Az unió legjobb vadászati törvényének nevezte a magyart Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Az Európai Unió legjobb vadászati törvényének nevezte a hatályban lévő jogszabályokat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke szombaton, a 25. Magyar Vadásznap megnyitó ünnepségén, Mezőberényben.

Az Orbán-kormány által megalkotott törvény az elnök szerint a józan ész kompromisszuma, amely egyszerre szolgálja a vadászok, az agrárgazdálkodók és a természetvédők érdekeit, és mint ilyen, nemzetközi érdeklődést váltott ki.

Semjén Zsolt az elmúlt éveket elemezve kiemelte, hogy a törvényhozás segítségével sikerült helyreállítani a vadászat becsületét. Az új fegyvertörvény igazodik a való élethez, és kiküszöbölte a korábbi nem életszerű gyakorlatot például a vadászfegyverek szállítására, vagy azok árusítására vonatkozóan.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a vadásztársadalom időközben újjáépítette kapcsolatait a társszervekkel, így a földművelésügyi, valamint az igazságügyi tárcával, de a természetvédőkkel, közöttük a nemzeti parkokkal is.

Az új vadászati törvény részleteiről szólva kiemelte, hogy egy-egy vadásztársaság immár minimum háromezer hektár területen gazdálkodhat és húsz évre kötheti meg a haszonbérleti szerződést. A földtulajdonosok és a társaságok viszonyát korrektnek nevezete, hiszen a tulajdonosok dönthetik el, hogy kivel állapodnak meg az adott terület hasznosításáról.

A vadászkamara gazdálkodásának stabilitását erősíti az új kamarai törvény is, amelynek értelmében a vadászjegy-értékesítés bevételének száz százaléka helyben marad, sőt a külföldi vadászok által befizetett teljes összeg is. A megnövekedett bevételeket a társaságok és a kamara élőhelyfejlesztésre fordíthatja.

A vadásztársadalom készül a 2021-es Vadászati Világkiállításra

A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy a vadásztársadalom készül a 2021-ben Magyarországon megrendezendő Vadászati Világkiállításra. Magyarország legutóbb 1971-ben rendezett hasonlót, és a tervek szerint az 50. évfordulós programon nemcsak a magyar történelem és kultúra integráns részét képező vadászati kultúrát mutatják meg a nagyvilágnak, hanem a rendezvényen felsorakoznak a rokonterületek képviselői is.

Így, egyebek mellett bemutatkoznak a lovassportot űzők, a kutyatenyésztők, a solymászok, a horgászok, a lövészek, az íjászok és a természetvédők képviselői is. Mindemellett a látogatók ízelítőt kaphatnak majd a vadászathoz kapcsolódó gasztrokultúráról, sőt a témához kapcsolódó művészeti alkotásokból is.

Semjén Zsolt hozzátette, az előkészületek javában tartanak, hiszen Károlyi József személyében már miniszteri biztost is kineveztek, és a részletes program várhatóan a következő év februárjában a kormány elé kerül.

Kétmilliárd az éves támogatása az Országos Vadászkamarának

A megnyitó ünnepségen Jámbor László, az Országos Vadászkamara elnöke elmondta, az új kamrai törvény eredményeképpen a támogatásuk elérte az évi kétmilliárd forintot, ami a korábbiak négyszerese. Ennek a forrásnak a fele a megyékhez kerül, míg a fennmaradó részből finanszírozzák, egyebek mellett a kiemelt programokat. Példaként említette, hogy rövidesen 650 millió forint pályázati forrás áll rendelkezésre a vadgazdálkodás segítésére. A pályázók 2017 november végéig nyújthatják be, 50 százalékos önrész mellett igényüket a megyei kamarákhoz, és a döntést követően, a jövő év márciusában a kifizetések is megkezdődhetnek.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Talán ha rá vadásznának, akkor igaza lenne. Bár kitömve is ritka ronda lenne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
staro2
Mi az, hogy az Únió legjobb vadászati törvénye??
Mi ez a beszari kishitűség?
Megmondta a gazda,hogy nagyot kell álmodni!
EZ a GALAXIS legjobb vadászati törvénye !!!
Veleda
A vadászat mindíg is a kivételezettek úri huncutsága volt. Nehéz bekerülni egy vadásztársaságba, mert óriási összeg a bekerülési fejpénz. Hogy aztán berken belül ők hogyan osztozkodnak, a kutya sem ellenőrzi.Semjént meg kapja el egy havasalföldi barnamedve
solidedge
Igazat mondhat. Itthon a lelőtt vadásztársakból és a sétáltatók mellől lelőtt kutyák számából ítélve a vadász mindenre lőhet ami mozog.
kokopelli
@staro2: (20:23)
Az a legjobb benne Európából kifolyólag,hogy egy plusz §-t tartalmaz:
"§ n-1": Sorrend: Slukk...lövés,slukk...lövés! Max 10-szer,aztán a lövést elhagyni!" :--)
justhpeter
@solidedge: Ideje, hogy a kártékony nemzeti keresztényekre - pld.Semjén - is lehessen lövöldözni.
Lepényleső
...ahogy a kormányzat is? Arról az összefüggésről hallhatott-e már; Az öndicséret fydes?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.