Túltolt körkörös védelem: az elmúlt évek konfliktus-krónikája, a teljesség igénye nélkül - idősoron is. Mint arról az Index nyomán beszámoltunk, a diplomáciában szokatlanul kemény eszközhöz folyamodott a magyar külügyminiszter: rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy "konzultációra" hazarendelik hágai nagykövetünket, akit azért előtte még arra utasított, hogy "a holland külügyminisztériumban utasítsa vissza Hollandia nagykövetének kijelentéseit, és kérjen magyarázatot". A lépés előzménye, hogy a távozó holland nagykövet, Gajus Scheltema interjút adott a 168 Órának, amelyben például kijelentette, hogy a muszlim terroristák "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány", "csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás", meg hogy "olyan nincs, hogy egyes országok csak profitálnak az EU pénzéből, de nem hajlandók hozzájárulni és segíteni a minket érő kihívásokban". Az is kiverhette a...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Még az indiánokkal és az eszkimókkal nem vesztünk össze, de ami késik, nem múlik!
Él még a magyar virtus...külpolitikai szopásban is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Olyan lista is van, ahol mindezekért bocsánatot kért a kritizáltaktól???
kokopelli
@quadrocopter: (17:30)
Nekem a régi vicc,amit a keresztvatertól hallottam a Rákosi érából:
A rendőröket "kötekedésre" tanítják. Kovács XIII őrmesternek bele kell kötnie
egy póznába! ..meg kell kicsit rugdosnia,és..belekötni:
-" Ádogálunk,ádogálunk a híreket pedig továbbíccsuk? He? :--(
relatív
Van még valami a porcelán boltban amit még ezek nem törtek össze ...?!
kokopelli
...ez az amikor a ß@rosüvegeket felteszik a lekvárok mellé a polcra! :--((
Clavigo
Büszkék lehetünk erre a lófejű prosztóra...Meg arra is,,aki alkalmazza ezt a köcsögöt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.