Sokan magasabb díjat számoltak fel, de volt olyan, aki a taxiórát "pörgette".

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) személyszállítási ellenőrei közel 3300 taxiellenőrzést végeztek az elmúlt évben, és a helyszínen felvett jegyzőkönyvek alapján több mint 2400 esetben tártak fel kisebb vagy nagyobb jogsértést – írja a az MTI-re hivatkozva a hvg.hu. A rendezvények alatt gyakrabban bukkannak fel a haszonlesők.

Több mint száz alkalommal drágábban fuvaroztak a sofőrök, vagy éppen be sem kapcsolták a taxiórát, úgy szállították az utast. Voltak olyan dolgozók, akik "pörgették" a taxiórát.

A BKK közölte, hogy volt olyan taxis, aki az utastól kapott nagy címletű bankjegyet vett át, de azt állította, hogy csak kisebb címletet kapott, illetve megesett az is, hogy más, jóval értéktelenebb valutában adott vissza.

A taxisok az idén több mint kétszáz alkalommal tagadták meg az ellenőrzést. Összesen kilenc BKK-s személyszállítási ellenőr végez helyszíni ellenőrzéseket, egy pedig az akciókat szervezi, illetve a hatóságokkal tartja a kapcsolatot.

(hvg.hu)

Címlapkép: Youtube

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Magyarországon ez a taxizás sem megy normálisan ! Lehetne rendet tenni,de nem ez az érdek ! Erről lehetne írogatni még,hogy miért nem !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
A taxis lobbi mindenkit kisepert a piacról, hogy csak ők lophassanak.
KisGenyo2
Ez az egész ország, vagy ha úgy jobban tetszik: NEMZET, így működik. A lehúzás, átbaszás, gondatlanság rendszer szinten van jelen. Itt a másik jó példa is: propeller.hu/itthon/3300346-13-balatoni-halsutode-kozul-csak-kettonel-talalt-mindent ugye itt nem 73, hanem kb. 85% volt simlis...
Nem kell hát különösebben csodálkozni azon, hogy ebből a társadalomból ilyen politikai elitet sikerül kiállítanunk, amilyen van...
quadrocopter
Brutális rendet lehetne vágni a hiénák között, de nincs rá akarat! Engedély elvétele, autó lefoglalása, megb***atni a NAV-val és lehetne fokozni - de nincs rá akarat!
eszegfu
@maci0427: Nem hagy nyugton ez a kérdés, de eddig semmilyen nyomra nem leltem! A BKK tulajdonosa a Főv. Önkormányzat (Tarlós a főp.m.), lehet, hogy az ő honlapjukon lesz valami...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.