Pataki Ferenc, Dombóvár díszpolgára életének 97. évében hunyt el.

Augusztus 25-én, életének 97. évében elhunyt az ország leghíresebb fejszámolóművésze, Pataki Ferenc – értesült a Budapest Beacon.

Pataki Ferenc 1921. január 20-án született Dombóváron, tehetsége már kisgyermek korában is feltűnt, 1926-ban a pengő-korona árfolyamot már fejben váltotta szülei boltjában (12 500 volt a váltószám).

1939-ben érettségizett szülővárosában, orvosi egyetemre akart járni, de zsidó származása miatt végül Budapesten zeneiskolába járt: harmonikázott és hegedült.

1942-ben munkaszolgálatra hívták, Ukrajnában megszökött, partizánkodott, majd 1945-ben szovjet hadifogságba esett. Onnan ugyancsak meglépett, de aztán Csapnál ismét elfogták, és 1947-ben jutott csak vissza Magyarországra.

Szüleit és családja nagy részét Birkenauban vesztette el.

Itthon artistavizsgát tett, majd nagy sikerrel lépett fel fejszámoló tudományával, nemcsak itthon, de több országban is a szocialista tömbben. 

Pataki Ferenc kétszer nősült, első feleségét 1949-ben vette el, de a nő 1963-ban meghalt. Ezután pár évvel vette el második feleségét. 

Pataki Ferencet, Dombóvár díszpolgárát, Érdemes Művészét felesége és két lánya gyászolja.

(Címlapi kép: wikipedia CCO – Dr. Szombath Tibor)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Nagyon sajnálom.
Bár szép kort megért, de egy legendával megint kevesebb lett.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
Örülök, hogy az előttem felszólalók is milyen jószivvel és csodálattal emlékeznek Patakira. Én kisiskolás koromban nagyon irigyeltem... még papiron is meg kellett küzdenem a számokkal és akkor itt van egy ember, aki ugy "született", hogy mindez a fejében van... tényleg azt gondoltam, hogy nem is "földi" ember. Szeretettel emlékszem rá... nyugodjék békében...
kokopelli
Mindig az motoszkált a fejemben amikor fellépett,hogy vajon őt becsapták-e
a Közértben? Mindig gyávák voltunk megkérdezni,de csodáltuk amit csinált!
lampa laz
Nekem is gyerekkori szép emlékem, a nyári táborozás kedves vendége volt, szinte minden évben. A balatoni fürdés mellett Ő volt a legnagyobb élményünk mindig. Nem olyan régen valamelyik tehetségkutató előválogatóján kápráztatta el a zsűrit és a nézőket egyaránt fantasztikus képességével, még ilyen idősen is.
Azt hiszem nagyon sokan gondolunk rá szeretettel. Nyugodjon békében.
Sámannus
Élete derekán jöttek a számítógépek, amelyekkel egy ideig még versenyben volt, de a technika őt is felülmúlta. Gondolkodása a tudományra is hatott.
Béla333
Részvétem a családnak! Nyugodjon békében!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.