Állandó a rendőri jelenlét a hírhedt budapesti drognegyed, a Hős utca táján, ahol most már éjjel-nappal több tucat rendőr rója az utcákat. 72 óra alatt többre mentek, mint az elmúlt években.

Az Országos Mentőszolgálattól augusztus 20-án érkezett jelzés a rendőrségre, hogy több zavartan viselkedő embert szállítottak kórházba az 1-es villamos vonaláról. A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusai szerint új, eddig ismeretlen mérgező anyag került az utcára, ami alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Óriási rendőrakcióval takarítják ki a drogot a Hős utcából

Az 1-es villamos vonalán az utasokat zaklató, a Stadionok metró- és buszmegálló területén rendszeresen feltűnő, erőszakosan kolduló drogosokról azóta több híradás is szólt már. Ezen a környéken történt például, hogy minden ok nélkül rátámadtak egy 25 éves nőre, de nagyobb visszhangot kapott a villamosról lerúgott (majd szerencsére épségben előkerült) kutya esete is.

A jelenségért a drogterjesztés felelős, melynek központja a közelben található Hős utca. Mivel pedig a drogbizniszt – csak­úgy, mint minden piacot – a kereslet-kínálat elve határozza meg, a főváros más kerületeiből is ide jöttek a vevők anyagért: főleg az 1-es villamos vonalán érkeztek, ellepve a megállókat, zavarva az utasok és a környéken élők nyugalmát.

Elkapták az egyik dílert és felszámolják a drogbázist

Augusztus 23-án hajnalban a Budapest X., Hős utcában a X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei a lakása előtt fogták el a fővárosi L. Ernőt (33), akit azzal gyanúsítanak, hogy a környéken terítette a drogot. Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene, a bíróság augusztus 25-én előzetes letartóztatásba helyezte.

Óriási rendőrakcióval takarítják ki a drogot a Hős utcából

Ezzel egyidejűleg a tarthatatlan, a polgárok nyugalmát veszélyeztető állapot ellen is fellépett a rendőrség. Bucsek Gábor vezérőrnagy, a BRFK vezetőjének utasítása értelmében az érintett környék – X., VIII., XIV. kerület – kapitányságaival együttműködve augusztus 22-étől állandó rendőri jelenléttel biztosítják a területen élő tisztes polgárok biztonságát – mondta el a Police.hu-nak Wieszt Ferenc alezredes, a BRFK közrendvédelmi főosztályának helyettes vezetője augusztus 25-én, az akció harmadik napján.

1800 igazoltatás 72 óra alatt, 23 letartóztatás, 17 előállítás

"Eddig 72 óra alatt 1800 olyan polgárt igazoltattunk a környéken, akik nem rendelkeztek ide bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel. 23 polgárt bűncselekmény gyanúja miatt, illetve érvényes körözés alapján elfogtunk. Tizenhét olyan embert állítottunk elő, akiknél felmerült kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Volt, aki drog vagy új pszi­choaktív szernek minősülő anyag hatása alatt, garázda módon zavarta a lakók nyugalmát.

Óriási rendőrakcióval takarítják ki a drogot a Hős utcából

Nappal 40–50, éjszaka 30–40 rendőr vigyázza a környéket

Az állandó, nagy erőket felvonultató rendőri jelenlét következtében megszűntek a polgárokat, az erre közlekedőket irritáló magatartásformák és jogsértő cselekmények. Az akció folyamatos, a főkapitányi visszavonásig érvényes.

A zsaruk egyeztettek a kerületek vezetőivel, bevonva a Magyar Államvasutak illetékeseit is, hiszen mivel a főváros két fő vasúti vonalszakasza is erre fut, a MÁV területén is meghúzódtak a kábítószert fogyasztók és persze a dílerek is.

Óriási rendőrakcióval takarítják ki a drogot a Hős utcából

"Feltérképeztünk minden olyan helyet, ami a drogos szleng szerint „Lövölde térnek” minősül, azaz ahol az anyagot megvásárolhatják, majd belőhetik maguknak" – folytatta Wieszt alezredes. "Ezeket a helyeket még fokozottabban, ha kell, állandó rendőri jelenléttel vigyázzuk, nehogy újra megjelenjenek a drogok."

Nem csak a drogot takarítják el

Óriási rendőrakcióval takarítják ki a drogot a Hős utcából

A rendőri akcióval egy időben, rendőri biztosítás mellett a főváros megbízásából profi takarítók szedik össze a Hős utca és a drogos helyek, kapualjak szemetét. Csak augusztus 22–25. között 500 köbmétert szállítottak már el, de a mérnökök szerint néhol annyira beleitta már magát a szemét a talajba, hogy azt 40 centiméteres mélységben ki kell cserélni a fertőzésveszély elkerülése érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mindent megtesz azért, hogy a három kerület határolta környék a főváros tiszta, élhető negyede legyen, mindenféle szempontból.

Fotók és címlapkép: Police.hu / André Ildikó

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Majd szétszóródnak a városban. Ezt nem most és nem egy ideig kellene csinálni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
A környéket jól ismerve mondhatom: soha nem fog sikerülni nekik. Nagyon kevesek a rendőrök ehhez...Főleg ezek a primadonna trafipaxos rendőrök... Ezt csak egy települési rehabbal lehetne megoldani, mint a IX. és a VIII.kerület egy részén. Minden más csak látszat, kirakat intézkedés, értelme, hatékonysága nulla...
elnyomott
Majd szétszóródnak a városban. Ezt nem most és nem egy ideig kellene csinálni.
wagabund
a kábszeresek valamilyen családban élnek, vagy családból származnak...rossz belegondolni, ha valamelyiknek kiskorú, horribile dictu karonülő csecsszópó kidede is van otthon, talán nem is egy..ha az asszony nem drogozik, akkor meg szenved...

az azért érdekelne, hogy miből fedezik a nem olcsó anyagot?... mertugye dolgozni nem tudnak(nem akarnak)..tehát nem munkabérből...a családi ékszert rég eladták, az sem jöhet számításba..

akkor?
Dr plágium
És ha visszavonják a fokozott rendőri jelenlétet mi történik? Kezdődik előlről...
wagabund
@Horizont: pont ilyen volt a Mester utca - illatos út dzsumbuj is.
Nekem a Hős utca hallatán a kenyérgyár jelent valamit...illetve az sem,mert lebontották.
A riport mgdöbbentő...
human
Köztévéhez is mehetnének. Ott is nagy mennyiségben, ömlesztve gyártják a tudatmódosítókat.
mackoka46
Ugyan ekkora elánnal kitakaríthatnák ennek a szégyentelen botrány kormánynak az agymosó központjait, a közszolgálati média latrináinak pszichoaktív szerei veszélyesebbek a társadalomra.
wagabund
@Horizont: ha máshová helyezik az itt vegetáló harcosokat, akkor azok az új helyükön is azonnal átveszik az irányítást, és a környéknek ott is annyi? mert másként nem tudom elképzelni...
wagabund
@Horizont: de melyiknek? (sejtem a válaszod)
mackoka46
Fidesz 1-es számú diszzsidajára és az ibizai szipppantóra mikor kerül sor ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.