A magyar kormány hiába támadta meg bíróságon az Európa Tanács döntését, elvesztette a kvótapert. Az Európai Bíróság szerdai döntése szerint Magyarországnak igenis be kell fogadni 1294 menekültet. A pert Magyarország és Szlovákia indította az Európai Tanács 2015. szeptemberi, 120 ezer menedékkérő áthelyezéséről szóló határozata ellen. 2015 júniusában naponta több ezer migráns érkezett az olasz és görög partokra. Ekkor az uniós országok kormányainak vezetői úgy döntöttek, hogy két év alatt 40 ezer, "nyilvánvalóan nemzetközi védelemre szoruló személyt” ideiglenesen áttelepítenek Olaszországból és Görögországból más tagállamokba. A vezetők abban is megállapodtak, hogy „e célból valamennyi tagállam konszenzus útján július végéig megállapodik ezeknek a személyeknek az elosztásáról". Ahogy arról az Eurológus korábban részletesen beszámolt, a belügyminiszterek ezt formába is öntötték szeptember 14-én. Ekkor úgy volt, hogy minden ország annyi embert vállalt a negyvenezerből,...

(Forrás: index.hu, lusta által)

Itthon - 2019. October 22., 07:38
Kiborult a közmédia Hadházy táblái miatt
Itthon - 2019. October 22., 08:29
Újraszámolták Győrben a szavazatokat
Itthon - 2019. October 22., 08:09
Három helyettest biztosan akar Karácsony

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Sőt elbuktunk a kerítésépítés pénzét is.
Jean-Claude Juncker válaszolt Orbán Viktornak. Mármint arra a levélre, amelyben a mi
csodacsatárunk a szerinte 800 millió euróba kerülő kerítés árának a felét követeli az Uniótól.
Juncker azt válaszolta, hogy konkrétan lófütty nekünk, de sőt, elmesélte azt is, hogy mennyi
pénzt nem kaptunk meg azért, mert nem voltunk hajlandóak részt vállalni a menekülthelyzet
megoldásából. Itt a levél. ( bukta bukta hátán)
http://g8fip1kplyr33r3krz5b97d1.wpengine.netd...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Megvan miért vizionálták az őszi zavargásokat.
Mindig kell egy új téma amin rúgószhatnak a Fideszes hívek.
Lesz itt még több ilyen bukta.
Megvédted az országot Orbán.
Tőled kellene megvédeni meg a hülye gondolkodásodtól agyament gondolkodásodtól.
Béla333
Következő lépés, hogy ezzel együtt sem fogja Orbán és bandája végrehajtani az ítélet alapján amit kell.
Mérgesítik a viszonyt az Unióval a mocskok!
karma1
En nem folytattam volna le ilyen hosszu peres, draga eljarast: egyszeruen csak orban ele raktam volna azt a papirt, amit o maga is alairt Brusszelben az 1294 menekult atvetelet illetoen, es csak annyit mondtam volna neki, - akar negyszemkozt is - "Vazze, viktor, ALAIRTAD, milyen alaki hianyossagokra hivatkozol most?"
Eladott Ország
Sőt elbuktunk a kerítésépítés pénzét is.
Jean-Claude Juncker válaszolt Orbán Viktornak. Mármint arra a levélre, amelyben a mi
csodacsatárunk a szerinte 800 millió euróba kerülő kerítés árának a felét követeli az Uniótól.
Juncker azt válaszolta, hogy konkrétan lófütty nekünk, de sőt, elmesélte azt is, hogy mennyi
pénzt nem kaptunk meg azért, mert nem voltunk hajlandóak részt vállalni a menekülthelyzet
megoldásából. Itt a levél. ( bukta bukta hátán)
http://g8fip1kplyr33r3krz5b97d1.wpengine.netd...
Eladott Ország
@karma1: https://vilagterkep.atlatszo.hu/2017/06/20/mi...
Miért bünteti az EU Magyarországot a kvóták elutasítása miatt, miközben Szlovákiát dicséri?
( Már megint jobban a teljesít a korábban lesajnált szomszéd)
Nacsak
A magyar ballib ezzel a kvóta erőltetéssel a saját sírját ássa, erre tett rá Brüsszel még egy lapáttal.
Olyan mint ha 2006-ban Gyurcsány azzal kampányolt volna, hogy mennyire szarban van az ország és ezt mondta volna az Unio is.
Biztos lehet nyerni szépségversenyt úgy, hogy valaki a szaros seggét mutogatja, de nem valószínű.
wagabund
az lehet, hogy elbukta az ország, de az idelátogató turisták szerint itt olyan jó...ezt is rég mondták..

maradjanak csak ott ezek a migránsok, ahol most is vannak...ott pont jó helyük van.
eszegfu
@Eladott Ország: Ez azért igen kétélü dolog... u.is a "szolidaritás hiánya" miatt utasitották el a kerités árának részbeni megtéritését, igy ezen az alapon mondhatja O.V. is : ha nincs szolidaritás a kerités összegénél, akkor miért várja el bárki is, hogy M.o. szolidáris legyen a menekültek befogadásában?!
Nacsak
@eszegfu: Így van, ha Brüsszel azt mondja, hogy OK, kifizetjük, de átveszitek az 1200 főt, akkor OVI most nagy szarban lenne.
Ha elfogadja a pénzt, akkor azt mondhatná a ballib, hogy miért épített OVI félig az ország pénzéből kerítést, ha utána jönnek mégis a migránsok?
Ha nem fogadja el, akkor meg azt, hogy csak 1200-at kellett volna átvenni a pénzért, őket is csak ideiglenesen.
Röviden, ugyanúgy nem látják a lényeget, mint ahogy fentebb leírtam.
quadrocopter
Mostanában elég erotikus schopaschnak van alávetve a Genyó és hordája!
Hiába, aki szereti a szopcsit, annak megjár!
namihami
Elbuktuk? Ezt is?
Jelentkezzen aki másra számított.
eszegfu
@Nacsak: Tudod ennek csak az az egy szépséghibája, hogy a menekültek befogadásáról bizony keletkezett egy EU-s határozat -- ha jól emlékszem a 28-ból 24 ország irta alá --, ami M.o.ra is kötelező még akkor is, ha mi nem szavaztuk meg. Tehát a szolidaritás hiányát csak O.V. emlitheti valamiféle védekezésül, de ezt csak a "hivei" hiszik el, illetve sok ellenzéki, aki "menekültellenes", szintén egyetért... ugyhogy O.V. mindenképpen "nagy szarban" van.
dr. prédikátor
A cigus fecalicus már csak a szopásból él!A zunió naponta szopatja a gecit!!!
verőce21
Jó, hogy megjelent ez a hír, így szerencsére világosan látszik, hogy az ellenzék bevándorláspárti.
Erről fog szólni a '18-as választás, és tudjuk, hogy akik elmentek szavazni elsöprő többséggel a bevándoroltatás ellen szavaztak.
(Akik meg nem mentek el, azok között is hasonló volt az arány.) :)
Eladott Ország
@eszegfu: https://alfahir.hu/csak_mellekesen_orban_vikt...
CSAK MELLÉKESEN: ORBÁN VIKTOR ALÁÍRTA, LETELEPÍTHETIK A MIGRÁNSOKAT HAZÁNKBAN
Íme a zárónyilatkozat:
http://www.consilium.europa.eu/en/press/press...
Cigány, az cigány, cigányból nem lesz paraszt. Egyébként az országot nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás fenyegeti.
eszegfu
@Eladott Ország: Én is igy tudom a "mellékest"!
bencemacska
@eszegfu: ma, 11:11
Csak azt figyeld meg: Úgy kezdődött, hogy az EU viszaütött!

Előbb utasított el OV - sőt még a pénzt is visszaküldte -, mint az EU.
Ismereteim szerint a feljelenő az Európai Bíróságon Szlovákia volt, mi csak csatlakoztunk.
És miért adtunk el kötvényeket - szabad piacinál magasabb kamatért -európai letelepedési engedélyért?
Morálisan sem nyerő OV, csak a birkái körében.
Azok meg talán még a vágóhídra is "hálabégetéssel" mennének!-:)))
eszegfu
@bencemacska: Igen, pontosan! Ez már egyenesen a "fasza" (már bocs.!) sikerek kategóriája, de "mit eszünk a jövő héten"?!
bencemacska
@eszegfu: ma, 15:05
Kérdésedre nem tudom a választ, de itt már a jóisten sem tud eligazodni.
Most már azt se tudom ki az igazságügy miniszter??? A tarajos, vagy "slagos csaj" férje?-:)))
Valahogy úgy érzem, hogy elszabadult hajóágyúk röpködnek!!!

Végre megjelent magyarul írásban is Junker levele. Eddig csak híradásokból hallottam, de nagyon meredek így is:
http://hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/e...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 22., 07:46
Eltűnt egy 48 éves férfi