Öt nap van hátra a tanévkezdésig, az Ökumenikus Segélyszervezet ezer rászoruló gyereknek szeretne minőségi tanszereket adni, de még egymillió forint hiányzik az akció sikeréhez.

Még öt nap van hátra tanévkezdésig, így ennyi idő áll rendelkezésre, hogy teljesüljön az Ökumenikus Segélyszervezet célkitűzése, amelyhez egymillió forint még hiányzik.

A karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel azt közölte: Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának keretében ezer rászoruló gyermek iskolatáskáját szeretné megtölteni új, minőségi tanszerekkel, hogy egyenlő eséllyel kezdhessék a tanévet.

Az akció kezdete, augusztus közepe óta már csaknem 9 millió forint gyűlt össze, így 900 táska már biztosan megtelik. A segélyszervezet az adománygyűjtéssel párhuzamosan a napokban meg is kezdte a csomagok kiszállítását, átadását a diákoknak.

Még 4000 telefonhívásra van szükség a 1353-as számra a hátralévő napokban, hogy a maradék száz táskát is meg tudják tölteni szeptember 1-jéig – idézi a közlemény Gáncs Kristófot, a szervezet kommunikációs igazgatóját.

A segélyakciót a 1353-as adományvonalra indított hívással 250 forinttal lehet támogatni, de egyszerűen lehet adományozni a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon, illetve a nagyobb postákon kihelyezett perselyeknél is – közölték.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.