Körülbelül 175 ezer tanárnak nő szeptembertől a fizetése, Palkovics László oktatási államtitkár szerint 24 milliárdot fordítanak erre.

Szeptemberben megemelik a tanárok bérét, ami körülbelül 175 ezer pedagógust érint, és 24 milliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.

Palkovics László elmondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.

Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.

Hangsúlyozta, a pedagógusok voltak az első nagy csoport, akiknek a bérét rendezték, ami jelzi, a kormány megbecsüli a munkájukat.

Elmondta azt is, szeptembertől nő az iskolaigazgatók jogköre: törvényben garantálja a kormány, hogy a vezető nélkül sem kinevezni, sem felmenteni nem lehet tanárt, és a jövő hónaptól lehetőség van növelni azon osztályfőnökök bérpótlékát, akik nehezebb körülmények között dolgoznak.

Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Kovács Attila)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
http://kulfoldremennek.hu/images/tanar-info.j...
Az oda vándorló, alacsonyabb bérezésű külföldi tanárok körében is népszerű a német oktatásban való elhelyezkedés, hiszen így jelentős összeget tudnak félretenni vagy hazautalni. Egy gimnáziumi tanár fizetése tartományról tartományra is változik, de átlagosan 3-5 ezer euró körül alakul. Ez átszámítva 900 000-1,5 millió forintos fizetést jelent, de Hamburgban még a szinte hihetetlennek tűnő 12 ezer eurós összeg elérése sem lehetetlen az ott dolgozók számára. Az általános iskolai tanárok is elégedettek lehetnek 3-6 ezer euró körül alakuló bérükkel.Megéri még tanárként elhelyezkedni többek között Belgiumban és Dániában, is, de néhány nem nyugatinak számító ország is megemlíthető itt. Vonzónak tűnik például Észtország és Ciprus is. Aki egybekötné a napsütést a hasznos és anyagilag is kifizetődő munkával, választhatja Ciprust, ahol mind a legalacsonyabb, mind a legmagasabb tanári fizetés jócskán meghaladja az egy főre eső GDP-t. Egy általános iskolai tanár havonta 975 000 forintnak megfelelő eurót vihet haza, míg a középiskolában oktatók bére 1 000 000 forint körül alakul. A válság miatt a ciprusi tanárok azonban már nem jogosultak további juttatásokra több más országhoz hasonlóan, mint például a balti államok, Németország, Svédország vagy az Egyesült Királyság. Ők nem kapnak túlóradíjat, azonban még ennek fényében is versenyképes a fizetésük az európai régióban. "Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta." - A szem nem marad szárazon, már megint jobban teljesít.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
sokk lesz!! idén már másodjára!
solidedge
Cserébe csak annyit kérnek, hogy a tanárok Fidesz zombi gyerekeket neveljenek ki.
quadrocopter
Az elmúlt 7 évben, amennyit - verbálisan, hantásan és mesésen - emeltek a pedagógusok bérén, egy vidéki tanítónak valahol 500.000 - 600.000 körül kell keresnie havonta!
Hogy lehet, hogy mégsem ennyit keresnek?
Kookas
@quadrocopter: rossz helyen keresik.
Eladott Ország
@Grafix69: Ebben az országban csak a marhák száma nő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél