Botka László a szegedi önkormányzat Szent István király és Gizella szobránál tartott ünnepségén azt mondta, akkor tudunk boldog, összetartozó nemzete lenni a Kárpát-medencének, ha nagyobb felelősséget vállalunk egymásért határon innen és túl is. "Az államalapítás ünnepének szellemiségétől nem idegen tiltakozni azokkal szemben, akik nem jó irányba kormányozzák Magyarországot" - utalt az Orbán-kormány politikájára Botka, aki szerint a magyar emberek többsége joggal érezheti, hogy Szent István álma beteljesületlen maradt. Szeged polgármestere szerint a városon kívül Magyarország tele van igazságtalanságokkal és lesújtó történetekkel.„Szegediként és magyar emberként nem elégedhetünk meg azzal, hogy saját otthonunkban, a város falain belül rendet látunk. Az ország nagyobbik fele egyértelmű vesztese lett az elmúlt éveknek. Ha a város határaitól kicsit távolabb tekintek, be kell valljam önöknek, képtelen vagyok jó képet vágni ahhoz, amit látok”.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
A szemelyneveket kizarolag abban az esetben szoktam nagybetuvel irni, amikor az ember, akirol szo van, EMBERNEK nevezheto.
Akiket nem tisztelek, vagy nem erdekelnek, azok neve nekem nem esik ebbe a kategoriaba.
szemelyekrol eleve nem beszelhetunk, csak kreaturakrol.
Masodsorban ha botka jelenleg ugyanazt mondja, amit orban, akkor vajon TENYLEG meg akarja donteni ot??? Teljesen ugyanazt a tipusu politikat, ugyanazokkal a szonoki fogasokkal suti el.
Mondom, Szeged az Edenkert, azonkivul haboru van, de majd o , botka megvedi eloszor Szegedet, aztan az egesz orszagot, sot, az egesz Karpat medencet...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
jaj, Istenkem, ennyi onfenyezes mar egy kicsit budos,... Persze, Szegeden van az Eden, meg a mennyorszag, de sehol mashol nincsen Magyarorszagon...
Ez is belelep ugyanabba a hibaba, amit orban a 11. ev uralkodasa alatt folyamatosan elkovet...(illetve nem hiba, hanem valasztasi csalas): a botka is az egesz Karpatmedencenek akar az ura, szent kiralya lenni...
Vazze, a ceausescu volt szemelyesen a Karpatok Geniusza, a felesege meg az akademia elnoke...
Most ugyanezt akarod csinalni? Azert, mert az arulo antall jozsef is 15 millio magyar miniszterelnoke akart lenni???
Nessy
@karma1: nekik addig van szükségük "minden magyarra", ameddig behúzza az X-t a nevükhöz. Aztán 2-3 évig csak szövegelnek, majd a 3. évben elkezdik őket megint megfizetni a mi pénzünkből.
Béla333
Egy normális nyilatkozat Botkától!
Persze akik csak Gyurcsányt tudják elfogadni, azok rögtön mocskolják őt, pedig pl. ez a nyilatkozata nem érdemli a sározást!
Jó lenne, ha a DK-s fanatikusok nem csak rombolni tudnának, hanem valami értelmes dolgot is kitalálnának!
Szerintem!
U.I.: A személyes névmás, még mindig nagybetűvel írandó!
karma1
A szemelyneveket kizarolag abban az esetben szoktam nagybetuvel irni, amikor az ember, akirol szo van, EMBERNEK nevezheto.
Akiket nem tisztelek, vagy nem erdekelnek, azok neve nekem nem esik ebbe a kategoriaba.
szemelyekrol eleve nem beszelhetunk, csak kreaturakrol.
Masodsorban ha botka jelenleg ugyanazt mondja, amit orban, akkor vajon TENYLEG meg akarja donteni ot??? Teljesen ugyanazt a tipusu politikat, ugyanazokkal a szonoki fogasokkal suti el.
Mondom, Szeged az Edenkert, azonkivul haboru van, de majd o , botka megvedi eloszor Szegedet, aztan az egesz orszagot, sot, az egesz Karpat medencet...
Cefi
Botka: képtelen vagyok jó képet vágni ahhoz, amit látok.
Csak nem tükörbe néztél kis orbánbérenc?
Cefi
@Béla333: Ejnye, ejnye. Te ugyanabban a betegségben szenvedsz, mint a fideszállatok. Csak náluk Soros, nálad pedig DK-Gyurcsány. Vannak egész jó gyógyszerek...
Béla333
@Cefi: 14.19
Nem az én agyam borul el akkor, ha valaki olyan mond véleményt, ami a DK-fanatikusoknak nem tetszik azért, mert Gyurcsánynak nem felel meg!
Nézd meg: Botka nem tud semmit sem mondani úgy, hogy a fanatikus sereg ne essen azonnal neki. Ha jót mond, ha rosszat, azonnal megy a mocskolás!
És te engem tartasz betegnek, mert ezt szóvá teszem?
Az állandó mocskolódás hová vezet?
Cefi
@Béla333: Jól van, na. Nem kell mindjárt mellre szívni. Nyugodjal le. Nem vagyok DK fanatikus. De neked van DK fóbiád...:-)) Nekem pedig fidesz fóbiám van: mindegyiket lógva akarom látni.
Kookas
@Béla333: a fanatikusokról énekelsz pedig te is lmp fanatikussa vagy! a mocskolódásról meg csak annyit hogy ha meg hallod a ferke nevét akkor szarozod ezerrel.ugye ugye.
Béla333
@Cefi: 14.46
A Fideszt ugyanúgy gyűlölöm, ahogy te!
Amit hiányolok az az érdemi és értelmes párbeszéd az ellenzéki oldalon.
Ezért nem tudunk szót érteni, mert megfontolás nélkül kapásból, zsigerből utasítják el sokszor a másik mégoly értelmes véleményét, ötletét, csak azért, mert nem a nekik szimpatikus párt/politikus mondja.
És bármennyire is tagadni próbálják ezt itt a fórumon: ebben a DK és hívei az élen vannak!
Béla333
@Kookas: 14.54
A beírásaim 90%-a nem az LMP-ről szól, ha reálisan olvasod a kommenteket, akkor ebben neked is igazat kell adni.
Ha igaztalanul mocskolják őket, vagy egy hír róluk szól, akkor írok róluk, egyébként nem hozom fel őket, vagy csak ritkán!
Úgy gondolom!
Cefi
@Béla333: ...ejnye, ejnye...no: Tehat azért nincs összefogás, mert az a szemét DK...

...hát tényleg ezért nincs...
Kookas
@Béla333: azért elsiettél a mocskolódás mellett.
Béla333
@Kookas: 15.04
Csak egy kérdés: szerinted az mocskolódás, ha valaki nem felejti el, hogy politikusaink az elmúlt évtizedekben hogyan rabolták le, tették tönkre az országot?
Ha ezt valaki szóvá teszi, akkor mocskolódik vagy kimondja az igazságot?
Nem az kellene hogy végre nézzünk már szembe azzal: mi is történt itt a gengszterváltás óta?!
Kookas
@Béla333: írod hogy politikusaink akkor nem csak a ferke a hibás? és a legnagyobb bűnös az összes közül az antall ! az lmp meg azokban az évekbe még az oviba homokozott most meg a parlamentben!!
Béla333
@Kookas: 15.18
Soha nem mondtam, hogy csak Gyurcsány a hibás, de azért neki is igen jelentős szerepe van a jelenlegi helyzet kialakulásáért, hiszen volt miniszterelnök is és az akkori kormánypárt elnöke is!
Tehát az a DK-s vélemény, hogy ő csak amolyan az eseményekkel sodródó ártatlan bárány lenne, az hazugság!
Szerintem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.