De nem kevésbé az őszinteség hangja szólhatott a miniszterből akkor, amikor olyanokat mondott, hogy bár „sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok". Mert ezzel a napnál világosabban jelzi a nagyközönség felé, hogy a kormányzati szakértelem fabatkát sem ér. Annyira nem, hogy az országon a kormány már nem, legfeljebb az ima, és az ennek nyomán megvalósuló isteni csoda segíthet. Amitől Balog azt várja, hogy „a nemzet ügye jó irányba menjen”. Mert a kormányának áldástalan tevékenysége, a jelek szerint már a miniszter szerint is, csak út a szakadékba. Ugyanakkor a világi viszonyokra nézve is világos beszéd. Világosan jelezve, hogy a jelenlegi Orbán-kormány semmi szín alatt át nem adja a hatalmat. Isten meg segítse ki őket, ha akarja. Balog vendégszereplése a MABAVIT-on tehát csak megerősíti azt a korábbi véleményt, hogy az ellenzék tulajdonképpen hálás lehet...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
@quadrocopter: Amikor az ostobaság szorgalommal párosul
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Ora et labora? Miniszter úr! Magukon már csak az imádság segít? Jól ki nézünk!
quadrocopter
Amikor a primtív buta megpróbál okosnak látszani!
GeoCravker
@Nessy: Ne hülyéskedj! Balog solgozna? Hol élsz. Az a labora különben i scsak Várszegi Asztrik világmegtévesztő marhasága.
GeoCravker
@quadrocopter: Amikor az ostobaság szorgalommal párosul
GeoCravker
@Pálinkafőző Rézüst: Vagy sírva röhög.
RonaGyuri
nem az baj, hogy imádkozol, hanem az, hogy hülyeségeket beszélsz! =))
Zeta
Balog az EMMi főnöke.
Vagy EMMI a fenét csinál, hogy már imádkozni kell?
Ha már ő is elismeri , hogy sok mindent rosszul csináltak, annyira , hogy már csak az ima segít az országon. Na akkor " csuhások térdre, imához,"! Pedig a rájuk szavazók nem ezt várták, hanem tisztességes döntéseket. Mit várnak egy olyan embertől , aki pap létére a hittanórák anyagát sem tudza megjegyezni?
GeoCravker
@Zeta: Balog legfeljebb annyit tud a Bibliáról, hogy látott egy könyvet egyszer a polcon a pókhálók alatt, amire az volt ráírva.
quadrocopter
Van olyan helyzet, amikor csak az ima és a ráolvasás segít! Mondták az intenzív osztály orvosai!
Nessy
Miután a szakértelem bolsevik huncutság, nekik csak az imádság maradt, hátha az még egy darabig segít kis hazánkon!
GeoCravker
@quadrocopter: Ha az országról lekapcsolják az EU-s pénzlélegeztető gépet, akkor belehal a posztkorrupciós sokkba
Cefi
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"
papa.49
Már mindent leírtatok előttem, de tényleg ennek az emberszerű képződménynek a sötétsége borzasztó, és ez a valami /nem elírás/ itt hazánkban egy fontos tárca minisztere, ez megint borzasztó !!!
Cefi
@volvós: 21.55 Ez valahonnét a közelmúltból ismerős nekem. Egy ápolatlan, borotválatlan, büdös, fülbevalós kis buzeráns köcsög mondta. Hol és mikor? Ki is volt az a Soros pénzelt kis takonypóc?
nevemnick
@Cefi: 22:18 gyurcsány? Vagy tévedek?

:D
papa.49
@nevemnick: Tévedsz, az bizony ma az ország bitorlója, mert ME. az ilyen még tévedésből se nevezhető !!!
Zeta
@volvós: mondta ezt , egy állítólagos demokrata képviseĺő az Antal kormány idején. Amit , ha jól meggondolunk , pártjukra nézve már akkor sem igazán fedte a valóságot. Lehetett szava valakinek apárt vezetése ellen abban az időben?
Zeta
@papa.49: mivel más, érdemlegeset nem tud tenni , sajnos igaz!
Egyenlőre Isten meg nem igazán segít nekik, az a baj nekünk is csak a tűrőképességünket erősíti!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.