Mintegy 21 milliárd forintot költ a kormány a költségvetésből a tanárok alapbérének emelésére, a pótlékok emelésére pedig további 10 milliárd forintot.

Átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére szeptembertől – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár korábban azt mondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.

Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.

Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/Alexas_Fotos/cc0)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
nagyon jó, és a többi ember javadalmazásával mi lesz?
Eladott Ország
kulfoldremennek.hu/images/tanar-info.jpg
Az oda vándorló, alacsonyabb bérezésű külföldi tanárok körében is népszerű a német oktatásban való elhelyezkedés, hiszen így jelentős összeget tudnak félretenni vagy hazautalni. Egy gimnáziumi tanár fizetése tartományról tartományra is változik, de átlagosan 3-5 ezer euró körül alakul. Ez átszámítva 900 000-1,5 millió forintos fizetést jelent, de Hamburgban még a szinte hihetetlennek tűnő 12 ezer eurós összeg elérése sem lehetetlen az ott dolgozók számára. Az általános iskolai tanárok is elégedettek lehetnek 3-6 ezer euró körül alakuló bérükkel.Megéri még tanárként elhelyezkedni többek között Belgiumban és Dániában, is, de néhány nem nyugatinak számító ország is megemlíthető itt. Vonzónak tűnik például Észtország és Ciprus is. Aki egybekötné a napsütést a hasznos és anyagilag is kifizetődő munkával, választhatja Ciprust, ahol mind a legalacsonyabb, mind a legmagasabb tanári fizetés jócskán meghaladja az egy főre eső GDP-t. Egy általános iskolai tanár havonta 975 000 forintnak megfelelő eurót vihet haza, míg a középiskolában oktatók bére 1 000 000 forint körül alakul. A válság miatt a ciprusi tanárok azonban már nem jogosultak további juttatásokra több más országhoz hasonlóan, mint például a balti államok, Németország, Svédország vagy az Egyesült Királyság. Ők nem kapnak túlóradíjat, azonban még ennek fényében is versenyképes a fizetésük az európai régióban. "Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta." - A szem nem marad szárazon, már megint jobban teljesít.
Eladott Ország
Hét-tízezer forinttal magasabb fizetésre számíthatnak 2017 szeptemberétől a pedagógusok, akkor törleszti ugyanis a 2013-ban beígért béremelés utolsó részletét az állam. Miközben az alapbér nő, a vetítési alap emeléséről a kormány mélyen hallgat, pedig tízezrekben mérhető az összeg, amit a tanárok, óvodapedagógusok és tanítók amiatt veszítenek, mert már nem a minimálbérhez igazítják a fizetésüket. A paksi igazgatók brutális fizetésemeléshez viszonyítva ez csak csepp a tengerben. Jobban teljesít.
cs.n.
Bruttóban, gondolom. Az nettóban kb. 2 százalék. Igazán markáns. :)
quadrocopter
No és a KLIK-ekben mennyivel nyomatják meg az ingyenélő semmittevést?
Eladott Ország
@quadrocopter: A KLIK-ben a pártkatonák szerinti bérezés van
karvalyokfoldje.blog.hu/2016/09/26/mikor_lesznek_vegre_normalis_berek_hazankban
A karvalyok földje .Mikor lesznek végre normális bérek hazánkban?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.