Az Iparszövetség elnöke szerint minden, a kkv-szektor javítását célzó intézkedéssel egyúttal a magyar gazdaság teljesítménye is növekedett.

A magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez hozzájárult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének, versenyképességének javítására tett intézkedések kedvező hatása – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek.

A kis- és középvállalkozói érdekképviselet elnöksége a közeljövőben értékeli a szektor, a tagság helyzetét.

A szövetség ügyvezető elnöke úgy értékelte, egyre több vállalkozás belátja, hogy nemcsak alacsony bérekkel lehet versenyképesen működni a piacon, hanem műszaki fejlesztéssel, innovációval is. Ezt támasztja alá, hogy egyre több kkv tud a külpiacra szállítani, szolgáltatni.

Vadász György rámutatott arra, hogy az iparszövetség tagságánál a legnagyobb növekedést az idén az építőiparban és a beszállító iparban működő vállalkozásoknál látható, bár az is igaz, hogy alacsony tavalyi bázisról indultak. Az idén a második fél évben az uniós pályázatok segítik a vállalati tervezést – tette hozzá.

Az iparszövetség arra számít, hogy a második fél évben folytatódik az egyeztetés a magyar kkv-szektor fejlődését, erősítését szolgáló intézkedésekről, köztük a bérterhek jövő évi csökkentéséről a költségvetés helyzetétől függően.

Mindenki érdeke, hogy a kkv-fejlesztés sikeresen folytatódjon, javuljon a versenyképességük, mert ez a szektor adja a versenyszféra foglalkoztatottainak 73 százalékát – tette hozzá Vadász György.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
Kedves fiú még mindíg ez az erdélyi vadász bácsi!-a nagymedvék továbbta is vidáman lábtengózhatnak körülötte!
bencemacska
Ügyvezető elnök Úr!
Maga hülye, vagy minket néz hülyének? Az utóbbi sértő, az előbbi helyett megfelel a szándékos félrevezető gaz... is!
"az iparszövetség tagságánál a legnagyobb növekedést az idén az építőiparban és a beszállító iparban működő vállalkozásoknál látható, bár az is igaz, hogy alacsony tavalyi bázisról indultak."
És mit építettek? Minden olyant, ami jövőre viszi a pénzt, és nem termel semmit! pl. Stadionok, vízes VB! A Duna Aréna jövőre nem fogad látogatókat!
Summa summarum: a választások után itt a csőd!
Így is le lehet beszélni a választókat a kormányváltásról!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.