A szocialisták volt elnöke, Mesterházy Attila szerint Gyurcsány Ferenc demokrata. Az MSZP korábbi kormányzásáról a párt volt elnöke sommásan annyit mondott: Rosszul kormányoztunk. Ugyanakkor jelezte, bár sokszor – a volt kormányfővel – közösen rontottak el dolgokat, de a hibák dacára sem lehet az akkori kormányt a mostanihoz hasonlítani. Az MSZP egykori elnöke azt is megerősítette, hogy Ron Werber ismét segítheti a szocialisták választási kampányát. Az izraeli kampányguru jól ismeri a magyar viszonyokat, tapasztalata nagyon hasznos lehet 2018-ban. A szocialista politikus arról is beszélt: noha korábban közellensége volt Simicska Lajos az MSZP-nek, most lehetnek közös érdekek az üzletemberrel. Szerinte Orbán Viktor rendszerét el kell takarítani, és ahol az érdekek találkoznak, ott van esély az együttműködésre.

(Forrás: 24.hu, karma1 által)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@karma: A Botka Laci ezt nagyon elkúrta, számolgatnak ahogy azt megszokták. De rosszul.

Elhitte orbánnak, hogy felvirágoztatja Szegedet ha egy kicsit Gyurcsányozik. Botka Laci, ez az igazi árulás!

A (határ)kerítés lebontást is elügyetlenkedted, látod egy pillanat alatt kiforgatták, ellened fordították. Miért kell ilyen hülyeséget mondani, hogy lebontjuk a kerítést ha.. Ha már nem kell. De ilyen már soha nem lesz bazze. Mert ahogy az esővíz kimossa magának a járatot, úgy a vadak is kitaposták maguknak az embercsempésző hálózatot. A drogcsempészetet sem lehet leállítani, az sem szűnik meg azzal, hogy felszámolod a határvédelmet.
karma1
Aaaaa, valami nem koser... botka megmondta, hogy Molnar Zsolt egy arulo,.
Na, akkor most mit fog mondani Mesterhazira?...Hogy a jobbikkal es Simics-csel kokettal?
Peller Anikó
@karma: A Botka Laci ezt nagyon elkúrta, számolgatnak ahogy azt megszokták. De rosszul.

Elhitte orbánnak, hogy felvirágoztatja Szegedet ha egy kicsit Gyurcsányozik. Botka Laci, ez az igazi árulás!

A (határ)kerítés lebontást is elügyetlenkedted, látod egy pillanat alatt kiforgatták, ellened fordították. Miért kell ilyen hülyeséget mondani, hogy lebontjuk a kerítést ha.. Ha már nem kell. De ilyen már soha nem lesz bazze. Mert ahogy az esővíz kimossa magának a járatot, úgy a vadak is kitaposták maguknak az embercsempésző hálózatot. A drogcsempészetet sem lehet leállítani, az sem szűnik meg azzal, hogy felszámolod a határvédelmet.
karma1
@Peller Anikó: Sajnos, pontos a kep...:ol((((
RonaGyuri
szembe megy? akkor ő legalább tudja, hogy merre megy! =))
justhpeter
Az mszp az utolsókat rúgja. Egymásba.
bencemacska
@justhpeter: ma, 10:37
"Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!" (Idézte: Orbán Viktor)
Azt már mindenki döntse el saját maga, hogy ebben a történetben ő kicsoda: a ló, az ostor, a lovas, a nyereg, a Dakota, vagy miniszterelnök."
Én meg azt üzenem Botkának:
Meg kellett volna nézni felszállás előtt, él-e még a ló, vagy csak beteg. Ha beteg, gyógyítani kell, nem ostorozni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél