A fiatal férfi egy ájult idős bácsi életét próbálta megmenteni az utcán, amikor valaki ellopta az eközben maga mellé lerakott táskáját. Két kislánya és egy Down-szindrómás kisfia van, akiknek így enni se tud adni.

Szerdán délelőtt történt Hódmezővásárhelyen, hogy egy háromgyerekes édesapa egy rosszul lévő idős férfira lett figyelmes az utcán, és azon nyomban a segítségére sietett. Miközben stabil oldalfekvésbe helyezte az ájult bácsit, letette a földre a táskáját, amit pedig közben lenyúlt valaki. A család kétségbeejtő helyzetbe került: a táskában volt minden szeptemberre szánt pénzük, 40 ezer forint. 

Bár a táskát órákkal később megtalálták egy közeli utcában, egy kukába dobva, a pénztárcát addig kiürítette a tolvaj.

"Nekünk ez a negyvenezer forint a létszükségletet jelenti. Három kisgyerekünk van, akiknek az ennivalója is komoly problémát fog jelenteni ebben a hónapban. A tettes szó szerint kivette a szájukból az ételt" – mondta el kétségbeesetten a gyerekek édesanyja a Borsnak.

Két kislányuk most menne óvodába, amihez sok mindenre volna szükségük, kisfiuk pedig, aki még egyéves sincs, Down-szindrómában szenved: sokat van kórházban és drága gyógyszereket kell szednie. 

 

A fiatal szülők remélik, hogy Facebookon közzétett felhívásuk vagy egy újságcikk eljut a tolvajhoz és jobb belátásra bírja.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Számlaszáma van? Szerintem ha megosztaná, több futna be rá, mint az ellopott 40e. A tolvaj meg rohadjon meg! Mocsok féreg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Számlaszáma van? Szerintem ha megosztaná, több futna be rá, mint az ellopott 40e. A tolvaj meg rohadjon meg! Mocsok féreg!
bakegya
Tolvaj kormányunk vezérkarát kellett volna jobb belátásra bírni,hogy egy háromgyermekes családnak ne kelljen pl. negyvenezerből osztani szorozni hóvégéig!!!-
wagabund
pont a tolvaj fog fészbúkot olvasni...inkább három napig mulat...
eszegfu
Szerintem ez mindenképpen gyalázatos... akár gyermekes, akár gyermektelen ember segit egy másikon és közben ellopják a táskáját!:((
lusta
@Kookas: Biztos migráncs volt. Ilyet echte matyar nem tesz, különösen a táskahordozó Lézer Jankó városában.
wpym
Ugyanolyan aljas, szemét tett volt ez, mint, amikor meglopják a mentősöket.
volvós
@lópicigáspár: 10:03

Egyetértek messzemenőkig Veled, jó az 5let, kérjük a Propit, hogy ITT és ne a FB-on (!)
adja meg a számlaszámot, amin a bajbajutott Családot segíthetjük ...
Ilyenkor hol a f@szba tekereg a rohadék EMMI-s csuhás sereg ???
quadrocopter
@volvós: Balog-Pösze-Tahó-Paraszt most kutatja át át az irodáját kallódó milliók után, hogy segítsen - nem?
Veleda
Ez a szerencsétlenül járt család, tényleg csak az emberek segítségére számíthat. Bízom benne, hogy ahol laknak, vannak még jó emberek is!
RonaGyuri
A tolvaj csak hasonlítani akart a város nagy jelképéhez a gátlástalan Lézer Jankóhoz! =))
egyvandor
@lópicigáspár: "Szerintem ha megosztaná, több futna be rá, mint az ellopott 40e."
A empátiád és segítő szándékod egyértelműen átjött, de tudod hogy ez nem megoldás. Nem juthat el minden rászoruló számára a kellő segítség. Attól hogy valaki látókörbe kerül valami miatt és átmenetileg segítenek rajta nem megoldás.

Akinek meg más pénzecskéjére fáj a foga rothadjon meg legyen az ilyen piti tolvaj, vagy embereket közpénzen megrövidítő suttyó politikus.
Nessy
Ezek után csodálkozunk, hogy nem lesz aki segítene a bajbajutott embertársán!
Az ilyen "nem ember", aki a mentősöket, a segítőkész embereket meglopja, megérdemelné, hogy évtizedekre kivonják a forgalomból! Esetleg Szent István hagyományait követve vágják le a jobb kezét.
lópicigáspár
@egyvandor: Nem megoldásról beszélek, hanem gyors segítségről. Eleve elő sem fordulhatna, hogy ennyiből "éljenek"!
volvós
@lópicigáspár: 15:27
Hódmezővásárhely volt polgármestere a lézerjani most mutasd meg, milyen
fasza gyerek vagy, a bajbajutott emberen ( Családon ) segíts, ne a D.Zs kurvát
a londoni 2 milliós hotelben ! kényeztesd " ...
quadrocopter
@Nessy: Tudod, úri helyeken, amikor egy ilyen tetvet megfognak, először "átbeszélik " vele a történteket, majd utána szólnak a rendőröknek, hogy dulakodni kellett vele, attól sérült meg!
GeoCravker
@quadrocopter: Aztán a rendőrök, miután szintén megbeszélik vele, hogy az ilyesmi nem illik, felveszik a jegyzőkönyvet, hogy megbotlott a lépcsőn, és szegény szerencsétlenül az orrára esett.
division
@lópicigáspár: Ez az, annak ellenére hogy dögöljön meg a tolvaj, egy családnak nem havi 40 ezerből kellene élni. Ez viszont nem tudni kinek a hibája. Ellenben most nem is ez a lényeg hanem a 3 gyerek, számlaszámot kérünk!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.