Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket – közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet hétfőn az MTI-vel. A vasúttársaság pedig arról tájékoztatott, hogy a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet.

 Kedd reggeli sztrájkra készül a MÁV utasellátó
Fotó: Wikipédia

Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke az MTI-nek elmondta, követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

A szakszervezet információja szerint, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező és a hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is – mondta Bárány Balázs.

A szakszervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azután döntötték el, hogy a kollektív munkaügyi vitában a munkáltató nem teljesítette követelésüket.

A MÁV az MTI hétfői érdeklődésére megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében arról döntött, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.

Az utasellátó az elmúlt években – különösképpen 2016-ban – jelentős veszteséget termelt, ezért a MÁV-Start a nemzetközi járatok optimalizálása mellett döntött, erről tájékoztatta a külföldi vasútvállalatokat, valamint egyeztetett az utasellátó munkatársainak továbbfoglalkoztatásáról az érdekvédelmi képviseletekkel.

Több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat – tájékoztatott a MÁV.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet."...

az utasellátónak már meghúzták a lélekharangot...nekik annyi.
Cicamama55
A vasútállomásokon működő utasellátók már nagyon régen megszűntek. Vállalkozók oldják már meg mindenhol ezeket a feladatokat.
wpym
@Cicamama55: Ebben az esetben nem erről van szó...
Cicamama55
@wpym: Én úgy értettem, hogy nem csodálnám, ha ezt a feladatot is külön vállalkozásba adnák, nem a MÁV "finanszírozná".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.