Nem indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság sem az 1-es villamoson bántalmazott nő, sem az onnan lerúgott kutya ügyében.

A BRFK-t a Magyar Nemzet kérdezte a témában, a megküldött rendőrségi válaszokból kiderül, hogy „F. Kinga ügyében nem sikerült előállítani a tetteseket, tekintettel arra, hogy az esettel összefüggésben feljelentés, bejelentés a BRFK-ra nem érkezett” – írták. Arra a kérdésre pedig, hogy mit tesznek a rendszeres támadások ellen, azt válaszolták: „Kérjük, kérdését pontosítani szíveskedjék a tekintetben, hogy hol fordulnak elő rendszeres támadások.” A BRFK szerint nem rendőrségi hatáskör, hogy a tömegközlekedés közbiztonságát fokozzák, de folyamatosan egyeztetnek a társhatóságokkal. „Haladéktalanul értesítsék a rendőrséget!” – tanácsolják az utasoknak, ha az említettekhez hasonló helyzetbe kerülnek.

A lap megkereste a BKK-t is, ahol bizakodó választ adtak: A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal (FÖRI) szorosan együttműködve fokozott ellenőrzésekkel javítanák a közbiztonságot az 1-es villamoson és más közösségi közlekedési vonalakon is. Jelenleg, aki csak teheti, elkerüli ezeket a járatokat, ami kárt okoz a fővárosnak és a cégeinek egyaránt. A lap úgy tudja, a FÖRI legalább napközben erősítené a kritikus busz- és villamosvonalakon a rendészi jelenlétet.

(A címoldali illusztráció forrása: Wikipédia)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csa-csa
majd ha a T. brfk dolgozói hozzátartozóját bántalmaznák, azonnal megindítanák a nyomozást!
justhpeter
Lám, már Pesten sincs két héten belül rend.
GeoCravker
A pletykák szerint az annak idején igencsak "fertőzött" 7-es busz külső vonalszakazsán is leritkultak a "kézművesek".
A pletykák szerint azt követően, hogy a kínai közöség néhány tagjánál is bepróbálkoztak.
A pletykák szerint akkor sem tettek feljelentést.
A pletykák szerint az azóta eltünedezett zsebesek és procelánkés, illetve rézgyűrű-kereskedők sem.
GeoCravker
Egyébként ez a fajta "közbiztonsági" irányítás, ami jelenleg (is) folyik óhatatlanul kedvez a fasizálódásnak, és nem vagyok benne biztos, hogy Pintér nem pont azért teszi amit nem tesz
csa-csa
majd ha a T. brfk dolgozói hozzátartozóját bántalmaznák, azonnal megindítanák a nyomozást!
justhpeter
Ezt is értem. Azt már nem, hogy akkor minek a rendőrség ?
Aki Én
Akkor már itt is vannak NO GO zónák?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.