Nagy Bandó így képzeli a világvégét. Atombiztos bunkereket építenek a világ leggazdagabbjai, szerzőnk agyát ez mozgatta meg Húsz-harminc éve még azzal tréfálkoztunk, hogy egyre többen építtették meg maguknak (és családjuknak) a földrengésbiztos kriptát. Azt tudtuk, hogy a fáraóknak sikerült, ezredévek óta állnak a piramisok, végtére is elég jó kis „kripták” lettek, Egyiptomba zarándokol a világ, hogy lássa, amit látnia kell, tényleg ott állnak, hatalmas kövekből építve. Nemcsak a fáraó, hanem az építés titkát is magukba zárták, hányan és hányan próbálták elmagyarázni, kik és hogyan, milyen technikával és energiát beleadva húzták föl ezeket az elképesztő kolosszusokat. Ma már a kriptákon túl vagyunk, akinek futotta rá, megcsináltatta, a szegényebbeknek meg valahogy majd kiszorítja a család, fakeresztre mindenképpen futja, végtére is, amikor fölöttük az ibolya, majdnem mindegy.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ketszer eltunt a cikk, mig be akartam kuldeni, a cim szinten megvaltozott arra, amit legutoljara kuldtem be,...
Vagyis a Propi nem szereti, ha a kedvenc politikusaival valaki viccelodik, mint Nagy-Bando...Pedig lassan ideje lenne elgondolni, hogy milyen barlangrendszert is epitett ujja a Var alatt kuszaszem, es hat miert is ragaszkodik a potrohos zsirdiszno a Varba koltozeshez...
Najo, a tobbi csak iroi fantazia... Fantazia?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Nyálkás vagy, csiga, "fürggyé le"!
quadrocopter
@durbincs: Nyálkás vagy, csiga, "fürggyé le"! Meg az idiotizmusodban sincs kedvező változás!
Szorgalmasan tanulj magyarul írni, ez nagyon nem megy neked - csiga!
Clavigo
@durbincs: Ma is meleg van,,mi ?? Te agyalágyult...
quadrocopter
@Clavigo: Egyre zavartabb a dilis, szar ügy, mert nincs rá gyógyszer, akkor halmozz az a vesszőket, amikor nem tudja, mit írjon és remeg az idegtől! Újabban elmaradtak a hollázások is!
kokopelli
@karma1: (1:04)
Nem,de nem is érdekel! :--)) A helyesirása ß@r,a fogalmazása egzaltált a szó
rossz értelmében,témája nincs,ergo egy teljesítménybéres Orbánszoppancs ! :--))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.