Az Index írta meg, hogy a MÁV-Start drasztikusan visszavágja utasellátó üzletágát, ami azt jelenti, hogy decembertől a nemzetközi vonatoknak is csak a kisebb részén találkozhatunk majd büfé-, illetve hálókocsikkal. 

MÁV: A migráció miatt kell megszüntetni a büfékocsikat
Fotó: Jászai Csaba/MTI

Mivel a vasút egyre inkább háttérbe szorul a repüléssel szemben, a hálókocsik számának csökkentése kevésbé meglepő, a büfékocsik bezárást viszont érdekes indokkal magyarázta a MÁV:

A 2015. évben kezdődött migrációs válság azonban jelentősen visszavetette a szegmens eredményességét, ennek következtében a járatok addigi kihasználtsága erősen visszaesett.

Arra a kérdésre, hogy hosszútávon vajon hogyan és miért befolyásolhatták a 2015-ös nyári események a vasút népszerűségét, a MÁV azt írta, "a migrációs válság, majd a nemzetközi terrorveszély az eredményesség alakulására és a járatok kihasználtságára gyakorolt negatív hatást".

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a pofám leszakad; ekkora ökörség hallatán. Akkor már sokkal értelmesebb lett volna a Gyurcsányra, vagy egyenesen Sorosra kenni a dilettantizmusukat!
sokanvagyunk
"kedden délután ötig "mindössze 1 (egy) fő lépett sztrájkba" a részleg 188 dolgozójából, majd ez a szám már kettőre szökkent." - Ez a szöveg kiemelten került a cikkbe.
Kérdésem: a dolgozók száma 188-ról csökkent kettőre, vagy a sztrájkoló 1 fő csökkent kettővel - azaz mínusz1-re?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.