Pesti Bulvár szúrta ki, hogy Balog Zoltán, a lelkészből lett emberminiszter milyen forradalmi teológiai nézeteket hangoztatott egy, az Echo Tv-nek még július 20-án, a Tusványos fesztiválon adott interjúban. A református Balog a reformációról beszélve a következőket mondta:A re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta a hegyi beszédben, a Tízparancsolatban. Ez jelentős felfedezés, a nem-fideszes teológusok és egyszerű hívők eddig úgy tudták, hogy a Tízparancsolatot Isten a Sínai hegyen 40 napig böjtölő Mózesnek adta át kőtáblákra vésve, ő meg levitte a zsidóknak. A Hegyi beszédet Jézus - a magyar kormányzati információk híján eddig legalábbis úgy tudtuk - ennél sokkal-sokkal később mondta el, bár az kétségtelen, hogy a beszéd tartalmát fel lehet fogni egyfajta új tízparancsolatnak is.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Most mi a gond? Ha egyszer az emberminiszter (és a többi roppant felelősségteljes funkció) azt mondta, hogy Jézus adta, akkor az biztos úgy is van. Hiszen neki szakmája ezt tudni. Hogy kétezer éve mást írnak-mondanak, hát nehogy már az számítson.
Ezt a vezetőt egy olyan csodalény ültette a fenti pozícióba, aki biztos tudta, hogy mit csinál. Tehát, ha a beosztott csalhatatlan, akkor a kinevezője már csakis tévedhetetlen kell, hogy legyen.
Tehát a Főnök szerint is ez az egyetlen és örök igazság. És ettől kezdve ellenvetésnek helye nincs. ""Roma (Vezér) locusta, finita comedia."".
Persze az, hogy mindez Fosványoson, az erdélyi kabaréösszejövetelen hangzott el, az persze sokat levon a dolog érdemi részéből. De sebaj, a fosványosi ""magyarok"" úgyis csak hallgatják és nem értik (nem is kell, nem is szabad) azt a moslékot, amit eléjük önt az Imádott Vezetőjük. Persze a potyapénzzel egyetemben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Most mi a gond? Ha egyszer az emberminiszter (és a többi roppant felelősségteljes funkció) azt mondta, hogy Jézus adta, akkor az biztos úgy is van. Hiszen neki szakmája ezt tudni. Hogy kétezer éve mást írnak-mondanak, hát nehogy már az számítson.
Ezt a vezetőt egy olyan csodalény ültette a fenti pozícióba, aki biztos tudta, hogy mit csinál. Tehát, ha a beosztott csalhatatlan, akkor a kinevezője már csakis tévedhetetlen kell, hogy legyen.
Tehát a Főnök szerint is ez az egyetlen és örök igazság. És ettől kezdve ellenvetésnek helye nincs. ""Roma (Vezér) locusta, finita comedia."".
Persze az, hogy mindez Fosványoson, az erdélyi kabaréösszejövetelen hangzott el, az persze sokat levon a dolog érdemi részéből. De sebaj, a fosványosi ""magyarok"" úgyis csak hallgatják és nem értik (nem is kell, nem is szabad) azt a moslékot, amit eléjük önt az Imádott Vezetőjük. Persze a potyapénzzel egyetemben.
Equus
a félcigány (vagy teljesen az) emberninszter előbb-utóbb kideríti, h a felcsúti Vezető egyik hős őse adott lóhátról egy tabletet Mózesnek, amit tömjénzsóti áldott meg, majd kötéllel kötötték a nyakába egy kövér, László nevű úrral együtt.
Amúgy semmi kétség, Jézus magyar volt, akinek egyenesági leszármazottja méhszaros NERtárs.
Nessy
Humanum errare... mondta a sün malac!
Ha ezt mondta, akkor a híveknek ezentúl ez van! Sőt, a "láng oszlop", mely a zsidókat vezette egykoron, ma ismét világit, és Orbán szól belőle!
A csodás kenyér (vagyon) szaporítás még kissé komplikált, csak Lőrinc barát esetében sikeres!
kokopelli
Mit mondott Mózes amikor lejött a hegyről?
--Testvéreim van egy jó meg egy rossz hírem:
A jó hír az,hogy a "20" parancsolatot lealkudtam "10"-re!...(mire a nép..."Brávóóóó!!!)
A rossz hír az,hogy a "lopás",a "paráználkodás" és a "házasságtörés"
benne maradt!... (mire a nép:"azt a Qrva...!")
tudja ezt a Balog páter-elvtárs?
bencemacska
Általam nem tisztelt volt tiszteletes úr!
Egy kissé "kificamítottam" a nótát, de rád így igaz:

"Nem vagyok én barát: szeretem a p(ol)i(tik)át,
Odaad(ta)om, érte a reverendát.
Odaad(ta)om, érte a csatos imakönyvet,
Ölelem és csókolom a vezetőmet."
Nagyapám még így dalolta:

"Nem vagyok én barát,
Szeretem a piát,
Eladom érte a reverendát,
Eladom érte a csatosimakönyvem,
Ölelem és csókolom a feleségem."
papa.49
Ez a senkiházi tetű pap, hát nem hiszem el, vajon melyik felekezet tagja ???
bencemacska
@papa.49: ma, 14:52
Ne viccelj, hogy nem tudod!?
Vastag nyakú kálomista!
quadrocopter
Azon túl, hogy erősen bibla-ellenes is Balog Pösze Paraszt ugatása, a képnyeget nem mondta el, miszerint a 10 parancsolatból csak a fele jutott el a csordáig!
papa.49
@bencemacska: Hát ezt ténylen nem tudtam...
kokopelli
@papa.49: 14:52
Ő az NDK-ban a Református -Marxista-Cálvinista-Leninista vegyes szakon
ill. az azt kiegészítő Erőszakon végzett! Annyi esze már volt neki,hogy a gang-
sterváltás után már Tübingenbe igazolt át (Nyugat-Germánia)! Biztos ami sicher.
Szerencsétlen nem tehet róla,hogy amit tanult azt a változások lehúzták a klo-
tyón! Az apádnak a fiadnak ...! :--(
..magyarul mondva, olyan mint egy jó középpályás,aki bejátsza az egész mezőnyt!
cs.n.
Badarságokat beszél. A Tízparancsolatot Orbán Viktor adta át Semjén Zsoltnak, miután felépítette a Mátrát, és azon megtartotta a hegyi beszédet.
Erről a módosított változatról van szó:
hircsarda.hu/2012/11/20/a_tizparancsolatot_is_modositja_a_fidesz-kdnp/
tudode
Megvannak ezek az IMÁDKOZÓSÁSKÁK zavarodva?
..
Még a tízparancsolatot sem tartják be, a pártalaptörvényükről nem is szólva!!!
.
Benyaltak az akkorát bukott miniszterelnöknek, hogy a pofon adta a másikat!!!
.

Orbán Viktor tanúságtétele! Ádventi beszélgetés! - 2005 ÁDVENT! - www.vargamakai.com
www.youtube.com/watch?v=xQ1MpwxqzBM&t=539s
.
Ezen kívül szerencsétlen Jézussal mit baromkodnak össze???ű
.
Orbán: ha Jézus Bicskén született volna, sokkal jobban járt volna
www.atv.hu/belfold/20140929-orban-ha-jezus-bicsken-szuletett-volna-sokkal-jobban-jart-volna
.
Arról kellene povedálniuk, hogy mi újság az egészségüggyel, az oktatással, a KORRUPCIÓVAL tiszteletes uraság???
Cicamama55
Én őt úgy ítélem meg, hogy a legeslegnagyobb szégyenforrása a mai Magyarországnak! Elvek elferdítése, tények meghamisítása kötődik mindenhez, amit ő képviselNE! A vallástól kezdve az oktatáson át, a szociális ágazaton keresztül, az egészségügy! Minden romokban hever, összekuszálva, sarkaikból kiforgatva!
bencemacska
@Cicamama55: ma, 17:06
Ugyanolyan köpönyegforgató, mint Orbán.
Ahogy OV eljutott a liberalizmustól az illiberalizmusig és el fog jutni még a nemzeti szocializmusig, ugyanúgy ő is eljutott a béke papok kritizálásától a mai állapotáig.
Olvasd el a CsipkeRózsa által ajánlott linket! ( Én is azt ajánlanám!)
Cicamama55
@bencemacska: A vallás segítségével együtt manipulálják a keresztény embereket! Kezdettől fogva ez volt a fő stratégia! Maguk mellé állítani a sok hívő szavazót, erre dolgoztak! Ezért tartja el a Fidesz ezt az 1-2 %-os pártot, ezért fizet Flóri helyett! A szavazókért!
Pálinkafőző Rézüst
Balog elvtárs jó elvtárs. és végtelenül buta, primkó...
tudode
@bencemacska: .
Igaza van.
Ködös, v. ügyeskedő ez a család, mert pl.
.
Lévai Anikó nagyon szereti a kisebbséget
www.youtube.com/watch?v=ND8A_0OibmI
.
A SAJÁT LÁBÁN ÁLLÓ GYERMEKÉRŐL, A VEJÉRŐL nem is szólva!!!
Clavigo
Azt hittem,,hogy a pap elvtárs sima szarházi,,,,,de nem. Ráadásul még idióta is. Nem lóg ki a kondából.
desiro
Persze bazmeg jézus nem ismert titeket...
papa.49
@tudode: Amin csodálkozni se lehet hiszen ő is a tagja ))))))))
papa.49
Szerintem a vándorköszörűsben is van néhány bőgővonás...
Béla333
Nyilván az ember(telenség) miniszter is megy a főnökkel Grazba a lemerült (agyi) akkumlátorokat feltölteni!
Rá is fér! Ugyanolyan sötét mint a főnöke!
papa.49
@bencemacska: a 15.14. re azért van olyan hosszú kötél ami körbe éri a ,,vastag nyakát,, hogy méltó helyére kerüljön az Andrássy úti oszlopok egyikére !!!
kokopelli
@papa.49: ( aug. 14:52)
Bocs,de ő nem pap,hanem,..lelkész,páter,tiszteletes stb mert nem katolikus,
és a Pápa nem a ő főnöke,de arra ott van a "Szent Viktor" !! :--))
karma1
@Béla333: Szia, Belus! Hat Te hol kujtorogtal honapokig??? Jo ujra latni...:o))))
papa.49
@kokopelli: Pedig lehetne már a Sátán is a főnöke a pokolban !!!
Béla333
@karma1: 08.15
Szabin! Egy pillanat alatt el tudtam felejteni ezt a hülye magyar politikai játszmát és hidd el nagyon jó érzés volt!
karma1
@Béla333: Akkor ezt az egeszsegedre! ...:o))) orulj, hogy tudtal felejteni... Na de majd most es itt...:o)))
simmering73
Lelkész emberminiszter. A jó kurva anyád vagy te geci, nem ember.
quadrocopter
Nem jól tudja ez a Balog-Pösze! A 10 parancsolat az orbáni tákolmány alapján készült, mire kinyomtatták, már csak 5 parancsolat volt benne, a tulajdont és az erkölcsöt érintő részek ódivatúak voltak és egy magára valamit is adó illiberáliai lakos nem is kíváncsi a kihagyott részekre.
Na, azóta szabadon lehet lopni, le - és kifosztani, panelprolizni az adófizetőket, tejben-vajban tartani - a közpénz terhére! - a birkákat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.