A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóján rendezett ünnepségen mondott beszédet Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt, hogy jövőre már – "ahogy egy európai középállamhoz méltó" – 552 milliárd forinttal többet fordít a kabinet oktatásra, mint 2010-ben.

Orbán: a 24. órában vagyunk
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán elmondta, a kormány új iskolafejlesztési programot indított, amellyel több mint félezer intézményben kezdődik fejlesztés.

Az idei felsőoktatási tanévben országszerte több mint 250 ezer hallgató vesz majd részt – mondta Orbán Viktor, aki korunk legégetőbb kérdésének nevezte a magyar fiatalok jövőjét.

A miniszterelnök úgy véli, amilyen jövőt választanak a diákok maguknak, az lesz Magyarország és Európa jövője is.

A "mi kommunizmusból kitörni igyekvő nemzedékünk" megalkuvás nélkül törekedett a szabadságra, a nemzeti függetlenségre és Európa újraegyesítésére

- mondta, kiemelve, hogy mára nagyot fordult a világ, ezért a jelen diákjainak új utakat kell keresniük.

"Ha engedjük", hogy Európa lelki, gazdasági, politikai, katonai ereje csökkenjen, ha folytatódik a demográfiai hanyatlás, és fokozódik a migrációs nyomás, akkor Európa el fog tűnni

- hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ha ez megtörténik, akkor a mai fiatalok egy másik, "ma még ismeretlen világban" fognak élni.

Európa a huszonnegyedik órában van

- jelentette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: megjelentek azon szellemi-politikai irányzatok és vezetők, akiknek "új próféciája" szerint "már felesleges ellenállni".

A miniszterelnök ezzel szemben leszögezte: a magyar jövőt azok a bátor fiatalok jelentik, akik mernek az árral szemben evezni, a családot, a közösséget és a nemzetet választják a multikulturalizmussal és "a mindent egynemű masszába gyúró politikai irányzatokkal" szemben.

Orbán Viktor szavai szerint a kontinens jövőjét pedig azon közép-európai országok jelentik, amelyek "nem lettek se németté, se törökké, és akiket még a mindent elnyelni akaró szovjet bendő sem tudott megemészteni".

A pécsi egyetem ennek a közép-európai szellemiségnek a hordozója – jegyezte meg a miniszterelnök, aki utalt rá: az universitas megalapításának feltétele volt, hogy az akkori helyi és országos vezetés, illetve Európa szellemi-lelki vezetője egy irányba húzza a szekeret – vélekedett.

A Pécsi Tudományegyetemnek (PTE) a Modern városok program keretében történő 24 milliárd forintos fejlesztésére is kitérve azt mondta: a több mint 20 ezer hallgatóval, mintegy 1500 fős oktatói gárdával és mintegy 56 milliárd forintos költségvetéssel rendelkező egyetem megfelel a felsőoktatással szemben támasztott azon elvárásnak, hogy a használható tudás mellett szilárd erkölcsi alapállást és önálló világlátást adjon a hallgatóknak.

Mint felidézte, januárban a felsőoktatási dolgozók béremelése a második ütemhez ért, és jövőre is lesz folytatás, ami 2016 és 2018 között összesen 27 százalékos emelést jelent; 2020-ra pedig a jelenleginél húszezerrel több kutatót terveznek képezni.

A miniszterelnök beszéde zárásaként arra biztatta a felsőoktatási intézmények dolgozóit, hogy neveljenek fel egy bátor, felkészült és magyar nemzedéket (...), "amely elég erős ahhoz, hogy hozzá illő és múltjához méltó jövőt válasszon és építsen".

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Mit tudsz te pöcs qrbán...te aki a Soros pénzén tanultál külföldön aztán idehaza a Sorostól havi 20ezret kaptál mikor az átlag kereset 3-4000 forint volt...MÉGIS MI A JÓ KURVA ANYÁDAT tudsz te bazdmeg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Ideges vagy tapló, nyomod a kérdőjelet esztelenül, ami nálad nem is csoda, ritka buta egy jószág vagy, spirituszba ültetve kéne téged mutogatni, elrettentő példának!
quadrocopter
@durbincs: Ideges vagy tapló, nyomod a kérdőjelet esztelenül, ami nálad nem is csoda, ritka buta egy jószág vagy, spirituszba ültetve kéne téged mutogatni, elrettentő példának!
quadrocopter
@quadrocopter: Örök vesztes vagy gyökér!
Ideges vagy tapló, nyomod a kérdőjelet esztelenül, ami nálad nem is csoda, ritka buta egy jószág vagy, spirituszba ültetve kéne téged mutogatni, elrettentő példának!
quadrocopter
@durbincs: Örök vesztes vagy gyökér!
Ideges vagy tapló, nyomod a kérdőjelet esztelenül, ami nálad nem is csoda, ritka buta egy jószág vagy, spirituszba ültetve kéne téged mutogatni, elrettentő példának!
Zeta
@Hellcat: a sanyarúsorsu párttitkár apával a hátamögött! Micsoda hatcot folytat az akinek nem a rendszerrel, hanem annak vezetőivel van baja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.