Szeptember 2-án egy fővárosi nagygyűléssel indítja hivatalosan a választási kampányát a DK. Gyurcsány szerint lesz és kell megegyezés az MSZP-vel.

A Demokratikus Koalíció hivatalosan is megkezdi választási kampányát szeptember 2-án, egy fővárosi nagygyűléssel – jelentette be a párt szóvivője vasárnap. Az eseményen Gyurcsány Ferenc pártelnök szólal fel, a DK kampányfőnöke Molnár Csaba ügyvezető alelnök lesz. 

Gréczy Zsolt a bejelentést követően elmondta: a rendezvény helyszínéül a Nyugati teret választották, amit szimbolikusnak szánnak, mert véleményük szerint a 2018-as választás tétje az, hogy "Orbán vagy Európa".

A Demokratikus Koalíció erősebb uniós tagságot, tartós gazdasági növekedést, stabil, kiszámítható béremelést, nemzeti és közös európai értékrendet, katonai és menekültügyi biztonságot kínál – ismertette elképzeléseiket.

A kampány fókuszában az egészségügy, az oktatás, a kivándorlás, a szegénység elleni harc, egy új családpolitika, az "Orbán-kormány bűnöseinek" számonkérése és a jogállam helyreállítása szerepel majd – ismertette Gréczy Zsolt.

A DK internetes kampányt is indít, valamint aláírásgyűjtésbe kezd, amellyel az uniós tagság híveit akarják megszólítani – emelte ki a szóvivő. A kampánynyitót követő időszakban Gyurcsány Ferenc és a DK vezetői országjárásra indulnak – tájékoztatott.

Arra a felvetésre, hogy csak akkor lehetne választási kampányt folytatni, miután az államfő bejelenti a voksolás időpontját, úgy fogalmazott: nagygyűlést minden párt rendezhet, és a DK szeptemberi rendezvénye "kampányértékűnek nevezhető". Megjegyezte, valójában az is kampány, ha egy politikai pártnak óriásplakátjai jelennek meg a közterületeken.

A sajtófőnök az eseményen azt is elárulta, a nyáron megkezdték a 106 egyéni képviselőjelöltjük felkészítését. Emellett viszont továbbra is készen állnak az ellenzéki együttműködésre, mert úgy gondolják, hogy ha az egyéni körzetekben egy "demokratikus" ellenzéki jelölt áll szemben a kormánypártival, akkor reális esély van a kormányváltásra – közölte.

Egy ide kapcsolódó kérdésre azt felelte, hogy "lesz és kell is lennie" együttműködésnek az MSZP-vel. Jelenleg viszont még nincs megállapodás – hangsúlyozta, hozzátéve: álláspontjuk szerint ennek megkötéséhez nemcsak az MSZP-nek és a DK-nak, hanem az összes ellenzéki pártnak egy asztalhoz kell ülnie.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Propeller Magdolna
@solidedge: 40-50% ??? Annyian nem mennek el szavazni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Jó lenne ha ,,virítana,, is valamit !!!
qxy
azt a fejet. már kezd örülni Ha lenne Magyarországon igazság, akkor annak örülne hogy cellatársa lesz a barátja Viktor
kamazuka
könnyesre nevettem szemeim..szegénység elleni harc.
Ezt nem kellene srácok.
Mondjátok azt ha lehetne.Szegények!Kell a szavazatotok.utánna meg bevehetitek a balrakanyart...!
a jólét úgysem nektek való.A pénzszórást bízzátok profikra.
Propeller Magdolna
@solidedge: 40-50% ??? Annyian nem mennek el szavazni!
karma1
@Béla333: Belus, mielott mela Fleto undorod vegleg elhatalmasodna rajtad, ne felejtsd mar el az igazsagot, lecci: az altalad emlitett 3 kispart - benne a lieblinged, az lmp - kezdettol fogva onalloan akar indulni a valasztasokon, pedig ha csak egy csopp eszuk es nagyobb matektudasuk van akkor rajonnek, h eselyuk akkora a nyeresre mint doglott lonak az ascoti derbyn. Szoval a tenyek nehogy megzavarjanak mert meg elszedulsz ...:0)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.