Az elhunyt asszony holttestét a ház pincéjében, két kanapé között a földön találták meg – írja a kisalföld.hu.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást annak a dunakiliti férfinek az ügyében, aki közel két évig lakott egy fedél alatt édesanyja holttestével. A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség gondozási kötelezettség elmulasztása miatt emelt vádat.

A Kisalföld tavaly januárban számolt be arról, hogy a rendőrök egy mumifikálódott női holttestet találtak egy dunakiliti családi házban.

A lap információi szerint a rendőrök az elhunyt asszony holttestét a ház pincéjében, két kanapé között a földön találták meg. Az asszony fia 2014 óta élhetett együtt édesanyja földi maradványaival.

A Kisalföld szerint a férfi azért nem jelentette be édesanyja halálát, mert félt, ha kiderül, hogy meghalt, neki el kell költöznie a lakásból, azonban nem volt hová mennie.

A Kisalföld szerdán az elképesztő eset helyszínén járt. A József Attila utcai családi háznál az újságíró csengetésére nem nyitottak ajtót.

A falubeliek a harmincöt éves férfit rendes, dolgos emberként írták le.

Pár évig egy helyen dolgoztunk. A munkáját rendesen végezte, nem látszott rajta semmi különös

– mesélte a neve elhallgatását kérő férfi. A helyiek elmondása szerint az elhunyt asszonyt anno megviselte férje halála. Zárkózott lett, megszüntette a kapcsolatot a külvilággal, így a szomszédok csak hosszú idő elteltével kezdtek gyanakodni eltűnése miatt.

További részletek a Kisalföld.hu-n.

Címlapkép: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
Az orbán jól tenné ha a sintér sanya helyére a BALOGH ATYÁT ÜLTETNÉ...a többit ki lehet találni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.