Bár eleinte úgy tűnt, hogy Magyarországot nem érinti a Nyugat-Európát megrázó, rovarirtóval szennyezett tojások ügye, most a NÉBIH mégis talált itthon ilyenfajta tojást.

Mégis érkezett a fipronillal szennyezett tojásokból Magyarországra is egy adag, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) jelentése szerint.

A hatóság jelentésében arról ír, hogy a Németországból érkezett Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékből egy budapesti vállalkozáshoz , Ázsia Gastro Élelmiszer Kft-hez szállítottak. A NÉBIH haladéktalanul felvette a kapcsolatot az érintett céggel, aki megtette a szükséges intézkedéseket. A német vizsgálatok szerint az egészségügyi határérték alatt volt a fipronil-szennyezés mértéke, de a hatóság elrendelte az érintett tétel forgalomból történő kivonását.

"A termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt" – olvasható a közleményben.

A hatóság közleménye szerint négy másik termék (1 német és 3 lengyel) nyomokban fipronilt tartalmazott, de az egészségügyi határértéket itt sem haladta meg a szennyezés – de ezeket a termékeket is haladéktalanul kivonták a forgalomból.

A NÉBIH azt javasolja a magyar lakosságnak, hogy a szennyezési ügy lecsengéséig hazai tojást vásároljanak.

(Címlapi kép: MTI/EPA/Vincent Jannink)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Magyarországra is érkezett a szennyezett tojásokból"...

..."Bár eleinte úgy tűnt, hogy Magyarországot nem érinti a Nyugat-Európát megrázó, rovarirtóval szennyezett tojások ügye,"...

naugye, megmondtam...rohaggyanak meg.
Peller Anikó
@wagabund: nem jogos a felháborodás,

"eddig csaknem az összes laboratórium tesztből az derült ki, hogy a szennyezett tojásokba nagyon kevés rovarirtó került, konkrétan a megengedett mennyiség hetede-tizede.."

abcnews.go.com/Lifestyle/wireStory/eu-17-nations-tainted-eggs-products-growing-scandal-49154753
ila51
én még mindig maminál veszem a tojást...a múltkor igaz becsapott az öreg tyúkkal , de végül nagyon finom lett , mire méltóztatott megfőlni
papa.49
Csak az ismerősnél vásárolt tojásban bízhatsz...
wagabund
@Peller Anikó: igazad van, nem jogos a felháborodás(om)...sőt, a számba is lehet szarni..a fejemre hamuzni, stb..
Peller Anikó
@wagabund: nem, és nem is ezt mondtam. A megengedett határérték tizede volt a gyanusított tojásokban.

Ha nem jó a határérték akkor meg kell változtatni. De a határérték alatti az azt jelenti, hogy megfelelő.

Ez mindenben így van normális helyeken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.