Egy hódmezővásárhelyi tanár akarta rávenni egy diákját, hogy mutassa meg a mellét. A tanár azóta nem dolgozik már az iskolában, a rendőrök nyomoznak.

Megmutatod a cicid alulról?… Csak egy másodpercig…? … Nah…

- tette fel a kérdést egy fiatalkorú tanítványának egy vásárhelyi tanár még áprilisban egy üzenetben. 

A delmagyar.hu cikke szerint a lány mentette a beszélgetést, megmutatta a szüleinek, akik értesítették az iskola igazgatóját. 

Az igazgató elbeszélgetett a tanárral, aki közös megegyezéssel május végén távozott az intézményből. A szülők tobbsége tudott a tanár távozásáról, az indokkal azonban nem voltak tisztában, úgy hallották, valami szabálytalanság miatt kellett elmennie.

A cikk szerint a tanár nős, van gyereke is. A lap úgy értesült, az eset miatt a rendőrség nyomozásba kezdett, ezt az iskola igazgatója is megerősítette.

Az egyik szülő arról informálta a lapot, hogy a tanár – akit tanítványai macsós, jó vágásúnak tartottak – arra kérte a lányokat, hogy küldjenek neki fürdőruhás fényképet magukról. 

A Délmagyarország megkeresett több jogászt is, egyikük szerint kiskorú veszélyeztetésének minősül az eset, ez 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűntett. Egy másik ügyvéd szerint ez szexuális zaklatásnak is betudható, az pedig, hogy kiskorúval szemben követték el, súlyosbító tényező.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
TASzSz
Ugyanez a paraszolvencia az orvosoknál!!!
Equus
hmmm... mi baja lett volna a cickóknak, ha a róla visszaverődő fotonok a tanár retináján képet alkotnak???
karma1
Mondtam volna neki,: "ha te eloveszed a tokod, alulrol... NAh...:o)))))
Meg szerencse, hogy mar nem dolgozik ott...:o(((
karma1
@Equus: Hahaha, Neked is szol a 15.06-om,...:o)))))) Tulajdonkeppen a pasinak se lett volna baja, ha eloveszi a kivasalt hereit, alulrol...:o))))))
Nehogyma ingyen playboy legyen a suliba, nemaaaaaa'
volvós
...és a többi " Apuka " nem kereste meg a tanárbácsit
mondjuk az elbocsájtás után ??? Mert ha igen, az
állapotáról több felvilágosítást az intenzíven...í
Equus
@papa.49: jaj, Papa... csak azért, mert szólt a szüleinek? Gyerek még... vagy majdnem az...
Peller Anikó
@papa.49: azért ilyen jelzőt nem érdemel szegény kislány..
papa.49
@Equus: Lányos apaként ebben nem ismertem pardont, igaz a lányomat nem bántotta senki, és nem azért mert bűnronda, hanem mert ellett neki magyarázna a tanárokkal szembeni 3 lépés fontossága...
papa.49
@Peller Anikó: Kurvára félre értetek engem én a TANÁRRA GONDOLTAM A MOCSOK ÁLLAT JELZŐT
Equus
@papa.49: természetesen nem helyes, ha egy tanár, akitől vmi függőségi viszony is van, közeledik a tanítványhoz.
Ezzel együtt én szívesen vettem volna, ha a francia tanárnőm erőszakot vett volna rajtam a középiskolában. Csodásan nézett ki és volt, h felült az asztalomra, finom illattal és láthattam a fehér bugyiját is a kék kosztüm alatt. 15 évesen a víz kivert tőle... Óra után jött a szünet és a vécé... aztán még elalvás előtt is eszembe jutott... jó is voltam franciából... :)
papa.49
@Equus: Na jó persze az egy másik kor volt, ezt se szabad elfeledni
Equus
@papa.49: vizuális típus vok... most, h szóba került, előttem a kék kosztüm, fehér bugyi, hosszú comb, formás fenék... ajjaj...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.