„A Magyar Idők azért fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást”. Amit, személy szerint nagyon szeretnék nem úgy értelmezni, hogy az MI „közérdekű bejelentése” vezetett, akárcsak közvetve is, a tolmácsnő kirúgásához. Mert szeretném remélni, hogy a sajtó környékén előfordulók ilyen mélyre nem süllyedhetnek. Miközben az, hogy ezt követően szerepel egy kis sorosozás, az már nem ráz meg senkit. A hivatalos kormánypropaganda része. Miközben az is teljesen nyilvánvaló, hogy a tolmács nem csak nyelvi, de kulturális közvetítő is lehetne. Olyan emberként, aki hosszabb ideje, akár születésétől, itt élve ismeri a magyar társadalom játékszabályait, és a most érkezők nyelvét is. A hivatalos kommunikáció keltette, és az ultrák szintéjén bozóttá dúsult pánikkeltés egyik fő sarokpontja ugyebár az, hogy a menekültek egy másik kultúrát képviselnek. Amiben természetesen van igazság. De az itteni játékszabályokat...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@RonaGyuri: Sajnos nem csak az MTI. Tegnap egy Origo-s hír kapcsán derült ki, hogy egy kis sorosozás kedvéért simán belefér a hírtorzítás.
Durbincs reakcióin meg látszik: volt erre is kereslet. Noha az Origo mellébeszélése percek alatt lebuktatható volt a Google-ból.

Ebben az esetben meg nagyon úgy tűnik, hogy van olyan olyan sajtóelvtárs, aki (mst az MI ben ülve) akár feljelentget is. Mert szerinte ez így nagyon etikus, erkölcsös, és moráldús. Holott valójában péklapátérett. Anno volt szerencsám ismerni (apám fotós volt) a kádárista sajtót. A jelenlegihez képest mennyei magasságokban van.
GeoCravker
@quadrocopter: Elképzelem, hogy több napi aligalvás, több hónapos stressz után a hivatali packázáskor szakad el a cérna. S azt hiszem a G.Orbánnak pont ez a célja. Neki agresszív migráns kell. Már alig várja, hogy pofán vágjanak egy hivatalnokot.
Holott őt kellene. Az R. Gyurinak emlegetett péklapáttal. Aztán kezibe nyomni egy szívlapátot és jegyet osztani a cirkuszhoz, amit Orbán produkálna, ha életében egyszer meg kellene dolgoznia kajáért.
GeoCravker
@karma1: Tudok olyan sajtóperről, aminek a tárgya az volt, hogy az MTI-ről átvett hír miatt kellett helyreigazítást közölni. Az MTI ugyanis hazudott.
karma1
@GeoCravker: Nekem az MTI-nel dolgozott rokonom, meg anno Siklosi Norbert idejeben, vagyis tobb mint 40 eve, mar akkor is csak az erosen cenzurazott hireket vettek at (adtak tovabb), de ami most folyik, az mar nyilt iranyitott hazugsag.
GeoCravker
@karma1: Siklósi szerintem Acél et. méltó párja volt. A szó jó értelmében. A lapkiadó Vállalaltot is jól tudta vezetni (apám ott dolgozott) a TTT jegyében.
Az MTI azt hiszem Vince Matyi idejében kezdett megroskadni. De a jelenlegi állapothoz képest még az is a toposzféra volt.
karma1
@GeoCravker: Kb. en is igy emlekszem vissza. Siklosi idejeben inkabb csak arra szoritkoztak, hogy erosen megszurtek a hireket, (egyes hireket esetleg visszatartottak tovabb, mint ertelme volt), de ilyen uvolto hazudozasba nem mentek azert bele...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.