Lehet, hogy a mi nemzeti stadionunk kisebb, de legalább drágább. Az eredetileg ott álló stadiont 2013-ben teljesen lerombolták, hogy a helyére megépíthessék az újat. Tulajdonképpen csak a régi homlokzatot hagyták meg. A 81 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény felújítása két évig tartott, és 410 millió dollárba, azaz 103 milliárd forintba került. Ez nem is rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy itthon a Nemzeti Sportközpontok márciusban nettó 142,85 milliárd forintért kötött szerződést a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezésére és kivitelezésére. A tervek szerint a Puskás 67 ezer néző befogadására lesz alkalmas. Az új Puskás Stadionnak a határidő szerint 2019 végére kell felépülnie.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: vladimir putin
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Bizonyitjuk a vilagnak hogy meg a ruszkiknal is korruptabbak vagyunk.
RonaGyuri
Mégis ki oktat, kit?

Lehet teljesen félreértettük Putyin gyakori látogatása okait?

Még el sem múlott a sok lelkes integetés miatta izomláz és talán még nincs is minden csatornafedél visszaállítva, de már értesültünk róla, hogy ezidén még legalább egyszer vendégül láthatjuk nagy orosz cárok regnáló örökösét. A látogatás kapcsán sokan sokfélét mondtak, és sokan sokféle poént eresztettünk el. Azonban – mint kiderült – egy igencsak releváns okot fel sem vettünk. Igen, az eszünkbe sem jutott senkinek, hogy Putyin tanulni jött az országba!
Pedig gyanus is lehetett volna a dolog például a vizes toronynak nevezett ócska állványzat, gagyi drapériával mintegy … na jó nem is tudom, hogy momentán mennyinél tartunk, de az biztos, hogy bőven 3milliár felett. Amiről közismert, hogy a ruszkik 2éve ennek töredékéért sokkal komolyabbat rittyentettek.
S most érkezet a hír, hogy „Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kedden bejelentette, hogy elkészült a jövő évi labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésének és döntőjének otthont adó új Luzsnyiki Stadion ”
A Tarlós Pisti kollégája arról is beszámolt, hogy az egész cakumpakk „410 millió dollárba, azaz 103 milliárd forintba került”!
ila51
könnyű nekik...ott kevesebb zseb van
simmering73
67 ezres stadion. Ehhez vissza kellene menni a hetvenes évekbe. Amikor egy kettős rangadón is 40-50 ezer ember volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.