Vádat emeltek egy nő ellen, aki a Pest Megyei Főügyészség szerint megölt egy idős házaspárt 2015 októberében Érden – közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a főügyészség nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja nőt, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A főügyészség azt írta: a nő egyre nehezebb anyagi körülmények között élt a családjával. Alkalmanként segített egy nyugdíjas pedagógus házaspárnak azzal, hogy a 83 éves férfit autóval szállította. 2015 októberében elmondta neki, hogy nehéz anyagi helyzetbe került a családja, és anyagi segítségre van szüksége.

Több beszélgetés után a nő számára kiderült, hogy az idős házaspár nem fog neki pénzt adni, október 30-án mégis elment hozzájuk, hogy pénzt kérjen. Az idős nő határozottan elutasította a kérését és távozásra szólította fel. A vádlott ekkor megfogott egy kalapácsot és azzal előbb a 81 éves nőt, majd 83 éves férjét ütötte meg többször; mindkét idős ember meghalt.

A nő rablógyilkosságnak próbálta álcázni a történeteket, ezért iratokat, ruhákat szórt szét. A házból ezer forinttal távozott.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nem tibi
A manóba :-(((((
Ez agyonverte őket kalapáccsal 1000 ft-ért :-((((((((((((((((((((((((((
Mennyit kapjon ? 1 év / 1 forint / nyugdíjas = 1000 év X 2 = 2000 év fegyház !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.