Sikeres volt még a rossz idő ellenére is a zalaegerszegi AquaCityben rendezett önkormányzati adománygyűjtés, melyet egy kórházi medence felújítására fordítanak.

A rossz idő ellenére is sikeres volt az önkormányzat által szervezett jótékonysági nap szombaton a zalaegerszegi AquaCityben: a támogató cégek felajánlásaiból, a belépőjegyekből és a főzőcsapatok bevételéből 5,4 millió forintot meghaladó összeg gyűlt össze – tájékoztatta a város polgármestere vasárnap az MTI-t.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) közölte: a családi jótékonysági nap bevételéből a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Fizioterápiás Osztályán működő medence felújítását támogatják. A medencében évi 5 ezer esetet látnak el, a felújítás után közel harmadával növelhetik a kapacitást.

Az adományból a Zala Különleges Mentők képzéseit, felszereléseinek beszerzését is finanszírozzák. A 38 fős szervezet 15 tagja nemrég megszerezte az ENSZ minősítését, így katasztrófák esetén a világ bármely pontján bevethetők kutató-mentő csoportként.

A támogató cégek (44 vállalkozás) előzetes felajánlásaiból minden korábbinál magasabb összeg, több mint 3 millió forint folyt be. A jótékonysági főzőpartin rekordszámú, 64 csapat vett részt, és csaknem 1,5 millió forintot gyűjtöttek össze. A belépőjegyekből (2,1 ezer vendég kereste fel szombaton az élményfürdőt) további 932 ezer forint gyűlt össze – ismertette a polgármester.

Balaicz Zoltán hangsúlyozta: ismét bebizonyosodott, hogy a zalai megyeszékhely a segítség és az összefogás városa.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Biztos, hogy ezt közadakozásból kell megoldani?...
Kookas
@Qqberci: csak az olyan feladatok esetén amit az ss kormánynak kellene meg oldania!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.