A nyár kezdetén történt, ám csak most került napvilágra a hír, miszerint az Igazságügyi Minisztérium több százezer forint értékben osztott szét jutalmakat. Az intézmény 509 dolgozója fejenként bruttó 215 ezer forint értékű ajándékutalványban részesült, így a felső vezetők is. A minisztérium a hírre reagálva azt közölte, ez teljesen bevett szokás, hogy a magas színvonalú munka elismeréseként, így jutalmazzák a dolgozókat. Tehát mivel a juttatásra jogosultak körébe a politikai vezetők is beletartoznak, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a miniszterek és az államtitkárok is kapjanak hozzájárulást a nyári költségeikhez. Természetesen a dolgozóknak rendkívül nagy segítség lehetett ez az összeg a nyár kezdetén, de talán a vezetőknek nem lett volna olyan nagy szükségük erre a pénzre. Trócsányi László miniszter például nettó 733 ezer forintot keres havonta, így ő talán ki tudná gazdálkodni a fizetéséből a nyári nyaralás összegét. Az is kiderült továbbá, hogy néhányan nem csak...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mamags színvonalú és munka??? ne már a sok ócska pártkatona!
szép új világ
@RonaGyuri: Lásd be, hogy ennyi fideszes disznóságot elsikálni azért nem semmi! ehhez komoly kitartás és eltökéltség kell!
RonaGyuri
@szép új világ: ebben igazad van, így jár nekik, Ellenben hogy ez magas színvonalú munka lennem főleg, hogy még ott van az (i)gazságszolgáltatás többi ága is! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.