Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót – közölte a főügyész pénteken az MTI-vel.

 A Belügyminisztériumot akarta megzsarolni a Teréz körúti robbantó
Fotó: police.hu

Keresztes Imre közleményében azt írta:

a gyanúsított egymillió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni.

A gyanú szerint P. László a Teréz körúti robbantást követően e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.

Egymillió eurót követelt

A főügyészség szerint a gyanúsított szándéka az volt, hogy rákényszerítse Magyarország Belügyminisztériumát: fizessenek neki egymillió euró készpénzt. Azzal fenyegetett, hogy a rendelkezésére álló nagy mennyiségű robbanóanyaggal fog embereket ölni, ha nem teljesítik a követelését – ismertette a főügyész. Keresztes Imre megjegyezte: ezért a bűncselekményért 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A két rendőrt megsebesítő robbantással összefüggésben rögzítette: a főügyészség azzal is kiegészítette a gyanúsítottal közölt tényállást, hogy a férfi meg akarta szerezni a járőrök szolgálati fegyverét.

Életveszélyes volt a robbanás

Keresztes Imre azt írta: a robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a detonáció 2,5-3 méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a távolabb lévők testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön.

Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte P. Lászlóval pénteken.

Ezért a bűncselekményért már életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás határideje szeptember 14.. Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél. A detonációban két rendőr megsérült, a gyalogos rendőrjárőr páros nőtagja életveszélyesen, férfi tagja súlyosan. A rendőrök nyolc hónap után, idén júniusban álltak újra szolgálatba.

Beismerte a robbantást, de nem együttműködő

A robbantás gyanúsítottját október 19-én Keszthelyen fogták el. P. Lászlót eddig előre kitervelten több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították.

A Központi Nyomozó Főügyészség idén februárban jelentette be, hogy folytatólag kihallgatásán P. László lényegében beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított előzetes letartóztatását legutóbb július végén hosszabbította meg a bíróság október 21-ig. A Budai Központi Kerületi Bíróság azzal indokolta döntését, hogy "annak ellenére, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában beismerő vallomást tett, ugyanakkor őszinte megbánást nem tanúsít, magatartása együttműködőnek nem tekinthető, az eljárással kapcsolatosan az érdektelenségét hangoztatja".

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Sok időbe telt mire kitaláltak egy mesét, amivel rá lehet fogni P. Lászlóra, hogy nem beszámítható, így legfeljebb 1 év elmegyógyintézetben...
papa.49
A szügyéség honnan szopta ezeket az infókat ha egyszer NEM EGYÜTTMŰKÖDŐ A GYANÚSÍTOTT ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.