Nem mondja el a TV2, hogy tudott-e az új képernyőse, Szentpéteri Eszter múltjáról, vagyis arról, hogy piramisjáték szervezéséért néhány éve bírósági megrovást kapott. A Humán Club Egyesület (HCE) által szervezett piramisjátékról van szó, amiről a HVG annak idején elég részletesen írt. Szentpéteri az ügy végén bírói megrovásban részesült, ami a legenyhébb bírói intézkedések egyike. A piramisjáték szervezői hiszékeny embereket károsítottak meg, a korabeli cikk szerint legalább 20 milliót keresett Szentpéteri a törvénytelen ügyletnek köszönhetően. A HCE-ügyben a műsorvezető mellett egyébként még 66 embert vádolt az ügyészség a tiltott piramisjáték szervezésével, és azzal hogy több mint 3500 hiszékeny embert átvertek. A témával a haon.hu is foglalkozott annak idején, megemlítve, hogy a nyomozók amúgy komoly bajban voltak, hisz körülbelül 1200 főt kellett volna megvádolniuk a piramisjáték szervezése miatt, ezt azonban nem igazán lehetett volna hol letárgyalni, maximum a Sportarénában...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Sokat ér a bevált szaktudás!
hiszékeny embereket károsítottak meg???
Na akkor kiváló lesz a TV2-ben szereplőnek, hisz itt is hasonló a célközösség: a hiszékeny emberek! =))
karma1
Hogy lehet ilyen koltoi kerdest feltenni a vajna tv2-ben??? (Hogy tudtak-e Toth-Tamas Antalnak az adohatralekarol a hatrahagyott cegeben)
Amire vajna azt mondta, hogy "tudtak" (Azt mar megse tehette hozza az ujsagironak nyilatkozva jo ujmagyar bunko-szokas szerint, hogy "Kozod?")

Bunozo bunozovel veszi magat korul - hiszen maga is az - akkor meg hol a problema?
Az, hogy az emberek gyomra felfordul ettol, mit torodnek ok azzal?
anka
Annyi stadionunk van...
- lehetett volna hol lezavarni a tárgyalást!
- akár Felcsúton is, akkor legalább a kisvasút is ki lett volna használva.
- az M1 élő közvetítésben számolt volna be az eseményekről.
kisrigó
Ez volt az indok, hogy 1200 embert kellett volna vádolni? Ja, a szervezők kaptak egy kis "ejnye-bejnyét, az átvert emberek meg örüljenek, hogy megúszták, csak a pénzük veszett oda! Miért nem lehet jobban büntetni az ilyet? Ezért vannak "marcsikák", bár mit várhatunk, ha pártunk és kormányunk is ezt csinálja!
RonaGyuri
Sokat ér a bevált szaktudás!
hiszékeny embereket károsítottak meg???
Na akkor kiváló lesz a TV2-ben szereplőnek, hisz itt is hasonló a célközösség: a hiszékeny emberek! =))
karma1
@RonaGyuri: Ja, a cel az ugyanaz maradt - hulyiteni, felrevezetni az embereket -, csak az eszkoz mas: most nem a piramisjatekkal kicsalt penzt hasznaljak fel, hanem hamis hireket teritenek felrevezeteskeppen az alulmuvelt valasztoknak, oszt jonapot.
Nessy
@karma1: És ezt nem csak a "hiszékeny emberek" fizetik, hanem mindannyian az állami támogatásban. Meg akár akarom, akár nem meg kell fizetni a tv csomagokban a soha nem nézett királyi csatornákat is, ÁFÁ-stól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.