A zoom.hu értesülései szerint augusztus 20-án debütál Gulyás Mártonék mozgalma, a Közös ország. A kezdeményezés célja a választójogi, illetve a választási rendszer megreformálása lesz. A mozgalom egyfajta performansz-sorozat lenne, a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok az Országház előtt felállított Agorában vitatkoznának, a beszélgetés után pedig egy dokumentumot nyújtanának be az illetékes testületeknek. Információink szerint a legtöbb ellenzéki párt már jelezte, hogy részt vesz a beszélgetésen, a kormánypártok, illetve a Jobbik (még) nem foglalt állást. Ha az illetékesek elfogadják a dokumentumot, akkor kisebb csodának leszünk szemtanúi, és elindulhat a választási rendszer reformja. Úgy tudjuk, Gulyásék október 23-ig adtak időt, hogy a parlament szavazzon a kezdeményezésről. Nagy valószínűséggel nem ez a forgatókönyv érvényesül majd. Amennyiben elbukik a kezdeményezés, Gulyásék polgári engedetlenségi akcióba kezdenek, kampányt is indítanak.

Forrás: zoom.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Nem is kell a tetves rezsimmel gatyázni, a Genyó semmit nem fog változtatni, ami veszélyeztetné a korlátlan, egyszemélyes kormány-uralmát, a szép beszéd ideje lejárt, a többi meg üres időhúzás! Hatékony, durvább betámadás kell, nem hegyi beszéd-sorozatok!
karma1
Asszem, Gulyas Marton ezt az idopontot allatira szerencsetlenul valasztotta meg...
Ilyenkor az orszag fo pontjai - plane a Belvaros - tele van kulfoldi turistakkal - oket talan nem kene ebbe belekeverni.
Ez az egesz dolog nem hiteles igy...
Bar nagyon csipem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.