Az ország Lópici Gáspárja alig várja, hogy hazajöhessen a börtönből a fia, aki korábban annyira összeverte, hogy az idős művész kórházba is került.

Az idős színész és felesége, Humenyánszki Jolán szobrászművész évek óta nélkülöznek, de kevéske nyugdíjukból még most is próbálják segíteni börtönben ülő fiukat. Aki épp azért ül börtönben, mert pár hónapja olyan súlyosan megverte édesapját, hogy az kórházba is került. Bármit is tett azonban, szülei várják haza – írja a Blikk.

A fiú ellen súlyos testi sértéssel emeltek vádat, akár öt évet is ülhet, ha elítélik érte, de már két hónapja börtönben van. Szülei nemrég mehettek be hozzá először: miközben maguk is nélkülöznek, neki ötezer forintért vásároltak be, hogy mindent tudjanak vinni, amit kért. 

"Nagyon jó a kedve, vidám, már barátokat is szerzett. Szeretne hazajönni, de nem panaszkodik – mesélte édesapja. "Most edzeni, gyúrni kezdett a börtönben, vannak társai is, akikkel gyakorol. Jó lenne, ha végre hazajönne."

Az idős színész és neje mindeközben szinte éheznek, szerencséjükre egy környékbeli étterem tulajdonosa mindennap eteti őket – a hely azonban már két hete zárva van a nyári szabadságok miatt. Az idős házaspárnak volt ugyan egy balatoni nyaralója is az északi-parton, de ahelyett, hogy eladták volna, inkább a 15 éves unokájuk nevére íratták.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Képtelen vagyok megérteni Szilágyit és a feleségét! A fiuk sorozatosan bántalmazta őket -- talán kellett neki italra -- most megkapta/megkapja a büntetését és még mindig szinte minden gondolatuk, tettük a fiuk körül forog. A szülőnek a gyereke mindig az marad, mindig igyekszik védelmezni, óvni és pontosan ugy szereti mint a megszületésekor... de egy ilyen esetben bizony határt kell szabni, akárhogy is fáj... Most mégis: a börtönből való kijutását segitenék elő egy ujabb verésért?!:(
simmering73
"Nagyon jó a kedve, vidám, már barátokat is szerzett."
Született börtöntöltelék.
kripton
Semmijük sincs, mindenüket elvette a fiuk. Amit segítségül kapnának, behordanák a börtönbe neki. Szomorú, de rajtuk már se nem lehet, se nem érdemes segíteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.