Létezik sírásóverseny, és épp ezen a hétvégén tartják Gyulán.

A 24.hu szúrta ki a Gyula TV remek programajánlóját arról, hogy sírásóversenyt tartanak náluk a hét végén a gyulai óreformátus temetőben.

A megítélésükön szeretnének javítani

Varga József, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnöke úgy fogalmazott: a sírásók úgy élnek mindenki fejében, mint részeges emberek gumicsizmában és munkaruhában. Pedig ez már rég nem igaz: olyan szakemberekről van szó, akik méltók arra, hogy elismerjék munkájukat.

A temetések ugyanis soha nem maradhatnak el és nem késhetnek, akár télen, a fagyott földbe kell ásni a sírt, akár a tűző napon.

Két versenyfeladat lesz: egyrészt minél rövidebb idő alatt ki kell ásni egy 160 cm mély, 80 cm széles és 200 cm hosszú sírt, majd minél gyorsabban vissza kell hantolni azt. A versenyre 11 csapat nevezett, az első három helyezett pénzt és serleget kap.

Ez már a második ilyen verseny lesz, tavaly, Debrecenben rendezték meg az első ilyen szakmai megmérettetést.

Címlapkép: Pixabay / Goiwara CC0

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Hogyha megmondanák a versenyzőknek, hogy konkrétan ki akarnak ellapátolni, akkor gyorsabban meglenne a győztes..
wagabund
nem morbid az a verseny...aki tudja milyen kemény meló kiásni egy szabványos sírgödröt, az bizony csak pislog az eredmény hallatán.
jó, elismerem, a való életben picínyt lassabban megy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.