A Magyar Nemzet felkérésére végzett felmérést a Jobbik-közeli Iránytű Intézet, az eredmény szerint már nem a köztársasági elnök a legnépszerűbb politikus.

Közvéleménykutatást végzett a Magyar Nemzet felkérésére a Jobbik-közeli Iránytű Intézet arról, hogy ki számít ma a legnépszerűbb politikusnak a hazai felhozatalból. 

A Magyar Nemzet cikke szerint a kutatás eredménye azt mutatta meg, hogy már nem Áder János köztársasi elnök a legnépszerűbb, helyére az eddigi "ezüstérmes" Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter került.

Vargának "egy 100-as skálán 60-as a szimpátiaindexe, míg a második helyre csúszott Áder Jánosnál ez az érték már csak 58. A köztársasági elnököt viszont jóval többen ismerik: az emberek 90 százaléka van tisztában vele, hogy ki ő, míg Varga Mihály esetében csak 66 százalék tudta beazonosítani" – olvasható a cikkben.

Az Iránytű Intézet szerint Áder népszerűsége a lex CEU és a civiltörvény ügye miatt csökkenhetett, ugyanis hiába kérte több szervezete is, hogy vétózza meg köztársasági elnökként a két vitatott törvényjavaslatot, Áder ezt nem tette meg – zokszó nélkül aláírta a két tervezetet.

"A köztársasági elnököt egyébként a Fidesz–KDNP szavazóinak nagy többsége pozitívan ítéli meg, az ellenzéki pártok szavazói közül viszont alig volt, aki a legszimpatikusabb jelzővel illette, vagyis a legmagasabb pontszámot adta volna neki."

Varga Mihályt ezzel szemben elkerülték a cikk szerint a botrányok, a nevéhez semmiféle negatív ügy nem fűződik. 

A harmadik helyre Tarlós István budapesti főpolgármester került. Őt a kormánypárti szavazók 60 százaléka tartja rokonszenvesnek, de akadnak a cikk szerint baloldaliak is szép számmal, akik elismerik Tarlóst. A kisebb baloldali pártokra szavazók viszont elutasítják a főpolgármestert. 

A felmérés negyedik helyén Navracsics Tibor fideszes uniós biztos áll, őt Orbán Viktor követi ötödikként. Orbán szimpátiaindexe hónapok óta 50 felett áll, jelenleg a 100-ból 52. A kormánypárti szavazók 60 százaléka a legmagasabb pontszámot adta neki, míg az MSZP, LMP és Jobbik szavazók nagy része leminősítette.

Orbán után Karácsony Gergely, a Párbeszéd párt miniszterelnök-jelöltje következik, őt Hadházy Ákos, az LMP társelnöke követi. Utánuk Lázár János, Kósa Lajos, Kövér László jönnek, majd Vona Gábor. Ismertsége az utóbbi négy politikusnak 80 százalék felett áll, szimpátiapontjuk Karácsonytól Vonáig a következő: Karácsony: 52; Hadházy: 50; Lázár: 49; Kósa: 47; Kövér: 45; Vona: 44. 

(A listán Juhász Péter az Együtt elnöke 44 pontot kapott, Rogán 40-et, Molnár Gyula, az MSZP elnöke 39-et. Németh Szilárd rezsibiztos ugyanekkora pontszámot ért el.)

A legelutasítottabb politikusok közt a cikk szerint Botka László 38 szimpátiaponttal bír, ismertsége 71-es százalék. 37 szimpátiapontot kapott Toroczkai László ásotthalmi polgármester, Gyurcsány Ferenc pedig 30-at.

A lista végén Soros György (28 szimpátiapont) és Mészáros Lőrinc áll. A felcsúti gázszerelőből lett milliárdos klubtulajdonos, laptulajdonos, szálloda és még sok más egyéb tulajdonos szimpátiapontja 24.

(Címlapi kép: wikipedia CC BY 4.0/Kremlin.ru)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Már nem Áder a legnépszerűbb politikus.

Soha nem is volt az.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
maci0427
1990 -óta egyik politikus sem népszerű nálam ! Egyik sem ! Oszkó Péter Pénzügyminiszter még tettszett , mert a " Szuperbruttósítása " jó ötlet volt, sok kisebb keresetű embernek segített ! Érezhető volt anyagilag az intézkedése !
Cefi
Már nem Áder a legnépszerűbb politikus.

Soha nem is volt az.
sokanvagyunk
A legtöbben meg se ismernék... - sok millió ember egy ideje azt gondolja, Soros a sztár az országban, minden híradás, plakát róla szólt.
ila51
@Cefi: én is mondom...valamiből kimaradtam ?
karma1
Huuuu, azt a mindenit! Hogy jottek ra arra az ecceru igazsagra, hogyha valakit "bajszos szarnak" titulalnak, az talan megsem a legnepszerubb politikus a palettan. Mindenesetre ennek megallapitasara kellett 4 honap???
Cefi
@ila51: A világ legkisebb kiadványa: Áder mosolyalbum...
sokanvagyunk
@Cefi: (8:59) Talán tudja, nincs miért mosolyognia.
justhpeter
@sokanvagyunk: Ki mosolyog szégyenében ?
karma1
@justhpeter: O "oromeben" sem tette,... Az az album max. 1 kepbol allhatna, amit akkor kaptak le rola, amikor az anyosa temetesen vett reszt...:o)))
papa.49
A ,,bajuszos szar,, már hogyan lenne ,,népszerű,, ???
vladimir putin
Ebből a Vargából is lehetett volna akár még valami is, de inkább ő is egy buzi lett.
Azért a mentségére szóljon, hogy azt akkor még nem tudhatta, hogy ha leszopja Orbánt, akkor buzi lesz.
A kis kuka.
Sámannus
Hábonyi Hárpi hányadik?
Ki a f.szt érdekel a többi a ruszkiknak egy listán kívüli megmondó is elég.
Pálinkás Pál
Ez legfeljebb akkor volt amikor a gyogyóban végeztek felmérést..
cs.n.
Hülyeség ez az egész, mert csak pozitívan lehet értékelni. Ki kéne bővíteni a skálát a negatív tartományba is. Nálam pl. a Kósa-Rezsiszilárd páros bőven a zéró alatt van, de a többi se nagyon jut túl egy nagy büdös nullán.
simmering73
Ha innen nézem (nézőpont) áder-varga, ha onnan nézem (iránytű) varga-áder. Hát nem esett messze alma a fájától.
lampa laz
"Varga Mihály lelkén is szárad a trafikok újraosztása, a kaszinóké, az ahhoz kapcsolódó adószabályok, nemkülönben a magánnyugdíjpénztárak lenyúlása, az azzal járó mismásolások – úgymint például az egyéni nyugdíjszámla ígérete. Továbbá az egykulcsos adó, illetve a család­támogatási rendszer olyan meg­oldása, amellyel a gazdagok jártak jól, a szegények meg lényegében maradtak, ahol voltak. A devizahitelektől elszegényedettek is maximum helyben jártak még, amikor mások – köztük a törvényt hozó politikusok – a végtörlesztéssel kapásból olcsón megszabadultak adósságaiktól. A rezsicsökkentést, a rezsiholdingot, a Paks okozta több évtizedes adósságot is nyugodtan idecsaphatjuk. Most éppen az egyszázalékos személyi jövedelemadó-csökkentésnél tartunk, ami, mondani sem kell talán, megint a gazdagoknak (benne az ezt megszavazó parlamenti képviselőknek) meg a kőgazdagoknak hoz érezhető gyarapodást.

Eljátssza a szerény jófiút, közben meg egy alattomos szemét patkány.

www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://magyarnarancs.hu/belpol/a-csendes-karcagi
quadrocopter
Istenem hát nem szeressük a sunyi pártkatonákat az elnöki luxusban!
egyvandor
Nem tudom hogyan lehetett egyáltalán népszerű! mindig is fidesz pártkatona volt. Soha egy pillanatra nem volt képes kivonnia magát a politikai kollégiumi fijjuk vonzásköréből.
Béla333
"Már nem Áder a legnépszerűbb politikus"
Tett is azért, hogy megkapja a "Bajuszos szar" kitüntető címet!
Desischado
Egy két kivételtől, az egész mocskos férgek, illetve paraziták gyülekezete! Pfujj!
papa.49
@Desischado: Te látsz a fütyiszben ,,kivételt,, én nem látok olyant !!!
kukac50
Áder csak Orbán csicskája! Orbán meg egy Soros bérenc! Annak a pénzén Tanult!
Desischado
@papa.49: A fideszben nem, de másokat is felsoroltak. A fideszesek között csak paraziták vannak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.