Az 57 éves mérnököt leintették a rendőrök, a férfi az intézkedés közben elhunyt.

Nem utal semmi arra, hogy bűncselekmény történt volna, így nem indul nyomozás – írta a 444.hu.

„Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel. A 2017. augusztus 4-én történt rendőri intézkedés során bekövetkezett rendkívüli halálesettel összefüggésben azonban a büntetőeljárás megindításának törvényi feltételei nem állnak fent.” – közölte Polt Péter legfőbb ügyész a 444.hu szerint.

Fordulat az igazoltatás közben meghalt férfi ügyében

Fotó és nyitókép: police.hu (Képünk illusztráció!)

Mint írja: „A Központi Nyomozó Főügyészség ügyeletes ügyésze a helyszínen megjelent, és bűncselekmény gyanújára utaló körülményt nem észlelt, ilyen adatokat a rendőri intézkedéssel összefüggő parancsnoki kivizsgálás iratai, a helyszíni halottszemléről felvett jegyzőkönyv, valamint a boncjegyzőkönyv sem tartalmaz.”

Mint ismert, a férfit egy szemtanú szerint a földre vitték, hiába mondta, hogy szédül és rosszul van. Nem sokkal később meghalt.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ez a mai igazsagszolgaltatas - rendkivuli modon emlekeztet az erdogani es putyini intezkedesekre... Jo lesz erre a ket mocskos diktatorra odafigyelnim, hogy ok mit csinalnak, mert nemsokara ugyanaz lesz otthon is...
A kozbiztonsag nem hogy javulna, de sokkal jobban romlik, viszont tobb lesz ez a fajta intezkedes is...
quadrocopter
"„Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel. "

Aha!
Rogán-Mocsok miért van még szabadlábon?
Hova lettek az ellene szóló terhelő bizonyítékok a pintérségen?
Piszkos bűnöző!
Kookas
ebben az ügyben az lesz a fordulat hogy a gecik kiderítették hogy az igazoltatott hátba szúrta magát!
mackoka46
Ennyit ér egy ember, egy mérnök ember élete ebben a szégyentelen botrány országban. Ugye mennyire hiteltelen az isten, haza család...
wagabund
volt egy olasz film: nem történt semmi, felejtse el.
colibri
Pintér emberei szolgálnak és védenek, de ha mégsem sikerül, polt minden szennyet eltakarít és eltakar.
Horizont, a hármas trióban nagy igazságod van!
maci0427
No Comment ! Nem voltam ott - nem tudom, hogy konkrétan mi történt - mik hangzottak el - ki hogyan viselkedett , így vélemény nyilvánítani felelőtlenség ! Csak politikai nem tetszés alapján megítélni azt, hogy valószínű ,ez + ez történhetett..,meg főleg ! Az amit írnak az újságok, nem mérvadó, hiszen pont itt is, sokan panaszkodnak a bulvár - hangzatos címekre - írásokra .de ez részükről megszokott már ! Sokunkat igazoltatnak gépjárművezetés "közben" ,vannak kevesen akiknek nem tettszik az intézkedés,de speciel engem még a büdös életben indokolatlanul nem zaklattak és nem büntettek meg ! Most ha ez egy baloldali kormány alatt történt volna meg, akkor milyen lenne a hozzáállás ? Pártatlan tanú meg nem bukkant elő...! Sok múlik rajtunk is, hogy milyen jogkövető magatartást tanúsítunk és ha valami nem tettszik,akkor panaszt lehet tenni a közl, ügyészségen !
SystemError
Oroszország vagyunk már, kár abban a hitben lenni nem...
wagabund
@Horizont: bocs, rosszul emlékeztem, "a vizsgálat lezárult, felejtse el"...így a helyes
tiszta égés, hogy mi még emlékszünk rá.
justhpeter
OK ! Mindent értek, de miért kellett földre vinni ? Így akarták üdvözölni ?
quadrocopter
@justhpeter: mert az hűvösebb volt, mint a gépháztető!
babp1982
@Horizont: Én arra a jelenetre emlékszem amikor a társai verték Manust mert kiderült,hogy ő ölte meg a szeretőjét és azt visította( ne üssék el a herémet):-)))
solidedge
Ha elmegyek egy haldokló mellett segítség nélkül mulasztást követek el amely büntethető. A rendőr ez alól úgy látszik kivétel, mert haldoklás közben tettleg is bántalmazhatja. Csak nem fogjuk visszasírni Verbőczy törvényeit?
kamazuka
Hát végül is holló hollónak nem vájja ki a szemét.
De majd meglátjuk, pár hét múlva.
wagabund
@Horizont: emlékszem, amikor a Puskin moziban ment a "szelíd motorosok" húúú mekkora szám volt...ma már újranézve csodálkozom, hogy ezért sorbaálltunk?

vagy a "méhkirálynő"...na attól ájult el mindenki...utólag belegondolok, ma már egy kisgyerek különb videóra recskázik..

bocsánat..
wagabund
@Horizont: azért a te emlékezeted igazi kincs, vág az agyad rendesen.
egyvandor
Elmondaná valaki miért kellett nyilvánvaló erőfölényben a "földre vinni", különösen akkor ha az illető rosszullétre panaszkodik, valószínűleg nem támadó magatartást tanúsítva?
Polt vizsgálat nélkül fedez gyilkost, ez nem izgatja a nertársakat, Bezzeg amikor GyF emberek szemét lőtte ki.
szaboria1
Nagyon sok karambolos balesetben vettem részt régen az ATI- nál de arra nem emlékszem, hogy az ügyészségtől a helyszínen lett volna egy ügyész. MI az fenét akarnak ezek már megint eltitkolni?
Polt egyre jobban elássa magát az ilyen intézkedések miatt.
karma1
@maci0427: 16.58-ra: Mirol beszelsz? VOLT tanuja az esetnek, es ennek ellenere le mertek huzni a rendorok ezeket az ordas nagy hazugsagokat.
Az egesz orwelli borzalom ott kezdodik, amikor ket rendor egy allo motorral varakozo kocsi soforjet ugy akarja ellenorizni, mint egy bunozot, es nem mint egy altalanos kozuton halado - ebben az esetben : ALLO - jarmuvezetot.
A ket rendornek eleve semmi keresnivaloja nem lehetett volna az elhunyt korul.
Ha pedig 4-szer elhangzott a "rosszul vagyok" kijelentes az elhunyt szajabol, es ennek ellenere sem alltak le - akkor az Guantanamo nekem.
Innentol kezdve az egesz balhe a rendor nyakaban van, aki ezzel a tettevel rovid uton eltett egy embert lab alol.
Ez viszont mar nemcsak a magyar igazsagszolgaltatas minosegenek a kerdeset veti fel, hanem a rendorok erkolcsi moraljanak a szintjet is.
Roviden: mindketto a banyaszbeka segge alatt 30 km melyen van...
kokopelli
@Horizont: @wagabund: ...nem értek valamit! Mindent utánam csináltok? :--)))))
staro2
Gyilkosok!
Még jó, hogy ki nem tüntetik őket
kiscsillag66
Hányadik halott is ez az ember, aki igazoltatás közben hunyt el, vagy a rendőrautóban???
vukkocska
@RonaGyuri: Igen, ez így igaz. De amikor mindenről, minden helyzetben telefonnal felvesznek eseményeket, erről vajon miért nincs? Egy szemtanú alapján mennek a durvábbnál durvább kommentek. Természetesen nagyon sajnálom az elhunyt férfit. De megfordul a fejemben, hogy esetleg nem is úgy történt, ahogy a szemtanú elmondta. Még mindig a felvételt reklamálom.
kokopelli
@Horizont: (10:09 tennap!!)
-Doktor úr baj van a memoriámmal!
-Mióta?
-Mit mióta Doktor úr? :--)
egyvandor
@vukkocska: Mi meg az elmaradó vizsgálatot hiányoljuk.
egyvandor
@vukkocska: ... folyt. Ha már récsölke telója miatt tellett kb ötven szolga DNS-ének begyűjtésére.
vukkocska
@egyvandor: Szerinted miért volt titkos a második lány esküvője? Mert a telefontolvaj biztos megint meg lett hívva, és féltek, hogy megint milliókat kell költeni a DNS vizsgálatokra teljesen feleslegesen. Pedig jó lett volna tudni, az idén mit loptak el egymástól?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.