Nem lesz nyomozás a birkózószövetségből a saját alapítványának áttolt 2 milliárd forint ügyében.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szombaton diadalmasan jelentette be Facebook-oldalán, hogy elutasították a Széll Bernadett (LMP) és Kunhalmi Ágnes, valamint Szenteczky János (MSZP) által tett feljelentéseket. A három képviselő azt találta gyanúsnak, hogy a csepeli birkózóakadémia építésére elkülönített költségvetési pénzekből 2 milliárd forintot Németh a birkózószövetség elnökeként egy, a saját nevére létrehozott és az ő lakcímére bejelentett alapítvány számlájára pakolt át. A fölényes hangvételű posztot az Index szúrta ki.

Németh amúgy kitakarás nélkül simán kirakta a Facebookra Széll és Szenteczky személyes adatait, ami információkezelésből is példás magatartás. 

A posztolt dokumentumból kiderül, hogy a megszüntetésről szóló határozatot a feljelentők mellett a Fővárosi Főügyészségnek is megküldték. Hogy az ügyészség szerint is rendben van-e, hogy a beruházást az a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány fogja majd felügyelni, ami Németh Szilárd lakhelyére van bejegyezve, még nem világos – írja az Index.

Ez a konstrukció minimum rendhagyó, hisz a sportszövetségek munkája, pénzügyei a saját elnökségük illetve a felügyelőbizottságuk fennhatósága alá tartoznak, könnyen ellenőrizhetők, és így mindenki számára átláthatóak. Németh szerint azonban épp attól lesz átláthatóbb a köz számára is a beruházás, ha ezt a 2 milliárd forintot ő maga kezeli.

Címlapfotó: Németh Szilárd hivatalos Facebook-oldala

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Ez egy percig sem volt téma, hogy nyomoznának.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Ez egy percig sem volt téma, hogy nyomoznának.
Fradigege
Na, jól van, megnyugodtam. Minden a tervek szerint alakul. Mészáros köcsög! Adjáá' 1 milliárdot nekem! Neked úgyis van elég! Gc! Szilárd zokniagyú! 2 milliárdból nekem 3 milliárd jár! Tudod, hogy miért?! Mert én sokkal nagyobb magyar vagyok, mint te! Csepel mindig is komcsi volt! Tehát te is az vagy! Hazaáruló némethszilárd! Gondolom a felmenőidet deutschnak nevezték. Sok zsidóhonfitársunk használta-e vezeték nevet. Na, kapisgálod, hogy mire célzok? Te egygyügyű!
quadrocopter
Amikor a jóval kevesebb csepeli hordapénzt is lenyulta, akkor vajon most mekkorát fog lenyulni az a dagadt patkány?
SystemError
Jó katonának jár a "föld"..:) Amúgy ez nem katona, hanem egy böllérfejű anyját is eladó rothadó véres ge...
CsipkeRózsa
A fideszeseknél 2 milliárd Ft nem bűncselekmény, másoknál már 2 millió is az.

Mire leváltják Orbánt, minden fideszes milliárdos lesz.
kokopelli
@quadrocopter: ..még csak le sem kell nyúlni a pénzt,hanem pár hónapig egy magán " spár-
kontón" parkoltatni! A matek alapműveletei elegek a kiszámításra,hogy pl.
6 hónap után visszaadva az egész lóvét,mennyi kamatot fiadzott meg a két
milliárd Forint! Ha a Bankchef is rájátszott egy "extrakamattal",akkor meg még
a kutyus is sokáig palacsintával törli a scheggecskéjét Németh-éknél! Eccerű!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/08/polt-1024x681.jpeg
A két főmaffiózó.
Az ügyészség tevőlegesen hozzájárul és elősegíti a maffiamódszerekkel folytatott állami korrupciót. Mégpedig úgy, hogy nem tesz semmit. Mondjuk el ahányszor kell: ma Magyarországon esély nincs arra, hogy kormánypárti prominensekkel szemben eljárást indítsanak. Illetve, ha nagy ritkán valamiért eljárást indítanak, nincs olyan, hogy azt ne szüntessék meg különféle politikailag megrendelt indokokra hivatkozva. Ilyen értelemben a Polt által irányított ügyészség működése hemzseg az anomáliáktól, nem csupán a felmentéssel zárult koholt vádak, de főleg az elutasított feljelentések és megakadt büntetőeljárások tekintetében, miközben ő jövőre is ugyanezzel a lelki nyugalommal fogja előadni, hogy mindent rendben talált maga körül és kirobbanó siker övezi a munkásságát.
cs.n.
Szilárd, ezért nagyon le fog baszni a főnököd. Nem a zsé miatt, hanem hogy nem sorosbérenceztél. EZ FELHÁBORÍTÓ!
qxy
Pedig a kinézete és barátai alapján egy talpig becsületes jó ember..
Na ennyit életembe nem hazudtam.""""""
Lackó50
Ha ti nem támogattátok az olimpiát, mi megmutatjuk, hogy azért is elb..k azt a pénzt sport csarnokokra és egyéd sport létesítményekre. Ha tetszik, ha nem. Ez egy nagyon zsíros üzlet, amiből rengeteget lehet lopni. (Saját számlán még a kamatok is elég tisztességes összeget tesznek ki.) Ha már minden ötlet megvan, akkor több milliárdért vitorlás pályát jelölnek ki a Balatonon Kenesétől Keszthelyig. Bólyákat húznak végig, hogy mindenki lássa mire ment el újabb 50 milliárd. majd megmagyarázzák, hogy a medret ki kellett mélyíteni 10 méterre végig a pálya hosszán, hogy alul a versenyt követni lehessen kamerákkal és búvárokkal. Ennek a hülyének gyerekkorában valaki azt mondta, hogy merjen nagyokat álmodni. Ez meg a gyenge képességeivel komolyan vette. Egy ország meg dolgozik azért, hogy ezekre a megalomán álmokra meglegyen az anyagi bázis. Hogy az egészségügy, az oktatás romokban, az nem szempont. Már lassan buszveztető sincs mert azok is külföldön dolgoznak. Ja és a pékek is már kint sütik a kenyeret. Lassan csak a nyugdíjasok maradnak és akkor azoktól kell elvenni a nyugdíjakat, hogy még több sportcsarnok legyen.
Desischado
Bárki is gondolta volna, hogy polt nyomozást indít? Elvégre a mi kutyánk kölyke, fideszes! Hogy rohadna már rájuk a lakat a börtönben végre!
SystemError
@cs.n.: 18:18 A seggében felejtette az emlékeztető cetliket.
herczeg0210
Akkor most már törvényesen lehet lopni!!!
mackoka46
@Desischado: pol pot a másként gondolkodók ügyésze, a fidesznek pedig semmitőszéke. Köztörvényes mint a többi.
hetöndöe
Polt Petike,megnyerted a helyet a leendő celládba te is.A felcsúti kancigánnyal leszel egy körletben.A fürdőbe ne hajolj le a szappanért,mert az veszélyes.:-)
magyarbakancs
Fidesz "Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a( Fidesznek) Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen".Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában Orbán Viktorban, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született "Mi Atyánk, Orbán Viktor, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Eladott Ország
@CsipkeRózsa: Ezért kell kirázni belőlük nem csak a szart, hanem az ellopott közpénzt is.
quadrocopter
A pofátlan, aljas mocskos úristenit, a kórházakra nincs pénz, Balog Pösze Gyökér Paraszt hinti a baromságait és hazugságait, ez a dagadt fertő meg elbasz 2 milliárdot!
Grafix69
Semmi másról nem szól a magyar politika, mint a lopásról, törvényesített lopásról . Akik a politikában éppen hatalmon vannak , olyan törvényeket hoznak amik megfelelő környezetet teremtenek az állam pénzének megszerzéséhez. Pontosan olyan jogtalan ez mint a bennfentes kereskedés a tőzsdén . Tisztában vannak a jövőbeni törvényekről amikről az átlag magyar semmit nem tud és ennek fényében olyan gazdasági tevékenységekbe kezdenek amik a saját és rokonaik érdekeit elégítik ki. Az a nagy büdös helyzet , hogy már azért is be vannak fosva egy esetleges választástól , mert börtönbe kerülhetnek persze csak elméletben . Mivel ebben a szennyes rendszerben mindenki szerepel aki az 1989 -es módszerváltás óta élősködik a magyar nemzeten. Tulajdonképpen a teljes politikus tolvaj banda érintett . A pártok jönnek mennek , az emberek meghalnak , felejtenek , érdektelenek lesznek , ezek a szarcsimbókok meg csak gazdagodnak napról napra és még az ivadékaik is a magyar nép vérét szívják mint egy bazi nagy tumor . Ilyen gátlástalan Szilárd félék akikről csak azért tudod ,hogy emberek mert ruha van rajtuk, szóval az ilyen szarok miatt tart ez a szerencsétlen ország ott ahol már semmi nincs lejeb . Aztán ha a napi híreket elolvasod akkor jössz rá , igen van lejeb sőt még a választásokig olyan mélységeket érnek el képviselők , amit nem is gondolnál . Nem hiszem azt , hogy ha mindegyiket bíróságra cipelné egy képzeletbeli kormány akkor elég lenne az országban olyan feleslegesen felépített stadionok a befogadásukra . A bíróságok olyan mértékben befolyásolva vannak a bírók , a média , a zsebből szebbe pénzek , hogy teljesen reménytelen az igazságszolgáltatás igazság tartalma . Mert törvényeket tudtak hozni , de az igazság senkit nem érdekel mivel mindenki érintett aki a jelenlegi rendszerben befolyásoló tényező.
quadrocopter
Németh Szilárd, Csepel polgármestere miatt ültem a klaviatúrához. Aki politikai, baráti, rokoni alapon, igazi vazallusként hívogatja Csepelre a politikai közszereplőket, művészeket, osztogatja a támogatásokat, megrendeléseket vagy csak a szereplés lehetőségét. Korábban például több jobboldali szervezetnek, esetenként szélsőséges, politikai nézeteiről ismert újságírónak, most éppen művész rokonának. Lehet, hogy a rokon nem szorult és szorul rá, de akkor is rokon, aki úgymond, a mi kutyánk kölke, akinek lehet és kell munkát adni, akinek ismerik politikai elkötelezettségét, művészeti hitvallását. Mert nehogy már véletlenül is egy független, vagy balliberális, netán éppen Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy „rezsiáruló” köreihez tartozó művész kapjon itt megbízást, támogatást, teret. Németh Szilárd rezsikommandós-parancsnok városában. Csak nem képzelik?! Coki. Egyébként is, most a Fidesz jön. Ja, hogy rokon? Nem érdekes, „a fülkeforradalmi kétharmad mindenre ad felhatalmazást”. Meg egyébként is, ki tudja, vagy ha tudja, ki meri szóvá tenni? S ha mégis, akkor válasz nélkül lesöprik. Bárhova megy, bárkitől kérdez, lesöprik. A térképről is. És aki nincs a Fidesz térképén, aki nem kap helyet az országos és helyi médiában, az sehol sincs. Mert ők ilyenek. „Különleges anyagból vannak gyúrva”, nem pazarolják energiájukat mindenfajta „értelmiségi nyafogásra”, nem válaszolgatnak minden kis újságírócska fontoskodó kérdéseire. Pláne nem egy magát függetlennek mondó hírcsatorna, a Hír 24 képviselőjének. Különösen most, amikor a harmadik rezsiháború hatalmas, végső csatáját vívják, s a Kedves Vezető kiadta a jelszót: nyergelj, indulj! Majd, ahogy a Viktor mondta, húsvét után ezt is előveszik. Megválaszolják! Ne féljenek!
csepeliek.blog.hu/2014/02/24/nemeth_szilard_haromszazezer_forintos_cseppje_az_apado_csepeli_kozpenztengerbol
kukac50
Hetedik osztályos korába birkózott rizsa Szilárd, azóta nem fogalma nincs már a birkózásról!
Rogánnak a háza nőtt Neki arra adtak pénzt ,most Szilárd a soros most Ő kap sok pénzt.
Fidesz szerint ettől fontosabb dolog nincs amire égbekiáltóan kellene a pénz.
Egészségügy oktatás kis nyugdíjak,rokkantak,ellátása,2013 január 1-től a fafűtésre a rezsicsökkentéssel még adósak.Ezek miért nem fontosabbak a hazug Szilárd klubjánál?
solidedge
Ha ez baloldali politikussal történik akkor fényes nappal 30 rendőr jelent volna már meg a házánál foglalni és láncra verve elvinni. Ezért győztes a Fidesz. Olyan milliőt teremtett, hogy gátlásztalanul a választók képébe röhögve hazudhat, lophat büntetlenül. A jövőben csak olyan párt tudja legyőzni őket akik szintén kellően hazugok, aljasok, korruptak.
Lepényleső
Miért is lenne,hiszen az a balga adófizetők pénze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.