A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet szeptemberben járna le, de Simicskó István megerősítette: meghosszabbítják azt.

Várhatóan elfogadja a kormány a belügyminiszter javaslatát a szeptember elején lejáró tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására – erősítette meg a Hír TV-nek válaszolva a honvédelmi miniszter. A határkerítés megépítését is lehetővé tevő válsághelyzetet 2016 márciusában rendelte el a kormány, és már kétszer meghosszabbította fél-fél évre.

Az intézkedést az ellenzék és civil szervezetek is többször bírálták azzal az indokkal, hogy a Magyarországot jelenleg terhelő migrációs nyomás nem éri el azt a szintet, ami a válsághelyzet kihirdetéséhez szükséges. Az előírtnál kevesebb menedékkérő érkezik és kevesebb tartózkodik a tranzitzónákban, és sehol nincs közbiztonságot, közrendet vagy közegészségügyet fenyegető veszély.

„Nyilván a titkosszolgálati információkat kell összeadni, egyeztetni és ezt követően hozza meg a kormány a szükséges döntést, de szerintem folyatódni fog ez a válsághelyzet. Ezt látjuk a folyamatokból, látjuk, hogy hullámszerűen újból és újból megújuló energiával jönnek embercsempészek, hozzák a szerencsétlen sorsú migránsokat, meg nyilván ezen keresztül bejuthatnak további terroristák is Európába”

– mondta a honvédelmi miniszter.

(A címoldali illusztráció forrása: YouTube/amagyarhonvedseg)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Válsághelyzet azóta van Magyarországon 2010 óta van amióta Orbán és bűnbandája a színre lépett.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Különben a sok soros PENGÉS KERÍTÉSÜK ANNYIT ÉR, MINT A HALOTTNAK A CSÓK!
Egyszerűen megkerülik a menekültek SAJÁT TESTI ÉPSÉGÜK ÉRDEKÉBEN, ha már az éhínséget, és a hazájukban dúló polgárháborút túlélték.
.
Különben KI AZ, AKI EBBEN AZ ELÁTKOZOTT, politikai kalandorok által vezetett ORSZÁGBAN remél jobb életet szeretnének élni, akkor, AMIKOR MÉG A HONIAK IS menekülnek a saját hazájukból,
.
Különben is EGYÁLTALÁN MI INDOKOLJA a naponta egy kézen megszámolható menekültek miatti VÁLSÁGHELYZETET!

Ne röhögtessék ki magukat, hiszen
.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül

ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma
egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja,
ha a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma – a külföldiek ellátásában közreműködő személyeket nem számítva –
egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja.
ezeken kívül pedig bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása, amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.
.
Riherongy hozzáállás az, amikor MÉG A SAJÁT JOGSZABÁLYAIKAT SEM TARTJÁK TISZTELETBEN!!
.
VISSZAÉLNEK AZZAL IS, HOGY AZ ÁTLAGEMBEREK NINCSENEK TUDATÁBAN, HOGY mit, mikor, hogyan, merre meddig TEHETNEK EZEK A POLITIKAI KALANDOROK!
.
Elsöpörhetnének már a bánatos oda, ahova valók!
mackoka46
Persze, hogy válsághelyzet van ! Visszaél a kurmány a joggal. Terroristák és a fdesz maffia kezében az ország. Ártatlanokat hurcolnak és ítélnek el ! Mi kell még ?
quadrocopter
Milyen furcsán hangzik egy narancstörpe szájából a " hozzák a szerencsétlen sorsú migránsokat, " megjegyzés?
bakegya
Ehhez képest orbán vicctor miniszterelnök elég luxus körülmények között és hosszan nyaralgatott,hajókázott a FÖLDKÖZI-TENGEREN A MÉSZÁROS LŐRINC FAMILIÁJÁVAL KÖZÖSBEN!
justhpeter
Válsághelyzet maga a fideSS és a kormány. Ez persze érthető, hiszen mindkettőben már annyi idióta van, hogy ez a mennyiség komolyabb országban is válsághelyzetet okozna.
quadrocopter
Még mindig 5 lakás van a szülő nevén - Simicskó? Vagy bővült a készlet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.