A vártnál kevesebben regisztráltak a jövő évi választásokra a határon túlról. Bár már lassan egy hónapja tart a kormány regisztrációs kampánya a külhoni magyarok körében a 2018-as parlamenti választásra, sikeresnek egyelőre nem nevezhető a Magyar Nemzet szerint. A lap a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján arról ír, hogy az elmúlt tíz hónapban mindössze 20 ezren jelentkeztek a jövő évi voksolásra, így összesen 353 ezren lesznek jogosultak levélben szavazni. Az NVI a korábbi tapasztalatai szerint arra számít, hogy az utolsó néhány héten jelentkeznek majd a legtöbben. Így talán összejöhet még az a félmillió, amire a kormány számít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyien szavaznak is: 2014-ben a 192 ezer regisztrált közül mindössze 63 ezren nyújtottak be érvényes szavazatot. Igaz, ennek a 95 százaléka a Fideszt támogatta, ezért is érthető a kormány mozgósító kampánya, amely Orbán Viktor tusványosi beszéde után lett még aktívabb.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
@karma1: - sajnos én már tényleg nem hiszem, hogy demokratikus úton lehetne itt bármi változás. Ami csak lehet, az el lesz summantva minden területen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@anka: 13.37-re: Huuuuu,... Ha hiszed, ha nem, en is hasonlo maszlagon nottem fel, bar nekem 38 evvel ezelottig nem volt kapcsolatom erdelyi emberrel: akkor jott a kepbe egy Erdelybol jott gyerekorvosno, aki nagyon kedves volt.
De volt rossz elmenyem is: szinten erdelyi orvosnonek epitettem be egy konyhabutort, aki nem fizette ki a beszerelest - pedig szamlat kapott mindenrol -, es me'g meg is fenyegetett, hogy a behemot magyar baratjaval meg is veret, hogyha meg tovabb kovetelem a jogosan jaro penzt. Aztan a birosag adott igazat nekem, majdnem egy ev mulva, es megmondom a tutit, mivel a kicsi gyerekemmel ketten eltunk otthon, elegge feltem a csaj bosszujatol. Es ez a no allitolag orvos volt. (Vegulis nem lett belole semmi, de itt peldaul ilyesmi nem fordulhatott volna elo. Most, amikor a magomednek a fenyegeteserol olvastam, minden emlekem visszajott ezzel a csajjal.)
anka
@karma1: Hát nem semmi..., bátor csaj voltál/vagy!
Tudod nekem sincs semmi reményem abban, hogy tiszta szavazás lesz. - nagy csalás van előkészületben, aminek mi leszünk a kárvallottjai!
- csak egy nem fér a fejembe..., miért ilyen balfax az ellenzék?!?!?! - van olyan érzésem, hogy ezek xarnak az egészre egy nagyot...:(
karma1
@anka: Vagy a hatterben mar csinaljak a helyuket a kovetkezo 4 evre a parlamentben, havi fizetesert. Eddig se zavartak sok vizet, ezutan se fognak...
Kookas
@anka: erre mondja a király hogy sirály!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.