Romániában súlyos kanyarójárvány tombol, a gyerekek onnan érkeztek. A tünetek már az itt tartózkodáskor jelentkeztek rajtuk.

Súlyos kanyarós fertőzés miatt több román állampolgárságú gyereket kezelnek a nyíregyházi Jósa András Kórház infektológiai osztályán. Volt köztük, aki életveszélyes állapotban került az intézménybe, de végül mindegyikük állapotát sikerült stabilizálni – írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó helyiek úgy tudják, egy épp Magyarországon kiránduló gyerekcsoport tagjai voltak a fertőzöttek, és már az itt tartózkodásukkor jöttek elő a betegség tünetei: magas láz, étvágytalanság, hasmenés, hányás.

Romániában eközben kanyarójárvány tombol, ami már 30 halálos áldozatot követelt, 2016 februárja óta pedig összesen ötezren estek át a betegségen. A legtöbb eset a magyar határhoz közeli Temes megyében fordult elő – írta a Magyar Tudományos Akadémia korábbi közleményében.

A kanyaró 9–11 napos lappangási időszakkal kezdődik, ez alatt bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hányás, hasmenés jelentkezik. A kiütések a 14. napon jelentkeznek, és csak több hét alatt múlnak el teljesen. Bár átlagosan 500 kanyarósból egy beteg meghal, jó esély van a gyógyulásra, sőt létezik védőoltás is ellene.

Hazánkban a kanyaró elleni vakcina a rubeola és a mumpsz ellenivel együtt része a kötelező MMR oltásnak, bár egy márciusi hír szerint az 1969 és 1989 közt születetteknek érdemes újra beoltatni magukat, mivel az akkoriban használt vakcina még kevésbé volt hatékony, és mára már nem adhat kellő védettséget. 

Címlapkép: Pixabay /dfuhlert cc0

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Régebben még a sima nyári táborozáshoz is be kellett orvosi igazolást szerezni arról, hogy fertőző betegségben nem szenved az illető...Egy tudvalevően fertőzött területről érkezőknek ezt miért nem írták elő?! Hol van a régi szigorú, következetes közegészségügy?! Természetesen Balog úr fennhatósága alatt korhad! :(((((
papa.49
Egyáltalán MINEK HOZZÁK IDE A ROMÁNKÖLKÖKET kezelésre ???
Romániában nem tudják őket kezelni, nagyon hülye emmi ???
karma1
@papa.49: @Horizont: Hiaba sajnalom szegeny gyerekeket - ok nem tehetnek semmirol sem -, de majd ha ugyanilyen lelkesedessel intezik a Bulgariaban balesetet szenvedett Vanessza ugyet is, akkor dicsekedjen az embertelensegi miniszterium szovivoje...:o((((
Cicamama55
Régebben még a sima nyári táborozáshoz is be kellett orvosi igazolást szerezni arról, hogy fertőző betegségben nem szenved az illető...Egy tudvalevően fertőzött területről érkezőknek ezt miért nem írták elő?! Hol van a régi szigorú, következetes közegészségügy?! Természetesen Balog úr fennhatósága alatt korhad! :(((((
karma1
@Cicamama55: Csillagom, az Magyarorszagon volt, nem Romaniaban, ahol az oltast is el lehet kerulni,,,, Vagy csak siman nincs naluk eleg oltoanyag, ami nagyon szomoru...
Cicamama55
@karma1: Mivel a betegség megelőzése, fertőzések, járványok kialakulásának megakadályozása a cél -a közegészségügyi és járványtani intézmény erre van fenntartva/!/-Magyarországon kellett volna arra törvényt hozni, hogy fertőzött területekről csak érvényes orvosi igazolással lehessen átlépni a határt. Ez szolgálja az egészség megőrzését, nem a focistadionok, megyek erről a területről szippantják fel a pénzt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.