Megszüntették az eljárást a tavalyi Balaton Soundon nemi erőszakkal vádolt DVBBS dj-duó tagjaival szemben.

A zenekar öltözőjében akkor bódult állapotban találtak három lányt, a fellépőket azonban már el sem érték a szervezők, mert sietve elhagyták az országot.

A rendőrség ezután szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást, amit erősített az is, hogy a dj-k csomagjaiban több szexuális segédeszközt és rengeteg óvszert találtak.

2017 nyarára azonban kiderült, a nőgyógyászati vizsgálatok nem állapították meg, hogy az öltözőben nemi erőszak történt volna.

A zenészek drogtesztje azonban pozitív lett, így a kábítószerbirtoklás még mindig megállt ellenük: ezért a legenyhébb büntetésben, megrovásban részesültek.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
"Nem sikerült felelősségre vonni a tavaly nemi erőszakkal vádolt DJ-ket". Valamennyire beszélem a magyart - ez az anyanyelvem. Ez a cím azt sugallja, h felelősök ugyan egy bűncslekmény elkövetésében, de vmi oknál fogva nem sikerült őket felelősségre vonni. A cikkből kiderül, h nem követtek el semmit.
Ez csak szerintem inkorrekt?
Az "esemény" körül hatalmas port vert a média, pusztán csak azért, mert valami tévés lotyó lánya is érintett volt. Repülőtéri visszatartás csak az egyik... Én nem érném be szimpla bocsánatléréssel...
Gondolom, a srácok levonták a tanulságot: a Balkánt kerülni kell.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
"Nem sikerült felelősségre vonni a tavaly nemi erőszakkal vádolt DJ-ket". Valamennyire beszélem a magyart - ez az anyanyelvem. Ez a cím azt sugallja, h felelősök ugyan egy bűncslekmény elkövetésében, de vmi oknál fogva nem sikerült őket felelősségre vonni. A cikkből kiderül, h nem követtek el semmit.
Ez csak szerintem inkorrekt?
Az "esemény" körül hatalmas port vert a média, pusztán csak azért, mert valami tévés lotyó lánya is érintett volt. Repülőtéri visszatartás csak az egyik... Én nem érném be szimpla bocsánatléréssel...
Gondolom, a srácok levonták a tanulságot: a Balkánt kerülni kell.
namihami
@Equus: Pont ugyanez jutott nekem is eszembe.
Nem követtek el semmit és de cserébe nem sikerült felelősségre vonni őket. Miért, kellett volna? Talán már a bűn NEM elkövetése is tilos, mi több, büntetendő lesz?
Persze, olvashattunk már olyan előterjesztést, ami szerint épül az országos megfigyelő- és felvevőhálózat. A besúgóra még nem hozott törvényt a Viktor-parlament. De nyugi, ha a Gazda felvetette az ötletet, akkor még bármi lehet.
lusta
@Equus: való igaz, kiderült, semmilyen bűncselekmény nem történt. Valaki, valamilyen okból hisztériakeltés céljából csinált belőle ügyet. A tévés hölgyre tett kifejezés erős, mert nekem van szerencsém ismerni a hölgyet, egészen gyerekkorától kezdve.A csemetékkel volt a gond. Miután úgy találták őket, ahogy voltak, hirtelen kitaláltak egy sztorit, hogy otthon a szülői ˝pofont˝ elkerüljék. Nem jött be.
Lepényleső
...aztán érdemeik elismerése mellett ők is lovagok lettek?
quadrocopter
"2017 nyarára azonban kiderült, a nőgyógyászati vizsgálatok nem állapították meg, hogy az öltözőben nemi erőszak történt volna."
Mi tartott 1 évig?
ittott
híresség lotyó lánya miatt történt a dolog. cic ribanc
lusta
@ittott: Már korábban is írtam. Ez így nem igaz, finoman szólva.
justhpeter
Ha a cím helyes, akkor a nyomozóhatóságnál is a RezsiSzilárd-KósaLala páros nyomozott. Másik lehetőség, hogy nem történt semmi csak az amatőrök rögtön beleugrottak ebbe a semmibe.
ittott
@lusta: bocsáss meg, de a szülő felelős azért, ahogy a gyerekét neveli. nekem négy van, és büszke vagyok rájuk, ahogy kamaszkoruk kihívásait kezelték.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.