Hát ebben az országban már tényleg csak az egyetlen nem álbaloldali politikus, az LMP volt elnöke megy el a konzervatív médiába az igazán súlyos problémákkal foglalkozni?! Nagy kár, hogy Schiffer András már nem politikus, hanem csak egy ügyvéd, mert mintha az egész ellenzékből csak neki lenne meg a maga könyörtelenül őszinte Véleménye a Magyarországon uralkodó áldatlan állapotokról, és ő az egyetlen, aki – több mint egy évvel a visszavonulása után is – bármikor kész a médiában az igazi problémákról beszélni. Az LMP volt elnöke Németh Szilárd szívósságával és Kövér László lelkesedésével üti napi rendszerességgel az elmúlt két ciklus hibáinak, bűneinek legfőbb felelőseit, ezt pedig már a kormánypárti média sem hallgathatja el, és kénytelen védekezni az elvember megsemmisítő csapásaival szemben. Schiffer pedig, ha kell, egymaga sétál be az oroszlán barlangjába. Meg akkor is, ha nem kell. Dániel Péter óta nem hallathatta ennyit a hangját egy szimpla ügyvéd az új nyilvánosságban.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.