – mondta Pataki Márton.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, a párt III. kerületi önkormányzati képviselője úgy vélekedett, hogy a fideszes városvezetés tevékenysége a Római-part ügyében totális kudarc, és csak az ingatlanlobbi érdekeit szolgálja.

Vagyis több száz millió forintból egy olyan tervet készítettek, amely tetemes környezetkárosítással és biztonsági kockázattal jár – tette hozzá.

Kérdésre mindkét politikus megerősítette, hogy szeretnék, ha az országgyűlési választásokon a demokratikus ellenzék csak egy jelöltet indítana minden körzetben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
A rómain VAN GÁT. A gát, és a folyó közti területet ártérnek hívják. Ez szerepel a földhivatalban a tulajdoni lapokon is. Ezért ugye az áruk is jóval kevesebb, mint a gáton kívül. Innentől válik fideszessé a történet. Megvették a telkeket szarért-húgyért, garancsi elvtárs luxus lakóparkot épít rá. Ekkor a gát a folyó mellé kerül, és hopp! Már nem ártéren van a lakópark. Hát erről szól a dolog.
wagabund
Én hegyen lakom, tehát tök fölösleges bármilyen gát a Rómaira. Majd ha jön az ár, akkor a Párbeszéd, és az Együtt összes harcosa pakolhatja a homokzsákokat...persze ingyen, saját ellátás, éjjel-nappal..és utólag kifizetik a felmerülő költségeket(is)
wpym
Folyopartra, topartra, arterbe nem epitkezunk! Ha igen, akkor melyen kussolni arviz eseten!
Cefi
A rómain VAN GÁT. A gát, és a folyó közti területet ártérnek hívják. Ez szerepel a földhivatalban a tulajdoni lapokon is. Ezért ugye az áruk is jóval kevesebb, mint a gáton kívül. Innentől válik fideszessé a történet. Megvették a telkeket szarért-húgyért, garancsi elvtárs luxus lakóparkot épít rá. Ekkor a gát a folyó mellé kerül, és hopp! Már nem ártéren van a lakópark. Hát erről szól a dolog.
human
@wpym: Bizony. Nem véletlenül van ártér. A természet nem hülye. Volt rá pár millió éve, hogy kitalálja mi a helyes.
amaramaistanna
Nem kellenek a mobilgátak, szakmailag sem elfogadhatók.
Aláírom a kezdeményezést.
nem tibi
Faxt kell a vita ,hadmennyen . az új mértékegység : fa / év

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.