Balog Zoltán miniszter szerint a kormány üdvözli, hogy az egyházak részt vesznek a közéleti gondolkodásban és képviselik álláspontjukat – de a kormány tiszteletben tartja az emberek magánéletét.

Az egyházaknak az élet nagy kérdéseit is érintő, szabad vitákban való részvétele mellett az emberek magánéleti döntéseinek tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Balatonszárszón szombaton.

Balog Zoltán a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által a reformáció 500. évfordulójára szervezett Reformátusok szárszói konferenciáján a Reformáció hivatásetikája ma címmel tartott előadást. Felszólalása előtt újságíróknak azt mondta: a kormány üdvözli, hogy az értékközösségek, közülük az egyházak részt vesznek a közéleti gondolkodásban és nyíltan képviselik saját álláspontjukat.

A kormány az emberek magánéleti döntéseit tiszteletben tartja, annyit tesz, hogy segítséget nyújt a jó döntésekhez, támogatja azokat a döntéseket, amelyekről úgy véli, egyszerre szolgálják az egyéni boldogulást és a nemzet közösségének erősítését

Fontos, hogy az egyházak az élet nagy kérdéseit érintő szabad vitákban részt vegyenek. Az ő álláspontjuk segít bennünket abban, hogy például a lombikbébi programban egyre jobban érvényesítsük az élet védelmét. Ez a program több ezer meddő házaspárnak nyújt lehetőséget gyermekvállalására. Ezt a kormány támogatja és szélesíteni kívánja. Mi örülünk minden így született gyermeknek

- mondta el Balog.

Az értékközösségekről szólva megjegyezte, szükség van rá, hogy e közösségek hagyományaikkal, tudományos eredményeikkel, kulturális aktivitásukkal, hivatásetikájukkal gazdagítsák Magyarországot, a magyar nemzetet.

A protestáns egyházaknál például központi gondolat, hogy a munka is Isten tiszteletét jelenti, ha azt jól, tisztességesen, az emberek javára, Isten dicsőségére végzik, e tekintetben nincs tehát különbség templomi szolga, kőműves, vagy tanár között – mutatott rá Balog Zoltán.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Magánélet tiszteletben tartása ? Hol ? Félni kell nehogy poloska másszon ki a telefonból. A hálószobákban is tömegesen jelen van ez a szégyentelen, ocsmány hatalom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Így könnyebb a társadalmat megvezetni, kijátszani!
1517 előttre akartok vissza menni, vagy addig is elég lesz?
Hisz a ti fontosságotokat is bizonyítani kell!
Nessy
Természetesen az utolsó bekezdés pártunkra és kormányunkra nem vonatkozik!
mackoka46
Sajnos nem vesznek részt az egyházak a közéletben. Ők is pénzből élnek, nem merik elmondani a véleményüket, ahogyan az állampolgárok sem. Az elnyomó despota hatalom, nem tűri sem az észt, sem a kritikát. Azért remélem ami késik nem múlik, és korrekció következik a szószékeken is!
Equus
a rabzolgakereskedelmi miniszter nyilván nem "értékközösségről", sokkal inkább "érdekközösségről" óhajtott szólani az ő szája által. Azért sikeresen meghatározta, mi is az ő és derék, becsületes, soha semmit el nem lopó kormányának az igénye a társadalommal szemben. Röviden: kuss, dolgozzatok, mi meg gyarapszunk. Szaporodjatok is, mert ha elfogynak a szolgák, a végén nekünk magunknak kell lemosni a kocsikat, amiket tőletek kaptunk. Talán még a takarítás is a mi gondunk lesz, a nagymosással, mosogatással együtt, ha elfogynak a cselédek.
elnyomott
Mondjuk a kormány t.tagjai nem konzultálnának az egyházakkal a tízparancsolat témában???
Bár, vak vezet...
RonaGyuri
te korlátolt barom pedig jobban tennéd, ha megpróbálnál gondolkodni! =))
sokanvagyunk
Mióta előrevivő a bigottság hangoztatása?
mackoka46
Magánélet tiszteletben tartása ? Hol ? Félni kell nehogy poloska másszon ki a telefonból. A hálószobákban is tömegesen jelen van ez a szégyentelen, ocsmány hatalom.
justhpeter
Tiszteletre méltó teljesítmény, hogy az emberminiszter megállta röhögés nélkül amit mond, mert hinni biztos az ellenkezőjét hiszi.
quadrocopter
Balog-Pösze-Gyökér mondott egy langyosat!

Mikor ítélte el az egyház a trafik -és földmutyit, a pofátlan szabad rablásokat, a politikai tisztogatásokat?
"Na ugye!"
Schuster maradjon a kaptafánál, de főleg a pápa intelmeinél!
Cicamama55
Úgy látom a mai napon a KDNP aláírta a Propelleren a jelenléti ívet. Még megvannak. :(((
kokopelli
@quadrocopter: Az állam végbelén csüngenek,mint gazdaállaton! A persely-
lóvéból még kondom-ra sem telik nekik! A büntetéspénzt a pedofiliáért is ki
kell fizetni valamiből! A Vatikán (nem olyan mint a Batukán) meg ül a zsén és fi-
altatja a saját bankjában! Marad a kormány ill...a nép! :--((
Zeta
Inkább felkellene hagyniuk a közéletbe való beavatkozással. Hazudtak már a 2000 ezer év alatt eleget. Az csak butítást, bigottságot hoz.
Lepényleső
Az ember ha nem ismerné,hihetné hogy nem ismeri a pofátlan hazugság fogalmát?
Dr plágium
"nincs tehát különbség templomi szolga, kőműves, vagy tanár között – mutatott rá Balog Zoltán."
Aha csak a politikusok -kizárólag a kormánypártiak- és holduvaruk a kiválasztottak. A többiek dögöljenek meg.
Sámannus
Mondta ezt Balog TEGNAP!
A mai tósztja már még nyakatekertebb és csak azok értik akik értenek a fityesz nyelvén. A kommunikációjuk lényege a felvetés egy kijelentés amellyel elbizonytalanítanak, utána jön az ellenkezője a tegnapi pofázásuknak. Nekik a tegnapi énjük is ellenségük, ezért jár a főni is Grácba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.