Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához – jelentette be az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan közölte: negyven képviselő, az MSZP-sek mellett az LMP-frakció tagjai és a független képviselők írták alá a kezdeményezést, így Kövér László házelnöknek augusztus 21. és 29. között össze kell hívnia az Országgyűlést.

Elmondta: az MSZP a lex CEU néven elhíresült felsőoktatási törvény eltörlése érdekében tett javaslatot a parlament ülésének összehívására, ezt az LMP támogatta és hozzátett még egy napirendet, amely a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozását célozza.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy értékelt, a demokratikus ellenzék sikeresen összefogott két rendkívül fontos ügyben. Ez azt jelzi, hogy mindenki megértette: a legfontosabb cél és Magyarország érdeke az Orbán-kormány leváltása – hangoztatta. Kérdésre azt mondta, egy olyan országban élünk, ahova egyetlen menekült és migráns sem akar betelepülni, sőt, több mint félmillió magyar gazdasági menekültként elhagyta ezt az országot. De amíg a magyar emberek félnek, addig állnia kell kerítésnek a déli határon – hangsúlyozta. Hozzátette, a kormányváltás után az új demokratikus politika célja, hogy az emberek alaptalan félelmeinek okai megszűnjenek, ehhez pedig a tisztességes belpolitika mellett egy sokkal hatékonyabb európai együttműködésre is szükség van.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/Walkerssk/cc0)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A konok,makacs, sunyi rezsim, meggyalogolt CEU-ügyben! Magyarul: - méretes szopás lett a Nagy Nemzethy Erőlködésből!
cs.n.
Ja, ez az, amin a Fidesz nem vesz részt, mert Soros.
karma1
@cs.n.: orbannak ezt a tunteto tavolmaradasat nevezte Havas Henrik a Heti Hetesben "fontoskodo tavolmaradasnak", amikor a tavolmaradasaval tuntetett orban MINDIG, amikor a kormanyon levo GYurcsany, vagy Medgyesi, Bajnai valamilyen fontos dologban kerte volna a teljes parlamenti ulest...
Most is ugyanezt csinalna, ha ellenzekbe kerulne...
papa.49
Ki gondolja komolyan, hogy a fütyiszek majd hanyatt, homlok rohannak az országgyűlésbe, én nem !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.