Vona Gábor, a Jobbik elnöke az atv.hu-nak adott interjújában arról beszélt, kár tagadni, hogy pártja megváltozott.

Vona úgy gondolja, a változás a politikában nem szégyen vagy nem valami üldözendő dolog. A Jobbik egy fejlődési folyamaton ment át, egy rétegpártból néppárttá vált. Ennek pedig ő maga volt a motorja.

Szó esett a Jobbik cigánysággal és zsidósággal szembeni vélt vagy valós konfliktusairól is, amit Vona így magyarázott:

Ami pedig a cigányságot és zsidóságot illeti, én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket. Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt.

- mondta Vona, aki azt is hangsúlyozta, kész mindenkitől bocsánatot kérni, aki pártja által megbántva érzi magát.

„Én a jelenre és a jövőre koncentrálok, és hála Istennek, ma már senki nem tartja a Jobbikot rasszista, antiszemita pártnak.”

- reagált Vona, amikor a riporter a Jobbikra korábban jellemző holokamuzást, vagy a parlamenti képviselők listázását emlegette fel.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Jövőre a prájdon is vonulni fog, az első sorban... :)))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
Jövőre a prájdon is vonulni fog, az első sorban... :)))))))
quadrocopter
@Pálinkafőző Rézüst: Csipkés tangában!
lampa laz
@Pálinkafőző Rézüst: @quadrocopter: Kipával a fején...
wagabund
akkor összefoglalom az előttem szólókat: jövőre a prájdon az első sorban, csipkés tangában, kipával a fején...húha..onnan nincs lejjebb.
Zeta
Minden párt változáson megy át , ki megszelidül, ki bevadul. Igy járt a fidesz is , rendesen szembe köpte a 89- es elvei, a liberalizmust, majd a koñzervatizmust!
Most "illiberális," hogy ebből hova fog jutni ? Hát vissza nem, ez mar egy O. Viktor által kijelölt pálya, mely csak a hatalomról es a tarsadalom többségének a lenyúlásáról szól! Még a hívekre sincs tekintettel, ők is csak eszközök. A hatalomhoz!
Pálinkás Pál
Hányok tőled Vona..meg azoktól is aki még embernek tart!!! Lassan mehetsz a Slomóhoz nyalizni te is...Lenulláztad a Jobbikot...már csak azok tartanak veled,akiknek juttatsz némi lóvét!!!
papa.49
A felejthetetlen Hofi Géza erre mondaná ,,szopok, nyalok, gombot varrok,, ))))))))))))))))))))))
Béla333
Lesz még Vonából elkötelezett libárális, ha így folytatja!
Ugyanazon az úton, ahogy a Fidesz átment elkötelezett liberálisból populista konzervatívba, úgy ugyanúgy elképzelhető a jelek szerint Vona másik irányú útja.
A magyar politikusok között a jelek szerint ez nem akkora gond...
szep napot
Szerintem a Rudasban fog a Momentum elnokevel koaliciora lepni de inkabb ulni.
wagabund
@papa.49: 19.39.. akárhányszor visszahallgatom ezt a részt, amikor Hofi ezt mondja, a közönség egy csepp rémült csend után sikítva nevet...a térdüket csapkodták akkoriban...nagy duma volt(még ma is)
kripton
Gerinc és jellem nélküli rongy, semmi ember! Ne azért, mert most így beszél, még csak nem is azért, mert nem is régen ellenkezőleg beszélt, hanem mert nem meggyőződésből, hanem hatalmi vágyból teszi. Szarházi.
papa.49
@wagabund: Azt se feledd mikor volt az az előadás, még bőven benne jártunk a kádári korba, a ,,rémült csend,, is azért volt, ma már ez sajna történelem ...
szép új világ
Elég lenne csak a tisztességes, becsületes cigányoktól bocsánatot kérni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.