Azt pedig Kerényi Imre mondta, hogy „nagy lesz a felháborodás Azt pedig Kerényi Imre mondta, hogy „nagy lesz a felháborodás". Nagy Bandó szót fogad: felháborodott. Vélemény. KORÁBBAN A TÉMÁBAN: Kerényi Imre kiadja Bayer Zsolt könyveit a Nemzeti Könyvtárban Benkő Dániel hülyét csinált a polkorrekt hülyékből Karafiáth: A hang csak mondta, mondta, hogy „Zsír, tűnj el! Fogyj le! Kövér tested visszataszító!” „Nagy lesz a felháborodás, mert a Nemzeti Könyvtárban meg fogom jelentetni Bayer Zsoltot” – fogalmazott Kerényi Imre, a nemzet provokatőre. Mint tudjuk, „a Nemzeti Könyvtár ékes kiállítású reprezentáció, a magyar irodalom tengeréből azon műveket gyűjti egybe, melynek olvasása, illetve újraolvasása gyönyörködtet, tanít és erősíti a nemzeti érzést”. Ezért is örültünk, amikor Magyarország kormánya lovagkereszttel tüntette ki a ma élő írók talán legnagyobbikát. Alábbi soraimban Bayer önelemzését adom közre, általa idézve, a nagy magyar írót. Egy nagy magyar író gondolatai...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nesze neked "Nép - nemzethy könyvtár"! Ezt a csodálatos világos, szabatos, magyaros nyelven publikáló kit is? egyútt emlegetni Jókaival, Kosztolányival,Arannyal tényleg abszurd! Ennyit a Fidesz féle kultúráról! Ennyit a hívek igényeiről!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@karma1: Az biztos, hogy ilyen szövegért még egy lebujban is úgy vágnák képen, hogy a fogai körmérközést játszanának a benn maradásért!
Nála ezt nevezik intelligenciának, kultúrának, jól neveltségnek!
Otthon tanulta, iskolában, vagy az utca nevelte?
karma1
@Nessy: Otthon nem tanulhatta, mert az anyja-apja jo fejek voltak, de mar ok is megtagadtak ezt a [email protected] elte a fiatalabb eveit a szuloi hazban,...Amit az edesapja a ket kezevel vajt ki felig egy sziklabol...Az anyja tudogondozoban volt rontgen-asszisztens, apja a Foky Ottonal volt vezeto operator...Most Nemetorszagban dolgozik Ottmar, a papaja,...
bencemacska
@Nessy:ma, 14:00
Nem lehetnek a hívek műveltebbek, mint a VEZÍR!!!
A vezír műveltsége pedig .
Mától nálam :00.
Nessy
@karma1: Ezek szerin orkán fújta el ezt a kukacos almát a fájától!
Eladott Ország
A "baloldal rémuralma alatt", azaz 1957-89 között, Kerényi Imre a hazaáruló, magyargyűlölő, országkifosztó, oroszbérenc MSZMP állampárt tagja volt, sőt MSZMP-titkár. Ő járt ki a moszkvai magyar nagykövetségre a november hetedikei ünnepségeket megrendezni.
Ebben az a jó hír – mert fő az optimizmus – hogy az ellenzéki gondolkodású emberek egyre
kisebb területre szorulnak és előbb-utóbb felfedezik, hogy nincsenek egyedül. A kormánypárt
hűségesei pedig a buzgó taposásban soha nem tudhatják, mikor taposnak arra a lábra, amely az első, kezdő rúgást beviszi az egyébként is ingatag rendszerbe. Úgy tűnik, addig nem mozdulunk, ameddig még van hová hátrálni. Hamarosan nem lesz, mind elérünk a falig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.