Bő háromnegyed év van még a 2018-as országgyűlési választásig, ám Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje már megnevezte az első lehetséges miniszterét. 

Botka Hiller Istvánt az MSZP oktatásról szóló sajtótájékoztatóján úgy mutatta be

hogy már volt és reményei szerint lesz is Magyarország oktatási minisztere.

Hiller István azt mondta, jelenleg az oktatás egésze és nem csak bizonyos részterületei működnek rosszul.

"Ha ez így marad tovább, változásokra képtelen inasok, szakmájukban elhelyezkedni képtelen diplomások" kerülnek ki az intézményekből, miközben a legtehetségesebbek külföldön próbálnak boldogulni – tette hozzá.

A szocialisták programjából idézve kifejtette, az MSZP a tankötelezettség korhatárát visszaállítaná 18 évre; lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján újra iskolafenntartók lehessenek; emelnék a közismereti tárgyak arányát a szakképzésben; az egész oktatásban megerősítenék az idegennyelvi és informatikai képzést; felmenő rendszerben kötelező érettségi tárggyá tennék az angol nyelvet; továbbá államilag kontrollált, de versenyképes tankönyvpiacot hoznának létre.

Hiller István kijelentette továbbá, hogy pártja ellenez mindenféle választási cenzust, így az iskolázottsághoz kötött választójogot is, amely szerintük nem ösztönözne a tanulásra, csupán kirekesztene.

Botka szerint az elmúlt években a Fidesz egyre inkább csökkentette az oktatásra szánt forrásokat, az iskolákon is jól látszik, hogy az "Orbán-rendszer" nem tűr semmilyen szakmai önállóságot, autonómiát, helyette "egyen iskolákban egyforma tanárok, egyen tankönyvből, egyforma gondolatokkal tanítanak".

A probléma csak az, hogy a gyermekeink nem egyformák

- mondta és hozzátette, hogy a tudás és a tehetség sokszínű.

A szocialisták kormányfőjelöltje emellett szólt arról is, hogy egy közelmúltban végzett felmérés szerint az Európai Unióban Magyarországon indulnak a legrosszabb eséllyel a szegény, de tehetséges gyermekek.

Ezzel több mint 400 ezer szegénységben élő gyermektől, és rajtuk keresztül Magyarországtól is elvették a fejlődés esélyét – tette hozzá.

(MTI, Index)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY 3.0/Végh Tibor)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@Peller Anikó: ma, 19:32
Botka:Gyurcsány rossz kormányzása okozta a fidesz két harmadát, stb.
Kérdés: A Gyurcsány kormány rossz volt, de a miniszterei nem? (Hiller 2006-2010 között volt Művelődési - és oktatási miniszter!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@Peller Anikó: ma, 20:42
Ez is lehetséges.
Gy.F.felmosta egy TV vitán vele a padlót, azóta fél tőle, és szeretné megsemmisíteni! Ennek érdekében mindent elkövet!
De egy ME jelölttől elvárom, hogy ma is azt mondja, amit tegnap. Rohadtul idegesít, ha hülyének néz. Azt hiszi, hogy nem emlékszem, mit mondott tegnap?
Sámannus
@bencemacska: Ha felületesek vagyunk akkor egy személyhez kötünk minden jót, vagy rosszat, ez is lehet hiba. Amit Hiller végzett az helyes volt, ő magát nem komprommitálta, mivel a saját feladatának a végzésével teljesítette az elvárásokat., Arről ő nem tehet, ha a felettese cselekedetei magával rántották az ő lehetőségeit is. A Gyurcsány miniszterei szerintem akkor is teljesítették az elvárásokat, de,aA mai történelmi helyzet is igazolja éppen minden cselekedetüket. Az ország orbán alatt leépül, még akkor is ha Gyurcsány akkor retorikai hibát vétett, az ország és a miniszterek nem követtek el hazaárulással felérő szélhámosságokat.
Tekintve, hogy az elszámoltatással indított fidesz kormányzás makulátlan elődöktől vette át a hatalmat. A propaganda ezt másképpen adja elő, de ezt mai napig nem tudták módosítani. Lásd még ki a jelenlegi MSZP elnök...
bencemacska
@Sámannus: ma, 20:54
Valószínű nem voltam elég érthető, de mindig rövidíteni akarok.
Semmi bajom Hillerrel, és a munkájával!
Viszont Botka azt mondta, azért nem lehet Gyurcsány az ő listáján, mert a Gyurcsány KORMÁNY az oka, hogy az ország oda jutott, hogy a fidesz kétharmadot szerzett.
Nem kellett volna hazudozni! Olyan nincs, hogy a kormány rossz, de a miniszterei és államtitkárai jók voltak!
Gyurcsány kinevezte Hillert, ő elfogadta, tudtommal nem is volt különösebb nézeteltérés közöttük!
VALAKI HAZUDIK és nálam az lenullázódik!
Béla333
Az országnak túl kellene már lépni azokon a politikusokon, akik nem tudnak vigyázni az adóforintunkra.
Hiller is hiába jó szakpolitikus, ha nem tud vagy nem akar gátat vetni a közpénz harácsolásának. Igen, tudom hogy ez csak morzsa sokak szemében, de azért hányan örülnénk ezeknek a morzsáknak!:

nol.hu/archivum/milliokat_koltott_hiller_pogacsakra_
"Hiller István oktatási és kulturális miniszter megbízatása utolsó négy hónapjában 130 alkalommal összesen 5,5 millió forintot költött reprezentációra, azaz alkalmanként átlagosan több mint 40 ezer forintot"
justhpeter
Árnyékkormányozunk, listázgatunk, de hol a támogató tömeg, a szavazók ?
Jozefina
Hiller kíváló választás!
Ő már bizonyított. Senki, semmi rosszat nem tudott rá mondani. Ha lehetett volna , akkor orbán pitbuljai rég ráharaptak volna és meghurcolták volna. De nem tették!!!
Hiller kimondottan nagy tudású, higgadt, megfontolt, kulturáltan-, érvekkel vitatkozni tudó ember.
Egyébként is a miniszteri posztok általában politikai megbízások. Tudjuk, hogy Németország egyik legfontosabb miniszteri posztját egy törékeny német hölgy Ursula von der Leyen tölti be. És ez a poszt a Német Védelmi Minisztérium. Amikor megjelenik a tisztikarral szinte elveszik a hatalmas óriás termetű német tisztek körében. Nyilvánvaló, hogy döntéseit nem egyedül hozza meg, hanem széles tanácsadói gárda segíti, akiknek hivatásuk és szakterületük a honvédelem.
Tehát én azt gondolom, hogy Hiller Úr sem fog mindenben egyedül döntést hozni, hanem megfelelő szakemberekkel fogja feltölteni a saját apparátusát. Én pl. azon sem lepődnék meg ha erre a munkára felkérné Pokorni Urat is, aki valamikor orbán oktatási minisztere volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.