Két társaság szólalkozott össze a nyár utolsó éjszakáján siófokon a Petőfi sétány egyik szórakozóhelye előtt. A tulaj megpróbált békíteni, de ráfaragott.

A siófoki rendőrök szeptember 1-jén a hajnali órákban bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt több személyt is elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra – olvasható a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

"A két társaság tagjai augusztus 31-én 23 óra 45 perc körül a Petőfi sétányon, egy szórakozóhely előtt szóváltásba kerültek egymással.

Az üzlet vezetője az esetet tapasztalva közéjük állt, hogy megakadályozza a további konfliktust. Végül az egyik társaságból többen is bántalmazták a szórakozóhely vezetőjét, akinek 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek. A konfliktusnak a sétányon szolgálatot teljesítő rendőrök rövid időn belül véget vetettek.

A nyomozók garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy külföldi állampolgárt gyanúsítottként hallgattak ki. A férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek" – áll a közleményben.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
A cikkíró ezek szerint azt sugallja, hogy nem kell közbelépni.
Remélem, akkor sem lép közbe senki, ha a cikkírót bántalmazzák!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
A cikkíró ezek szerint azt sugallja, hogy nem kell közbelépni.
Remélem, akkor sem lép közbe senki, ha a cikkírót bántalmazzák!
csa-csa
@elnyomott: tényleg sok értelme volt...!
azért megnéznélek ha egy 3-4 tagú csűrhe bántalmaz valakit, közbe mernél-e lépni!
kevésbé fájdalmas ha a kocsmából, vagy a szomszéd utcából hívod a rendőrséget.
staro2
Egy ismerősöm (saját állítása szerint profi kutyatenyésztő) két nagytestű kutyája összeverekedett. Ő mint állítólagos falkavezér közéjük ugrott üvöltözve,hogy szétválassza őket.
Üvöltött akkor is mikor a mentők ellátták és még utána sokáig.
Elborult agyú verekedőket soha ne próbáljuk meg szétválasztani.
elnyomott
@csa-csa: megnéznélek, ha 3-4 tagú csürhe bántalmazna téged és a környezet csak állna ott tétlenül.
Pálinkás Pál
@quadrocopter: honnan tudod??? " négy külföldi állampolgárt "...ez nem lehet arab???
Látod milyen gyenge értelemmel rendelkezel!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: - Te kis szellemi defekt, mit gondolsz nem repültek volna rá azonnal a rezsim nyalogány sajtósai?
- Hol olvastad, hogy a menekültek siófoki szórakozással b*sszák el az idejüket?
"Nagy ugye!" Te majrézó pöcs!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Törökországtól már koszos migráns!!! Majrézni meg nem majrézik senki...én inkább úgy fogalmaznék,utálom őket...semmi helyük emberek között!!!
teuton
@Pálinkás Pál: Bepalinkaztal megint??? Az "arab migransok" (menekültek?) ugye arrol hiresek, hogy csoportosan jarnak meregdraga siofoki szorakozohelyekre alkoholt fogyasztani... Ennel idiotabb senki nem lehet...
egyebkent elarulnad nekem, hol laknak a börtönszerü taborokon kivül menekültek? Es egyaltalan hany menekült el Mo-on? Ja, tenyekkel es adatokkal nem tudsz szolgalni, csak mocskolodo baromsagokkal. En az ilyen agyatlan barmokat utalom, mint te! Nemzetisegtöl függetlenül...
Pálinkás Pál
@teuton: Idióta te vagy...és az élethez semmi közöd ha nem láttál még részeg arabot!!!
1...Magyarországon nem lehet menekült,mert nem vagyunk határosak egyik arab állammal sem,ergo...törökországtól migráns!!!
2. A neten, videómegosztókon szörfölve megtekintheted hogy viselkednek ezek,ahol nem tartják óket lágerban!!!
3.És magasról szarok rá hogy te kiket utálsz...mivel nincs semmi jelentősége!!!
Nessy
@Pálinkás Pál: lehet, hogy kötvényesek! Azoknak lenne pénzük Siófokon szórakozni!
Pálinkás Pál
@Nessy: Természetesen ez is benne van,de leírtam már párszor,azoknak sincs helye itt!!!
Nessy
@Pálinkás Pál: Ebben igazad van! :-))
teuton
@Pálinkás Pál: Analfabeta mocskolodo vagy!VTalan olvasdd el, ki egy menekült! Milyen EUs vagy Ensz-törvenyben van benne, hogy milyen orszagbol jöhet egy menkült? Talan a Dublin 2-t is el kellene olvasnod, de mit magyarazok en egy idiota narancsagyu analfabetanak, akinek minden külföldi (a hirben nem volt semmifele allampolgarsag megadva!) migrans arab... Ja, hogy a különbseget sem tudod a migrans es menekült jelentese között? Na igy van az analfabetakkal, akik nem tudnak olvasni...
Pálinkás Pál
@teuton: No akkor tuskó...ugorj neki mégegyszer!!...Olvasd csak el meddig számít menekültnek valaki!! Mellesleg az első hozzászólásom a cikkhez egy reagálás volt libsi komád iróniájára.
A narancsagy sem jött be,mert egyformán utálom a fideszt,meg a kontinenst elárasztó söpredéket!!
teuton
@Pálinkás Pál: Na akkor ajanlom neked, hogy tanulj meg olvasni! 1. ENSZ-Charta. 2. Genfi menekültjogi egyezmeny. 3. Unios Alapszerzödes. 4. Dublin 2. Hogy te mennyire vagy analfabeta es azt sem tudod, hogy a nemzetközi jog felülirja a nemzetit, arrol nem en tehetek. Hogy te kit utalsz, az sem erdekel, de ha te ugy gondolod, hogy barki (te vagy Orban) megmondhatja, melyik szamit biztonsagos orszagnak, akkor nem csak tevedesban vagy, hanem valoban tusko.
Pálinkás Pál
@teuton: Például utálom a teféléket...akik a koszos csőcseléket a normális emberek nyakába akarják telepíteni!!!Mellesleg miért tiltakoztok egy uniós népszavazás ellen ,hogy kell -e ez a söpredék?! az összes libsit a hideg rázza ha erről hall...Nickneved pirul szégyenében..hozzád talán az ali,vagy a ricardó illene!!!
teuton
@Pálinkás Pál: Nevetseges es primitiv mocskolodo vagy, melle meg analfabeta is. Az Unioban vannak szabalyok es törvenyek, pl. az alapszerzödesben az all, hogy a minösitett többseggel hozott döntesek minden tagorszagra kötelezö ervenyüek. Az ENSZ-Charta es a Genfi Menekültjogi egyezmeny is elöir bizonyos dolgokat, olvatatsd fel magadnak! Mifele magyar nepszavazas valtoztat ezen barmit? Hol es milyen törvenyes lehetöseg van europai nepszavazas elinditasara? Ha letezik is ilyen, nem te es a magyar kormany fogja elinditani... Mert ugye a magyar nepszavazas is eredmenytelen lett! A költsegeit ki fizette?
Masreszt ha majd megtanulsz olvasni, nezdd meg, mi lett az olasz nepszavazas eredmenye pl. atomerömüvek ügyben? Nemetorszagban is 5 even belül bezarjak az utolsot is...
csa-csa
@elnyomott: Te közbelépnél ha a bámészkodók között lennél?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.