Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint még a Velencei Bizottságban is Soros által fizetett emberek ülnek, azért nem tetszik nekik a felsőoktatási törvény módosítása.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát. 

Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Közép-Európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. "A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is" – szögezte le a politikus. Hozzátette: a felsőoktatás szabályozása állami hatáskör, az új törvényt mindenki komolyan vette, a másik Magyarországon működő amerikai intézménnyel meg is született a megállapodás.

A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont. Jelezte, hogy az európai közvélemény is megfordult ebben a témában, az olaszok pedig szigorúbb feltételeket szabtak az NGO-knak, mint amit a magyar civiltörvény előír.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett "lenéző" kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező "kocsmapolitikai stílus" vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.

A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar. Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert "ha csak az ég a földdel nem válik egybe", akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy "tiszta kamu az egész" – fogalmazott.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Veres Nándor)

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Egyre fokozódik a nyomás... a fejedben te szerencsétlen barom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Az állapotod továbbra is elég szar, Lajoska, nem kéne felturbózni a hamis lényeget, ugyanis más orgánumok is vannak a hordáén kívül. Pl. hvg.hu!

"A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont."

Tehát ami emberséges, az álságos! Amúgy lassan nyár vége van, Lajoska, ami ezt a böffenetet illeti: "A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás..."
simmering73
Már vártam ezt az aranyköpést, te nagyon hülye.
nezelodo
"amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát"
Lala, megint elszóltad magad, nem tudsz elszakadni a saját gyakorlatodtól! Gondolod, ott is úgy van, mint az egyszemélyű vezetésű fideszben?
Ha meg tényleg olyan nagy hatalmú ember, a Viktor és sleppjének egykori mentora, nevelőapja, akkor uraságod és a gazdád igen csak hasonlít a hórihorgas, szélmalom ellen harcoló figurára, akinek a termeténél fogva kicsit nagyobb esélye volt, hogy fel is érje a szélmalom lapátjait.
lampa laz
Egyre fokozódik a nyomás... a fejedben te szerencsétlen barom.
tudode
Csoda, hogy MÉG NEM JÁRT LE A LEMEZE Kósa elvtinek.
Ráférne egy KIS CEU-s továbbképzés, mert lassan belezavarodik FŐNÖKÉVEL EGYÜTT EBBE A SOROSOZÁSBA!
.
Hogy nem sül le a képükről a bőr AMIATT, MERT AZ EGÉSZ GALERI SOROS PÉNZÉBŐL OKOSODOTT, OKOSODIK!
.
És mi újság KÓSA BÁCSI AZ EÜ-VEL, az oktatással, a STADION ERDŐVEL!
.
Háp, háp, háp!
kokopelli
@simmering73:
A Lajos a legjobb példája egy okos ember okos definiciójára:
"Az emberi intuició az a képesség,hogy két lehetőség közül a
a másodperc tört része alatt,a ß@rabbikat választja ki!
Lajos, beszólni vagy hallgatni,ez volt a két lehetőség! És te...! :o))
tudode
Ja!
És ne felejtkezzünk el arról, hogy SOROS ÁLTAL FIZETETT FIDESZESEK ÜLNEK A MAGYAR PARLAMENTBEN!
.
Jobb helyen KÖSZÖNET ILLETNÉ MEG A SPONZORUKAT!
.
Látszik, hogy nem volt GYERMEKSZOBÁJUK!
quadrocopter
@tudode: CEU-s továbbképzés? Ennek az idiótának? Még a közgáz államvizsgáit sem tette le, lassan 20 éve!
Madácsi Pali
A Soros által fizetett Velencei Bizottság egy lázálmos fikció. Az újfasiszta fideSS által megszált törvényhozás, ügyészég, sajtó, állami megrendelések, támogatások valóság.
Mit fognak hazudni, ha az unión kívul Oroszország, Belorusszia, Törökország társaságába kerülünk az unión kívül?
magyarbakancs
A Fidesz soraiban meg elmebetegek ülnek.Kik minket képviselnek itthon és a világban.
Tényleg hova járnak ezek kezelésre?
Nessy
Mindenki önmagából indul ki! Ő a fidesz módit ismeri és azt vetiti ki az Unióra, a Velencei Bizottságra, az ENSZ-re ect.
A "kocsmai stílusról" jobb ha hallgat!
Azt hiszem, ez a Soros fóbia náluk már visszafordíthatatlan állapot!
Az természetes, hogy csak akkor van parlamenti, bizottsági ülés, népszavazás, ha azt Orbán rendeli el! Abban meg már van gyakorlatuk, hogy akkor mennek be a parlamentbe, ha úri kedvük úgy diktálja. Hány évig vonultak ki - be? Bezzeg a fizetést felvették!
Ha belegondolok, hogy ezeknek anno mi biztosítottuk az ingyen oktatást, sőt Soros is besegített. Nem igazán látszik rajtuk!
joopapa
No kupakos lala kéne erre valami bizonyíték, mert ez így elég szánalmas! Mert ha én azt mondom hogy te egy szánalmas, hazug, beszéd képtelen lelki nyomorék vagy, arra ott van sok cikk,riport, és a youtubon is fenn van egypár videó ami bizonyítja az állításaimat! Eddig csak arra van bizonyíték hogy a fideszt támogatta a Soros!
papa.49
Kupaklaja lehet, hogy igaz amit mondtál, DE AZ BIZTOS TE SOHA NEM KERÜLHETSZ, ILYEN BIZOTTSÁGBA, VAN EGY HIÁNYOSSÁGOD, N I N CS E SZ E D HOZZÁ ))))))))))))))))))))))
nem tibi
Van még néhány hónap amíg a kupakos terjesztheti a hülyeséget , utána egy debreceni kocsmában folytathatja a haverokkal akik ezt eszik -isszák , egy sör és 1 cigaretta mellett .
Aztán vagy kibaxák onnan , vagy nem .
papa.49
@nem tibi: Gondolod hogy ,,imádják,, otthon ???
nem tibi
@papa.49: nem tudom ,megeshet , lehet hogy valamilyen díj van felajánlva , aki nagyobb baromságot mond versenyben dobogó esélyes .
nem tibi
A hírfotón mellette ki az a nápolyi masztiff ? :-)
peterkelemen
A végén még kiderül, hogy az egész Európai Uniót Soros irányítja. Na ebből is látszik, hogy Orbán és bűnbandája nem normális. Hazudnak, mint a vízfolyás miközben kilopják a saját népük szemét is.
quadrocopter
Mennyi idő kell még ennek a debil Kósának, hogy rájöjjön, Soros már régen betetet lábát a hordába, csak van, aki továbbtanult és kilépett a hordából!
gibgab
A legnagyobb baj az, hogy a magyar embereket hülyének nézi, mélységesen lenézi.
dr. prédikátor
Kupal lala! A huszituszik hogy vannak???Váltsál már lemezt nagyon hülye geci!!!Megint a cigus fecalicus főnököd seggébe volt a nyelved!!!
Sámannus
Lala, ha Soros olyan jól fizet miért kell néktek annyit lopni?
Mit b.sztatok úgy el, hogy szóba se áll veletek?
Qqberci
Lalát sem az eszéért szeretjük... Egyáltalán szeretjük?...
Perwool
Soros-fóbiában szenvedő, szellemileg lerobbant társaság!Elmebeteg kormány, amelyik minden nap Sorossal kel és fekszik, mindenhol Soros-összeesküvést sejt.
Orbánnak az fáj, hogy Soros ma is ugyanaz, aki 25 éve volt. Vannak elvei. Orbánnak nincsenek. Jelleme sincs, mert ő Magyarország egyetlen Soros-ösztöndíjas miniszterelnöke a Fidesz pedig az egyetlen párt, amely direkt támogatást kapott Sorostól.
Nem tudom van-e még olyan komolyan vehető párt tőlünk Nyugatra, aki egy választási kampányba azzal gördül be, hogy kiplakátolja az országot valakinek a fejével, és megpróbálja elhitetni, hogy ő az ellenség, és az a kormányprogram, hogy megvédenek tőle.
Ha Soros valóban segíti az illegális migrációt, bűnös, törvényt sért, ahogy Orbánék ezt állítják, akkor miért nem emelnek ellene vádat?
solidedge
Sokáig nem értettem a Fidesz nyilatkozatait. De megtudtam, hogy verseny van közöttük hogy ki tud nagyobb baromságot mondani. Jelenlegi állás szerint igen sokan tolonganak az első hely körül.
mackoka46
@mackoka46: Ki lehet haszontalan, mondhatni kártevő ebben az országban.
Hát a diktátor és a sleppje, no meg a buzilobbi, hogy a "jobboldali kultúrát" ki ne felejtsem.
bence
Ennek a pártnak minden tagja ilyen súlyos elmebeteg ?!
Macskaszem
Tojok rá, kik ülnek a velencei bizottságban, arról regéljél gyökér, kik ülnek a fideszben: KISZ-titkárok, MSZMP-s munkásőrök, Soros ösztöndíjasok, maffiózók, élen a csúti focibuzival. Ne másokra kenjétek saját sz@rotokat, hanem takarítsátok el, mert már nagyon büdös.
Béla333
Ez már nem üldözési mánia a Lajosnál?
Bár nyilván ezt a baromságot sem maga találta ki, hanem a Habony művek rágta a szájába!
papa.49
@bence: A bekerülés előfeltétele, hogy ,,korlátolt hülye,, legyen egyébként be se léphet ))))))))
mackoka46
@bence: a fanokat és a sleppet nem számolva
mackoka46
@tudode: Hát úgy tűnik, hogy Soros pénzét csak lenyúlták, nem tanultak ezek semmit se, mert példátlanul ostobák és szégyenletesek.
kokopelli
"Ahhoz hogy a FIDESZ tagja legyél nem kell okvetlen hülyének lenned,
de az hihetetlenül megkönnyíti a dolgot!"...lásd a "KupakLalit"!
feco fero
Ennyire ennyire , fiúk, soros ügy csak miattatok van ti gerjesztitek ti nem hagyjátok hogy nyugvópontra kerüljön !
Ja bocsi cirkuszt a népnek igaz addig ti megcsináltok amit jónak látok meg akartok vagy oszd meg és uralkodj !?
Mikor vesztek már komolyan mikor néztek nagykorúnak bennünket ?
kiscsillag66
Azt várom már, mikor bolondulnak bele a Sorosozásba!!! Már mehetne az agyukra!
tudode
@mackoka46: .
Érthetetlen, hogy ez a POLITIKAI KALANDORT/SZÉLHÁMOST 27 év után is eltűri, hivatalban tartja az ország, hiszen ez AZ EMBER nem változott semmit még a RENDSZERVÁLÁS ELŐTTI ÉNJÉHEZ VISZONYÍTOTTAM SEM, sőt...!!
.
L: a rendszerváltás előtti OR-BÁNT kicsiben:
.
Orbán Viktor mint lakásügyi előadó
jozsefattilalakotelep.hu/2016/02/12/orban-viktor-lakasugyi-eloado/
.
Itt lakott Orbán Viktor
jozsefattilalakotelep.hu/2016/01/08/itt-lakott-orban-viktor/
.
FÉSZEKRAKÁS ORBÁN MÓDRA
www.hocipo.hu/content/view/128_feszekrakas_orban_modra
.
Most már ÚGY A FEJÉBE SZÁLLT A DICSŐSÉG, hogy az EU VEZETŐJE IS "SZERETNE LENNI"!!!
CsipkeRózsa
@Madácsi Pali: Azt fogják mondani, hogy Soros miatt tették ki őket az Unióból.
Cefi
Kezdem azt hinni, ez a soros, még a gyurcsánynál is nagyobb ember.
bence
@Horizont: ! Nyugodj bele , nem vagy egyedül !
kokopelli
Lajos,én elhiszem!
...,de fel a fejjel,mert már érkezik a fehérköppenyes felmentő duo a folyosón! :--))
kukac50
Soros pénzén tanult,, Soros bérenc vezeti az országunkat is! Elég a Soros ellenség képéből!
Arról beszéljetek barmok,hogy mikor adjátok meg a fára a rezsicsökkentést 2013 január 1-től tartoztok fél országnak! Arról beszéljetek a 28 ezer és a 40 -50 ezer forintos nyugdíj mellé nem jár rezsicsökkentés? politikusoknak a milliós fizetésmellé jár? meg még mennyi kajajegy üzemanyag kártya telefon lakhatási ,A szegény meg dögöljön meg? A Fidesz csak a gazdagokat szereti!
szaboria1
Lali királynak megártott a múlt heti kánikula!
kokopelli
@kukac50: ..az,hogy a Soros pénzén azt elhiszem,de hogy tanult az megkérdőjelezném,
azt is hogy vezetni képes valamit (egy kecskén kívül) !
Nessy
Kósa nem figyelte az időjárási anomáliákat az elmúlt hetekben világszerte? Észre kellett volna, hogy vegye, Soros már a globális felmelegedést is elintézte a bérencein keresztül. Civil szervezetek melegítik a sarkokon a jéghegyeket, hogy leváljanak.
Azt hiszem nekem sem szabad már a napra mennem. :-))
peterkelemen
Ezek a köpönyegforgató hazug gazemberek Sorosoznak manapság: Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzéből gründolt Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, 1989 szeptemberétől pedig az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen 1986–87-ben Szájer József, a Fidesz EP-képviselője. Németh Zsolt volt külügyi államtitkár 1988–89-ben ugyancsak ösztöndíjasként politikaelméletet hallgatott az oxfordi St. Antony's College-ban.
Schmidt Mária, Orbán korábbi főtanácsadója, a Terror Háza igazgatója hároméves kutatási ösztöndíjat nyert a Soros Alapítványtól a magyar zsidóság XX. századi történelmének tanulmányozására ­1985-ben.
Kövér László mostani parlamenti házelnök 1987–1988 között kutathatta Soros-ösztöndíjjal a közép-európai társadalmi mozgalmakat. ­Deutsch Tamás a részben Magyarországon, részben Angliában működő, kifejezetten a Fidesz és az SZDSZ ifjú reménységei számára szervezett hat hónapos „menedzseriskola” hallgatója volt 1989-ben. Kovács Zoltán kormányszóvivő 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen's College-ban tanult.
nezelodo
Nem szenvednek ezek Soros fóbiában, főleg ha a pénzéről van szó! Egymást taposva vetekedtek a baksisért, amit közéjük hajított. Nem ők rettegnek tőle, hanem azt szeretnék, ha nekünk rándulna össze a gyomrunk a Soros neve hallatán. Jól kitalálta Goebbels kései hasonmás utódja nekünk, bár sajnos sokaknál elérték, hogy rettegve Orbánt higgyék a megmentőjüknek.
evacica
Én nem tudom, hogy Lali ennyire korlátolt vagy csak annak teteti magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.